Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Szeged a Dóm téri táncjátékban

Szeged - Dózsától lüktet egész Szeged: a nemzetközi néptáncfesztivál gáláját próbálják a Topolya sori sportcsarnokban és a Dóm téren. A pénteki premierre készülő alkotók, szereplők között szegedi kapcsokat, kötődéseket, asszociációkat kerestünk.
– Szegedre terveztem, legalább húsz éve dédelgetem Dózsa György tetteinek színrevitelét, tánckrónikaként. Szegedi gyerektáncosokkal is próbálunk, tehát nemcsak a Szeged Táncegyüttest vontam be a produkcióba – emel ki a Dózsa című táncjáték helyi vonatkozásaiból néhányat Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus.

Tápén, a Scabello Bt. műhelyében készült – a Szegedi Szabadtéri Játékok többi előadásához hasonlóan – a Dózsa díszlete is. Most azonban nemcsak a kivitelezés, hanem a tervezés is a cégvezető, Tóth Kázmér munkája. A szeged-tápai alkotó szíve csücske a néptánc, gyerekkorában ő is ropta. Így aztán a táncosok szempontjaira figyelve tervezte a Dózsa díszletét, amelynek fő eleme a szegedi dóm. Ezzel utal a Dózsa-história keresztény vonulatára: keresztes hadjáratra gyülekezőkből verbuválódott a felkelők serege.

Minden tisztelet a háttérmunkásoknak. Legalább száz szegedi – például díszítő, kellékes, díszletépítő – dolgozik hétfő óta a Dóm téren, a tűző napon, hőségben, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön, s a csütörtöki főpróbára összeálljon a Dózsa-tánckrónika.

Szegedi táncosok is ropják a Topolya sori sportcsarnokbeli próbán. Fotó: Schmidt Andrea
Szegedi táncosok is ropják a Topolya sori sportcsarnokbeli próbán.
Fotó: Schmidt Andrea

– Kelet-szerbiai, dimitrográdi temperamentumos táncunkkal örömmel járulunk hozzá a színpadi atmoszférához, a Dózsa sikeréhez – mondja Vujcsin Ljubomir. A 35 éve alakult, európai és világfesztiválokon is sikerrel szereplő, amatőrökből álló Verbaszi Kultúrház Néptáncegyüttesének koreográfusa és művészeti vezetője szavait felesége, Eszter tolmácsolja. Az együttes énekes-korrepetitoraként is dolgozó asszony elárulja: „szegedi lány", Franyó Eszterként a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar–ének szakán szerzett diplomát. A szerb együttes egyébként először 1985-ben járt Szegeden, azóta többször is visszatért az itteni nemzetközi néptáncfesztiválra.

Kulcs: Pálfy Piroska

Prózai megszólalások választják el a táncokat a Dózsa tetteiről szóló táncjátékban. A történetet szövő Vincze Zsuzsa épített a helyi legendára: Dózsa György örökbefogadója Pálfy Balázs szegedi főbíró. Lánya, Pálfy Piroska Dózsa György szerelmeként a tánckrónikában kulcsszerepet kap.

Olvasóink írták

  • 1. nagymaci 2010. július 18. 22:57
    „Frányó Eszter az osztályfönököm volt az általánosban,jó lenne már találkozni vele! Sok sikert kívánok Neki és családjának!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Operettszínház az Operettfaluban

Hosszú távra tervezi az együttműködést a Budapesti Operettszínház és Kübekháza. Az Operettfalut idén Kerényi Miklós Gábor rendezi. Tovább olvasom