Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Szegeden csobbant a Frizbi

Szeged - TV2-s sztárok vették birtokba szombaton a szegedi Napfényfürdő Aquapolist, ahol a Frizbi című műsor roadshow-ját tartották.
Biztonsági emberből ugyan több volt, mint ismert arcból - a médiafocin például a csatorna csapatában Beleznay Endrén kívül nem ismertünk fel senki mást - de ez a strandolókat nem zavarta túlzottan. Igaz: sokáig maga a rendezvény sem. A már említett focimeccsre például, melyet kora délután rendeztek, alig maroknyian voltak kíváncsiak. A kommentátor Nacsa Olivér ezért szintén hamar elvesztette érdeklődését, így már csak ilyesmikre futotta tőle: "Ez is gól, vagy mi ez?"

A humorista egyébként jól érezte magát: kicsivel később éppen sört szürcsölgetett, amikor megkértük: dobja be magát a hangulat érdekében - a medencébe. Ő azonban vállalhatatlan felsőtestére hivatkozva - mely megfogalmazása szerint átalakítás alatt van - csupán ruhástól lett volna hajlandó erre a mutatványra, ám végül erről is lebeszélte magát.

 A kommentátor Nacsa Olivér először kacérkodott az úszással, de aztán az utolsó pillanatban mégis visszavonulót fújt. Fotó: Frank Yvette
A kommentátor Nacsa Olivér először kacérkodott az úszással, de aztán az utolsó pillanatban mégis visszavonulót fújt. Fotó: Frank Yvette

A kissé csendes nihilt a fél 5-kor érkező helikopter törte meg, mellyel Zimány Linda érkezett. Vele egyszerre futott be Hajdú Péter és mindenórás felesége, Hajdú-Sarka Kata is. A Frizbi műsorvezetője gyors hajigazítás után - melyet az egyik kocsi visszapillantó tükrénél ejtett meg - köszöntötte a nézőket, majd két biztonsági embertől vigyázva másfél órán keresztül az élménymedence bárjánál beszélgetett. A környékbeliek meg elemezgették mellette unatkozó feleségét: "Az a Kata? Full nem ismertem fel, tökre nem ilyen a tévében!"

Bár a helikopter légi felvételek készítése miatt jött a stábbal, készen állt arra is, hogy ha beindul a szülés, Katát kevesebb mint 1 óra alatt a fővárosba repítse. Erre szerencsére nem volt szükség, így az már biztos: nem lesz "szegedi kötődése" a második Frizbi-bébinek.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. Moon 2010. augusztus 10. 09:42
    „40-nek! Ez pénz kérdés és semmi köze a sztársághoz. Tipikus magyar szokás ha egyszer valaki legalább kétszer látható a télevízióban akkor már sztár jelzővel illetik az embert. A népszerű sokkal találóbb lenne. Mitől sztárok? Alkottak valami nagyszabású maradandót? Ripacskodás semmi más! Ellátják a bulvársajtót és ennyi. A magyar bulvársajtó abból is képes cikket csinálni ha valaki az ismert emberek közül fehérneműt cserél.”
  • 40. bélás 2010. augusztus 09. 10:51
    „Bár a helikopter légi felvételek készítése miatt jött a stábbal, készen állt arra is, hogy ha beindul a szülés, Katát kevesebb mint 1 óra alatt a fővárosba repítse.
    itt kezdődik a sztárság”
  • 39. bélás 2010. augusztus 09. 10:42
    „Tegnap volt a 88 as órdító buli, ami nagyon silány és alacsony szintűre sikerült.
    Azt gondolták a szervezők, hogy milyen viccesek, de csak ordibáltak”
  • 38. Moon 2010. augusztus 09. 09:48
    „Mi ebben a hír? Miért kell tv-s emberkékre mindjárt a "sztár" jelzőt aggatni? Mi a bánattól sztárok. Nem vagyyok egy írigy tipus csak hát a sajtó szenzáció hajhászása már néha szánalmas. Sztárok, ugyan már?!”
  • 37. papsajt 2010. augusztus 09. 08:40
    „TV2-s sztárok?!?”
  • 36. B.Giovanni 2010. augusztus 09. 06:17
    „Hát ebben az országban már mindent lehet.....???
    :)))))”
  • 35. K.T. 2010. augusztus 08. 22:47
    „És arról egyikőtök sem ír, hogy a mi Lacink ott volt-e?
    Pedig öles betűkkel, egész oldalas hirdetésen invitált minden szegedit a délmagyarban.
    Most akkor ez neki sem jött be, de nekünk jó lesz, vagy mi?
    Valaki igazán megírhatná, mert szét vet a kíváncsiság.”
  • 34. blinky88 2010. augusztus 08. 20:53
    „11. hozzászólás tüskés73
    Ha már tisztázni akarjuk a dolgokat, akkor van idénybérlet és úszójegy is a SZUE részre. Persze beirkálás előtt esetleg utána kellene nézni, hogy amit hiányolunk az van vagy nincs, de ez feltételezne valami kulturáltságot...

    Az is kulturáltság kérdése, hogy nem tudod mi az idénybérlet! Leírom Neked! Volt téli /szeptembertől- májusig/, és volt nyári bérlet! Ha tudnál ilyet intézni az úszóknak, nagyon megköszönnék Neked! Az a baj, hogy a hozzászólásod inkább tüskés, mint korrekt! Te tájékozódj....”
  • 33. mikkviktor 2010. augusztus 08. 20:45
    „Én csak a Naplót nézem a tv2-n.
    Viszont szülő nőt Pestre vinni?Ott a klinika...persze burzsoá emberkének nem módi az állami egészségügy.”
  • 32. blinky88 2010. augusztus 08. 20:43
    „24. hozzászólás azigazitrebitsch
    Szerintem meg Te nem tanultál meg olvasni, mert idénybérlet nincs, és úszóbérlet sincs!
    40 alkalmas bérlet és úszójegy van! Ha tudnál intézni idénybérletet /szeptembertől-májusig/, vagy úszóbérletet, úgy ahogy 1 éve volt nagyon sok úszó megköszönné Neked!”
  • 31. napfenyfurdo_mutyi 2010. augusztus 08. 18:50
    „a tv2 csak az alacsony iq-ju tvnézök körében népszerü
    pontositsunk.”
  • 30. napfenyfurdo_mutyi 2010. augusztus 08. 18:49
    „gáz.”
  • 29. madártej 2010. augusztus 08. 17:27
    „Elég sovány reklámfogás volt ez. Mármint énelőttem semmivel sem lett népszerűbb egyik celeb és a fürdő sem, mint eddig volt. Kb. az ország legmélyebb pontja mellett...”
  • 28. TELSTAR 2010. augusztus 08. 16:38
    „"akkor is elcseszett marad:( "

    én azért nagyon remélem, hogy az egyéves garancális vizsgálatok/javítások alkalmával befejezik a festést...”
  • 27. Larsson 2010. augusztus 08. 16:36
    „Ez nem az irigységről szólt, ez részemről "csak" mély undor!”
  • 26. deszkás 2010. augusztus 08. 16:20
    „Szülő nőt elvinni Szegedről a szépséges naccságos fővárosunkba? Persze a celebnek is joga van hülyének lenni.”
  • 25. Toth_Ibrahim 2010. augusztus 08. 16:07
    „mindenkivel egyetértek”
  • 24. azigazitrebitsch 2010. augusztus 08. 15:25
    „3. hozzászólás blinky88 2010.08.08. 08:35

    Gondolom annak idején legalább olvasni megtanultál,mert helyesen írni,úgy veszem észre, nem nagyon sikerült.
    http://www.napfenyfurdoaquapolis.com/hu/arak/”
  • 23. Stn 2010. augusztus 08. 14:47
    „"így az már biztos: nem lesz "szegedi kötődése" a második Frizbi-bébinek." ... ... ...

    Na-na! Lehet, hogy szegedi légy köpte be:)”
  • 22. 620829 2010. augusztus 08. 14:09
    „de jó megint "magyarsztárok!!!!!!",,,,,nevetaséges...itt már mindenki nagymenő......”
41 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Néptáncfesztivál Zsombón török, észt és cseh vendégekkel

Színes viseletbe öltözött néptáncosok szórakoztatták az érdeklődőket Zsombón, a fellépők Észt-, Török- és Csehországból érkeztek a megyejáró fesztiválra. Tovább olvasom