Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Szeged kerékpárútra nyújt be pályázatot

A napokban megnyíltak az európai uniós források, a 2007–2013 közötti EU-s költségvetésből egy 3 milliárd forintos keretre pályázhat a dél-alföldi régió. Szeged a kerékpárút-hálózatát szeretné fejleszteni, 300 millió forintra ad majd be pályázatot.
A most megjelent uniós pályázatok az ország hét régiójában öt témát ölelnek fel, ezek egyike a kerékpárút-hálózat fejlesztése. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) társadalmi egyeztetést követően döntött úgy, hogy a bicikliutak mellett kötelezi el magát: a pénzből települések közötti kerékpárutat éppúgy ki lehet alakítani, mint településen belülit.

Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a maximálisan elérhető összegre, 300 millió forintra pályázik a város. (A teljes dél-alföldi régiónak jut 3 milliárd forint a mostani fordulóban, 2007–2008 között.) Az alpolgármester elmondta, a meglévő hálózat hiányzó szakaszait kellene kiépíteni a városban, hogy el lehessen jutni kétkerekűvel a Víztorony tértől a Fő fasorig, a Kossuth Lajos sugárúton a belváros szívéig, hogy át lehessen kelni biciklivel a Tompai kapunál a vasúton, és hogy folytatódjon a Budapesti körúti pálya a Kereszttöltés utca felé. A fejlesztési pontokról természetesen a közgyűlés dönt majd. Budánovics Tímea, a DARFT Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. igazgatóhelyettese hozzátette, a régiók előtt először nyílik meg az a lehetőség, hogy az uniós források segítségével valósítsák meg fejlesztési elképzeléseiket. Az önerő mértéke mindössze 10 százalék.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határátkelőt avatnak Tiszaszigeten

Négy szárazföldi határátkelő működik a megyében: Nagylaknál és Kiszombornál Romániába,… Tovább olvasom