Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Szegeden a legnagyobb az országúti forgalom

Szeged - Budapest után a szegedi főutak mentén mérték az országban a legnagyobb forgalmat. Annak ellenére, hogy megépült az M5-ös, a város bizonyos pontjain megy át a legtöbb jármű, ennélfogva a legtöbb kipufogógázt is mi szagoljuk.
Szegeden csak Szerbia, a másik irányban pedig Budapest felé vezeti el a gépjárműforgalmat a 2006-ban átadott M5-ös autópálya. A Magyar Közút Kht. honlapján közölt, 2007-es forgalomszámlálási adatok szerint azonban a sztráda megléte ellenére sem csökkent a város terhelése, sőt Szeged akár az ország legforgalmasabb városa címet is kivívhatná magának (Budapestet természetesen nem számítjuk).

Mi okozza ezt a helyzetet? A válasz egyszerű, még csak közlekedési szakértőnek sem kell lenni hozzá. Elegendő ránézni a térképre, és rögtön szembetűnik, hogy Szegeden áthalad a Románia felé vezető 43-as út – az ország 2006-os uniós csatlakozása óta megháromszorozódott forgalmával. Ide torkollik a 47-es, az 55-ös főút, valamint átvezet a váro-
son a régi 5-ös út is.

Szegeden az 5-ös főút bevezető szakaszánál naponta közel 33 ezer járművet számláltak meg. Fotó: Frank Yvette
Szegeden az 5-ös főút bevezető szakaszánál naponta közel 33 ezer járművet számláltak meg. Fotó: Frank Yvette

Ha a számokat nézzük, akkor látszik, hogy Szegeden az 5-ös főút bevezető szakaszánál, a kiskundorozsmai elágazásnál mérték a legnagyobb forgalmat az úgynevezett korrigált számlálással (lásd keretes írásunkat), itt naponta a teherautókat is beleértve 32 ezer 900 jármű dübörög át.

A másik legforgalmasabb pont a 43-as út mellett található: neki köszönhető, hogy Szeged a tízes toplistán kétszer is szerepel, első és negyedik helyezettként.


A közút kht. által megjelentetett adatsorral kapcsolatban azonban tudni kell, hogy a különböző pontokon mért járművek számát nem szabad mechanikusan összeadni, hiszen például egy, a 47-es út felől érkező autónak vagy Szeged a végállomása, vagy nem. Ha nem, mert tovább halad Románia felé, akkor kétszer, sőt háromszor is megszámolhatják: a nagykörúti kereszteződésben éppúgy, mint a szőregi csomópontnál.
A számok ennek ellenére magukért beszélnek: sokat mond, hogy Szeged két mérési ponttal a top tízbe került, ezeken a helyeken országos mércével mérve hatalmas forgalom zúdul át. Kiderül belőlük, hogy Szeged forgalmi káoszát az M5-ös önmagában nem oldotta meg, szükség van az M43-asra is.

Forgalomszámlálás

Két módszer létezik a forgalom megszámolására. Történhet úgy, hogy a Magyar Közút Kht. által megadott érvényességi szakaszok egy pontján álló ember strigulákat húz egy papírra, pontosan annyit, ahány járművet észlel. A másik módszer a gépi számlálás, amely az aszfaltba épített hurkok segítségével a tengelyeket adja össze. Mivel az emberi tényező, vagyis a számláló tévedhet – vagy több, vagy kevesebb vonalat húz –, és maga a forgalom sem egzakt, nem mindegy, milyen napszak van, sőt az sem, milyen nap, a tényleges számokat meghatározott szorzókkal korrigálják.

Mit jelent az egységjármű?

A toplistát nem a járművek számát mutató korrigált adat alapján határozzák meg a szakemberek, hanem az egységjármű/nap mutató alapján. Ez egy forgalmat mutató adat: minél több a kamion, annál magasabb az érték. Pontosabban fejezi ki ugyanis a forgalomterhelést, mint a szimpla járműszám. Az egységjármű/nap alapján került Szeged a tízes lista első helyére.

Olvasóink írták

  • 5. Madzsar. 2008. július 23. 16:21
    „Követeljük, hogy Szegeden is épüljön völgyhíd!
    A magyar közút káháté pedig myonnyon le! :-P”
  • 4. Mike3 2008. július 23. 09:44
    „szekeres

    hát alul- vagy felüljáróval. erre most nem lesz pénz, de tessék örülni az M7-es völgyhídnak :)

    m.”
  • 3. strangerrr 2008. július 23. 08:58
    „Üdv!

    Szvsz teljes hülyeség az ilyen lista. Mert csak az állami kezelésű utakra vonatkozik. Ha egy városon keresztül megy az állami út, akkor máris ott a nagy kiugró érték, mivel a helyi városi forgalom is benne van. Pécsen pl a 6-os átmegy a városon, de az átmenő forgalomnak ott van az elkerülő is, is tehát valószínű, hogy a 34ezres forgalom nagyobb része helyi forgalom.”
  • 2. NTK 2008. július 23. 08:27
    „Elég kétes dicsőség ez ...”
  • 1. s.szekeres 2008. július 23. 07:24
    „Kecskésen akár hogy javítgatják az átjárót,a vasút-közút kereszteződés megmarad,torlódnak a járművek,az ott lakók életét keseríti az állandó sororompó zárás.Nyugat fele tekintgetünk,ott hogy oldják meg az ilyen kereszteződéseket?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csütörtökön kiderül, kit hova vettek fel

Szeged - Holnap kiderül, kit hova vettek fel: a www.felvi.hu oldalon késő estétől nyilvánosak… Tovább olvasom