Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Szeged és Budapest között egyre többen utaznak vonattal

Szeged - Országosan egyre kevesebben, a Szeged és Budapest vonalon azonban egyre többen utaznak vonattal. Az utasok dicsérik az ütemes menetrendet, de nem szeretik a késéseket és még mindig panaszkodnak a takarítókra.
Országosan hat százalékkal csökkent, a Szeged–Budapest vonalon – és a távolsági vonalak közül csak itt – azonban öt százalékkal nőtt a vasúton utazók száma. Kíváncsiak voltunk az okokra. Nálunk miért szeretik jobban, máshol miért szeretik kevésbé a vonatot mint egy évvel ezelőtt?

Jegyáremelkedés, több autópálya, egyes útvonalakon rossz állapotú vasúti sínek – ezek az utasvesztés okai Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint. Ezek ugyan a csongrádi megyeszékhely és a főváros között is fennállnak, de van valami, ami itt ellensúlyoz: a 2006 decemberében bevezetett órás ütemes közlekedés. Ez önmagában akkora vonzerő, hogy annak ellenére nőtt az utasszám, hogy a járművek nem lettek korszerűbbek és a pálya sebességét nem emelték.

A szegedi pályaudvaron várakozó utasok száma – az országos tendenciával ellentétben – növekedett Fotó: Karnok Csaba
A szegedi pályaudvaron várakozó utasok száma – az országos tendenciával ellentétben – növekedett
Fotó: Karnok Csaba


A MÁV START 3600 Szeged–Budapest vonalon közlekedő utast kérdezett meg. A felmérés eredménye szerint az utasok 79 százaléka úgy véli, jobb vagy sokkal jobb a szolgáltatás, mióta bevezették az óránkénti közlekedést. 10-15 százalékuk többször utazik, a megkérdezettek 2-3 százaléka pedig új utas, azaz korábban nem vonatozott.
Mi lényegesen kevesebb embert kérdeztünk meg tegnap a nagyállomáson. Remete Zsolt a 79 százalékhoz tartozik, szereti az ütemes menetrendet. Még jobban szeretné a vasutat, ha tisztábbak lennének a kocsik és tízpercesnél nagyobb késések nem fordulnának elő. Ez csütörtökön nem jött be. A főváros felől érkező IC-k kora délután 50-100 percet késtek, mert a Szeged felé tartó vonat elgázolt egy embert Kecskemétnél.

– A csatlakozást Békéscsaba felé szinte mindig lekéssük – mondta a 12 óra 18 perc helyett 14 órakor befutó vonatról leszálló Bányai Ákos és Berényi Roland. A két fiatalember ennek ellenére vasúton utazik csak azért, mert a vonat sűrűbben jár mint a busz.

Légkondi, dugó

Az IC-kocsik felújítása jelenleg is zajlik: hatékonyabb légkondicionálást építenek be, a belső teret és a gépészeti berendezéseket megújítják, több első osztályú kocsiba már beépítették az utasok laptopjai számára az elektromos csatlakozót. A vonatok menetideje akkor csökkenthető, ha nagyobb sebességgel járható a pálya, illetve a vonatok kétvágányú szakaszokon találkoznak szembe. Jelenleg Szeged és Kiskunfélegyháza között 100, Kiskunfélegyháza és Budapest között 120 kilométeres óránkénti sebességgel járható a vasúti pálya, de előfordulnak sebességkorlátozások – válaszolta Balogh-Fazekas Anita a gyorsaságot és korszerűséget firtató kérdésünkre.

Nem áll meg Szatymazon

Két óra harmincöt perc a menetidő Pest és Szeged között, ha a MÁV-ot választjuk. Ez néhány perccel több mint május 26-a előtt. Azóta ugyanis pályafelújítási munkálatok folynak Kiskunfélegyháza és Szeged között várhatóan július közepéig. A munkálatok idején az intercityk nem állnak meg Szatymazon.

Olvasóink írták

  • 18. Mese 2008. június 02. 18:05
    „Én arra panaszkodnék,hogy miért nem indul Szegedről is vonat? Miért kellett ezt a marhaságot bevezetni,hogy Pestről jön és oda megy vissza?
    Legutób kimaradt egy vonat,mi meg két,két és félórát várakoztunk.
    Nem értem miért ennyire a főváros a lényeg a vidéket pedig miért van letojva??”
  • 17. k 2008. május 30. 12:34
    „TeKa!! Jah és ráadásul kevesebb km is!!
    Kisebb a késés valószínűsége is.
    Vonattal Nyugatiig 191 km
    Busszal Népligetig 170-180 km-st díj kategóriába esik bele, ha az expresszel megyünk, hanem akkor is!!
    Csak azonos km ugyanannyi az ár.
    Csak egy baj van a max szállítható utasok száma a buszon max 50 fő(ülő).A vonat pedig több 100-at is el tud vinni egy körrel.”
  • 16. walaki 2008. május 30. 11:54
    „Mellesleg az a vonal kétvágányúnak épült látszik is, hogy végig megvan a másodikvágány helye és a töltés és végig széles a földút helyén volt a második vágány. Trianon után bontották el a vágányt, azért, hogy ezzel javítsák a pályahibákat. Ugyanilyen sorsra jutott a Budapest-Kelebia vonal is, máig nem épült vissza a második vágány itt sem.”
  • 15. Kecskeméti 2008. május 30. 11:25
    „A két vágányhoz annyit, h nemrég tervben volt, h Cegléd-Kiskunfélegyháza között megépül, meg is volt rá a keret, de a drága jó politikusaink annyit kiloptak belőle mindenféle Sógor-koma KFT-nek, h ami maradt abból Városföldig futotta csak. Mellesleg nem az adócsalók miatt nincs pénz a vasútra, hanem a politikusok miatt, akik esztelenül herdálják a pénzt. Nézzétek csak meg a most zajló pályafelújítást Mezőtúr környékén. 4 cég csinálja, és lassan 3 hónapja képtelenek voltak kb. 2 km új vágányt lefektetni ( eredetileg május 9-ig kellett volna megcsinálni, most meg újabb 3 hónappal kitolták a vonatpótlózást Dévaványa felé). A sínek és a (beton) talpfák már ott vannak a rakodón helyben, a kavics is, de még semmit sem csináltak. Kb. két ember hegeszt valamit a hídon. Egyébként itt beváltak a vegyesvonatok, van rajta gyorsvonati kocsi is, oda nem kell helyjegy, diákoknak tökéletes, óránként járnak, ha éppen nem késik van csatlakozás Cegléden Szolnok felé. Még egy adat évente több 1000 milliárd ft megy el a segélyekre, ennek a nagyrészét meg igyenélő kisebbségiek kapják. Ennyi pénzből évente több 100 km vasúti pályát lehetne felújítani kompletten vagy akár újonnan építeni ( a komplett felújítás majdnme olyan mintha újat építenél, hiszen mindent kicserélnek még az ágyazatot is). Ráaádsul a fent nevezett réteg több miliárdos károkat tud azzal is okozni, h lopják a vasúti kábeleket sőt akár a síneket meg fénysoormpó akksikat is ( ebből pedig már volt súlyos vonatszerencsétlenség is nem is egy).”
  • 14. susezo 2008. május 30. 10:13
    „utasi,lehet demagog avgyok,de a tenyek tenyek maradnak...te talan nem takaritasz sajat munkahejeden,lakasodban?ne viccelj mar...”
  • 13. pocsék kocsik 2008. május 30. 09:47
    „A Szeged-Bp között járó kocsik rettenetesek! Vajon hán yévesek lehetnek? Régen ki kellett volna őket selejtezni, nonszensz! Nemcsak egyszerűen koszos, de ami az ablaküvegein van, az a lemoshatatlan dzsuva, és az egész belső állaga szörnyű. Persze, vehetsz Intercity pótjegyet.... "Intercity"? - a másik nonszensz. Mitől intercity?
    Egyébként, ha nyugalomra vágyom, és intercity kocsiba váltok jegyet, egészen biztos közelembe ülnek ott a kalauzok, vasutasok és harsányan tárgyalják ki a mávos és magánügyeiket, káromkodva, otthon érezve magukat stb.................. A 2-3 kalauz, aki a vonalon dolgozik, ott találkozik össze és trécsel, plusz mindig vannak utazó vasutasok, akik hasonlóan otthonosan hangoskodnak. Miért nem a sima kocsiba ülnek?!”
  • 12. sínbicikli 2008. május 30. 09:27
    „Utasnak igaza van, bár a MÁV jobban megválaszthatta volna a partner céget, akivel takaríttat. Miért nem lehet mást választani, ha a mostaniak pontatlanul dolgoznak? Nagyon sok takarítással foglalkozó vállalkozás működik az országban, lehetne közülük szelektálni, a lehető legmagasabbra állítva a mércét. Szegeden a saját szememel láttam, hogy a takarító (aki leginkább egy hajléktalanra emlékeztetett) könyékig érő zöld kesztyűjével körbenyalta a budit, majd ugyanazzal a ksztyűvel végigcsalt a vonaton, összefogdosva az összes ajtó fogantyúját... Majdnem elhánytam magam.
    Sajnos a buszt hosszú távon nem bírom, mert elszédülök, nem lehet út közben járkálni, ki se nyújthatja a lábát az ember, szóval kényelmetlen. A vasutat meg még szeretem is, kilenc éve használom. Csak ne lennének a fenti tapasztalataim...”
  • 11. ramsar 2008. május 30. 09:19
    „Én például azért utazom vonattal, mert muszáj. A buszközlekedés Debrecenbe Kecskemétről nonszensz, de Szeged irányába is lassú. Bár az legalább pontos. Vasárnaponként kb. minden harmadik alkalommal érem el Cegléden a csatlakozást Debrecenből Kecskemét felé. Tény viszont, hogy a Bp.-Szeged vonal pontosabb szokott lenni (ezért is késem le a csatlakozást. :) Csak néha víz is lehetne kézmosásra, ha már nincs rendes takarítás...”
  • 10. utas 2008. május 30. 09:05
    „A takarítást nem a vasutasok végzik,ugyanis már régóta külsős cég csinálja!Ezért nem hiszem,hogy szemetek lennének a vasutasok,akik sztrájkolnak.Kicsit demagóg az,aki ilyet ír.Az ütemes menetrend nekem is tetszik,jobb mint a régi.A késésekről csak annyit,nem olyan sűrűn késnek a vonatok,ha gázolás van,arról a vasút nem tehet.Vagy ellopják a vezetéket a megélhetésiek,az se a vasút hibája.Persze,nem minden jó és szép a vasútnál,csak ne a kis embereken verjük el a port!Fejétől bűzlik a hal!”
  • 9. mattill 2008. május 30. 08:21
    „8-nak: A kedvezményeket 90%-át az állam adja, nem a vasúttársaság. A maszek miért is adna neked több kedvezményt? A Nemzetközi diák pedig egész európában csak a nemzetközi utazáshoz használható!”
  • 8. a. 2008. május 30. 08:13
    „Igazán kiírhatna az állam egy pályázatot egy normális vasúttársaság létrehozására, azért mer a máv mindent megtenni, mert nincs versenytárs.
    Évről évre egyre drágább jegyek, egyre kevesebb kedvezmény, nem fogadják el a nemzetközi diákigazolványt sem, mindezért cserébe 60 perc késés és 6 mm-es koszréteg jár.”
  • 7. TeKa 2008. május 30. 08:01
    „Utazzatok ti is busszal! expressz járattal 2 óra alatt fennt vagyok, és az ára ugyan annyi!”
  • 6. Hera 2008. május 30. 07:52
    „Miért az elővárosi közlekedésben állítják be a csudaszép új vonatokat? Miért nem azok utazhatnak ilyen modern vonaton azok, akik Szeged-Bp között még mindig kb.3 órát utaznak. Bp-Vác pedig csak 30-40 perc. Aki távolabbra utazik nem az érdemelné meg jobban?”
  • 5. csapodár 2008. május 30. 07:37
    „A MÁV az ország lakosainak az egyik legnagyobb vámszedője.Menetrend betartást nem ismerik,nincs fegyelem,megy a pazarlás ezerrel,koszos-mocskos vagonok,a klima az csak egy jó vicc és még estig sorolhatnám az észrevételeimet.És akkor ezek sztrájkolnak"szegények nagyon sajnálom őket"Évi 150 milliárd forint lesz lassan a támogatás,ha így haladnak visszafelé és ez mind a mi pénzünkböl.Szemetek!”
  • 4. susezo 2008. május 30. 06:38
    „nemreg utaztam pestre masodosztalyon...hmm,nem lehetne neha vizes hypos vizzel kifertotliteni?eu ! a masik:elelmiszeriparban dolgoztam regen,ha nem ment a termeles akkor takaritottunk,,,mav sztrajkok idejen nem lehetne kitakaritattni a vagonokat?oly surun vannak a sztrajkok...meg annyi munkanelkuli van,nem lehetne par oras munkara alkalmazni oket?”
  • 3. maci52 2008. május 30. 06:35
    „1.-nek.Majd ha Ferencz Jóska feltámad.”
  • 2. egy adófizető 2008. május 30. 05:45
    „amikor mi magyar adózó polgárok több adót fizetünk be az államkasszába, és kevesebben bújunk ki az adófizetés alól...”
  • 1. abu zoli 2008. május 30. 04:41
    „Na igen!Én is a többséghez tartozom,de vajon a MÁV mikor szerez már be olyan szerelvényeket amik megfelelnek a minimálisan elvárható komfort fokozatnak(tiszta wc.,büfé kocsi),és mikor lessz Szegedig két pálya?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzeti Vágta: öt ló indul Csongrád megye színeiben

Szeged - Öt település öt lova képviseli Csongrád megyét a hétvégi fővárosi Nemzeti Vágtán. Csongrád, Vásárhely és Szeged mellett az utolsó pillanatban még benevezett Szentes is – Sándorfalvának pedig lovat és lovast kellett váltania. Tovább olvasom