Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Szegeden is megnőtt a kereslet a gázpisztolyokra

Szeged - Az utóbbi hetekben ugrásszerűen megnőtt a gáz-riasztó pisztolyokat vásárlók száma Szegeden. A Brüsszeli körúti vadászüzletben naponta 2-3 darabot is eladnak, korábban havonta vittek el ennyit. Az eredeti lőfegyverekre hasonlító típusokat a tanyákon élők, az egyszemélyes kisboltok tulajdonosai és a taxisok keresik leginkább.
- A Cozma-gyilkosság utáni hétfőn rengetegen kerestek gáz-riasztó pisztolyt Szegeden és az érdeklődés azóta sem csappant meg - mondta el a Brüsszeli körúton található vadászbolt üzletvezető asszonya, Rúzsa Ildikó. Itt német gyártmányú fegyvereket kapni, amiket katalógusból választhatnak ki a vásárlók. Az üzletben általában legalább öt típust tartanak, ám ottjártunkkor csak egyetlen darabot tudtak elővenni, ugyanis a többi a hét eleje óta elfogyott. - A nagyobb nyilvánosságot kapó erőszakos cselekmények után mindig megnőtt a forgalmunk, most sincs ez másképp. Korábban havonta adtunk el két-három darabot, most hetente, sőt olykor naponta is elvisznek ugyanennyit - tette hozzá az üzletvezető.

A gáz-riasztó pisztolyok kísértetiesen hasonlítanak az eredeti lőfegyverekre, ugyanis a gyártók a márkás Smith & Wessonokat és Berettákat másolják le. Lényeges különbség azonban, hogy ezekbe a fegyverekbe nem lehet éles lőszert tölteni. A gázpisztolyok beszerzését korábban orvosi vizsgálathoz és fegyverismereti vizsgához kötötték, ám 2004 szeptembere óta bárki vásárolhat ilyen fegyvert, aki betöltötte a tizennyolcadik életévét. Gázpisztoly csak otthon tartható, közterületre a rendőrség által kiállított fegyverviselési engedéllyel vihető. Ezért kétezer forintot kell fizetni.

Az engedély kiadásához a tulajdonosnak magával kell hoznia a fegyvert, hogy azt nyilvántartásba vegyék. Fotó: Miskolczi Róbert
Az engedély kiadásához a tulajdonosnak magával kell hoznia a fegyvert,
hogy azt nyilvántartásba vegyék. Fotó: Miskolczi Róbert

– Az engedély kiadásához a tulajdonosnak magával kell hoznia a fegyvert, hogy nyilvántartásba vegyük a riasztóeszközt. Természetesen megvizsgáljuk az igénylő büntetőjogi előéletét is – magyarázta a fegyverviselési engedély megszerzésének menetét Patócs Tamás, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság őrnagya, az igazgatásrendészeti osztály munkatársa. Az engedély határozatlan időre, visszavonásig érvényes.

Csak magyar tanúsítvánnyal

A gáz-riasztó pisztolyok legolcsóbb típusai 15-20 ezer forint között kaphatók. A felsőkategóriás német termékekért akár 50-55 ezer forintot is elkérnek. A fegyverek többnyire 9 milliméteresek, 5 illetve 11 patronosak. A gáz- illetve riasztópatronok 1600-1800 forintba, az erősebb paprika töltény 2300-2600 forintba kerül. Valamennyi ilyen típusú fegyverhez magyar tanúsítvány szükséges, enélkül nem forgalmazható.

A gázpisztolyokat elsősorban a tanyán élők, az egyszemélyes boltok tulajdonosai és alkalmazottai, valamint a taxisok keresik - tudtuk meg Rúzsa Ildikótól. Az üzletükben nők is vásárolnak - ők a párjukkal együtt választják ki a megfelelő típust. Könnyebb és kisebb fegyvert keresnek, ami a kézitáskájukban is elfér. Ottjártunkkor többen is érdeklődtek gázpisztoly után, egy rokkantnyugdíjas férfi, József vásárolt is egyet. - Önvédelmi célra használnám, de az utcára nem viszem magammal. Korábban többször is megfenyegettek és nem bízom a közbiztonságban. Nemrég hallottam róla, hogy már nem engedélyköteles a használata, ezért szántam rá magam a vásárlásra - árulta el a férfi, aki a gázpisztolyért, valamint két doboz patronért 28 ezer 800 forintot fizetett.

A fegyver el is sülhet

Kővel törték be egy vásárhelyi panellakás ablakát idén januárban. Az egyik ott lakó hölgy ekkor előrántotta engedéllyel tartott gázpisztolyát, majd azt – benn a lakásban – el is sütötte. Ezzel azonban sem anyagi kárt, sem személyi sérülést nem okozott.

Gázpisztolyt fogott a vásárhelyi Emlékpont oldalánál álló vegyesbolt két eladójára 2007 márciusában egy szegedi hajléktalan. Hatvanezer forintnyi zsákmányával a kétszáz méterre eső presszóba sietett – a rendőrök szerint itt ivott, amikor elfogták. Az egyik eladónőt annyira megviselték a történtek, hogy úgy döntött, beadja a felmondását.

2007 februárjában fogták el a rendőrök a szentesi símaszkos rablót. A huszonéves férfi január 24-én bement egy házba, és fegyverrel fenyegetőzve elvett ötezer forintot a háziasszonytól. A rendőrök egy benzinkúton figyeltek fel rá, ahol az igazoltatás során az egyik zsebéből símaszk, a másikból pedig egy gázpisztoly került elő.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. SP 2009. március 02. 13:45
    „Csak annyit a bankról Karsai Úr nyomán, hogy uzsorakamaton hizlalják magukat.”
  • 35. 620829 2009. február 28. 11:09
    „Amerikában az igazság.A szabadság és a tulajdonhoz való jog mindent felülír.
    Az iszlám is jó megoldás....lopásért kivégzés, de minimum KARLEVÁGÁS, ÉS KINT NINCS SZOCIÁLIS HÁLÓ, TEHÁT AZ ÉLŐSKÖDŐK , DOLGOZNINEMAKARÓK -- ÉHENHALNAK!

    De szép is ott az élet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Csendőrség kakastollal és keménységgel-vagy pedig jog és esély a tulajdon és élet megvédéséhez............mert akármennyire is megfizethető egy ügyvéd a tolvaj halála előtt azért a tOlvajlás szándéka volt.....remélem, hogy jó a sorrend!
    mÉG EGY APRÓSÁG: A WHISKYS RABLÓ ÚR!
    Egyszerűbb lett volna a dolog, ha az egyik megijesztett bankos hölgy előveszi a magán azaz önvédelmi célból magánál tartott pisztolyát és simán lelövi a selejtrablóját-mert azt érdemli...hogy jön ő hozzá, hogy fegyverrel fenyegessen bárkit!..........lánc-víz és kenyér......és munka,mig fel nem fordul........jogokat egy bünözőnek....na ne már!!!!!!!!!!
    aKI NEM AKAR EMBERI SZINTEN LÉTEZNI--AZT SEGÍTENI KELL EBBEN----------AZT KAPJA AMIT MEGÉRDEMEL!”
  • 34. catroot 2009. február 27. 12:58
    „A kocsiban sem lehet semmiféle fegyver, ami közterületre veszélyes és engedély nélküli nem lehet. Benne van a törvényben. Amúgy átkutathatja a kocsidat ellenőrzéskor. Ennyi erővel, ha a csomagtartó felnyittatásához is engedély kellene. Ha esetleg azóta ez változott akkor sorry!”
  • 33. Teo 2009. február 27. 09:24
    „3. hozzászólás varadipal 2009.02.26. 08:57

    A kocsim közterület?

    Nem közterület, hisz az átkutatásához a rendőrnek, ugyan úgy mint a lakásodhoz , házadhoz, házkutatási parancs kell.”
  • 32. Kraftwerk 2009. február 26. 17:20
    „hazaipalya 2009.02.26. 15:44
    Seres Mária nem akarja kiírni szavazásban ,hogy oszlassák fel az egész Parlamentet???
    Nem tudod,véletlenül????
    A Jobbikkal szerintem jobban járna az ország,meg az adófizetők is....Talán..........”
  • 31. catroot 2009. február 26. 16:26
    „27-es bejegyzésemre: bár már lerágott csont, de elismerem, a gázpisztoly használata nem minősül lőfegyverhasználatnak, mert a g.pisztoly nem lőfegyver :) egyébként érdekes, hogy az emberek nem a revolvereket veszik, ha gázpisztolyról van szó.”
  • 30. SP 2009. február 26. 16:02
    „15:22 25. hozzászólás flexsnake 2009.02.26. 15:22

    A töltény lehet vak, vagy éles, ami szerint tartalmaz magot vagy sem.
    Az adott fegyver milyen lövedéket tartalmaz beszélhetünk vak töltényt vagy éles töltényt tartalmazó fegyverről. Röviden kimondva van éles fegyver, az a fegyver ami éles lövedéket tartalmaz.”
  • 29. hazaipalya 2009. február 26. 15:44
    „a nepszabadság online-on elsö a Jobbik! tessenek megnézni . 50 % !”
  • 28. hazaipalya 2009. február 26. 15:34
    „a legveszélyesebb a hazaárulo . szerintem.”
  • 27. catroot 2009. február 26. 15:33
    „25, akkor rosszul fogalmaztam... de gondolom éles lőszerről már hallottál. A gázpisztolyt elsütöd, akkor az mi? Logaritmusnak címeztem, mert előhozakodott a célzott lövéssel, legalább olvass vissza. Egyébként mi az, hogy nem alakulhat ki olyan helyzet? Ha valaki kést ránt és megindul felém...”
  • 26. SP 2009. február 26. 15:30
    „Azért azt is érzékelni kellene, hogy pl: 1 könyvelő (tisztelet a kivételnek, de más példa is lehetett volna) a kis lakkozott körmével a számítógépnél többet lop, mint 500 roma!
    Mivel jól keveri a papírokat, ezért mégis tisztességes látszatot kelt!.
    Nem veszünk fegyvert, más önvédelmi eszközt, átmehet gyermekünk játszani az övéhez. stb. stb.
    Míg, ha 1 roma felszáll a villamosra rossz gondolatunk ébredhet és feszültek leszünk.
    Ki okozta a nagyobb kárt?
    A fehér inges "ügyeskedését" majd érezzük a közüzemi, szolgáltatási számlákban, egy ipari, vagy mezőgazdasági ágazat tönkremenetelében, értékek külföldre áramlásában. stb. Csak ezek szépen ködösített elkent kártevések.

    Ki a veszélyesebb?”
  • 25. flexsnake 2009. február 26. 15:22
    „Bakker, tudod mi az éles fegyver? A kés , az éles.. Amiről te beszélsz az golyós.
    És rendészetibe jártál? Remélem nem végezted el :D”
  • 24. flexsnake 2009. február 26. 15:22
    „Bakker, tudod mi az éles fegyver? A kés , az éles.. Amiről te beszélsz az golyós.
    És rendészetibe jártál? Remélem nem végezted el :D”
  • 23. flexsnake 2009. február 26. 15:20
    „Állatra, tárgyra, levegőbe leadott lövés nem számít fegyverhasználatnak!
    Ki mondta hogy rá kell lőni valakire mikor a gáznak pont az a lényege hogy elég ha mellé lősz :)
    Olyan jogos védelmi helyzet meg nem alakul ki amiben használhatod. Ha mégis akkor neked már úgyis mindegy..”
  • 22. catroot 2009. február 26. 15:00
    „11, Logaritmus, ebben igazad van! Én is lőttem éles fegyverrel még a rendészeti suliban, de azt ne felejtsük el, hogy most gázriasztó pisztolyokról van szó, ami esetében lövéskor semmilyen szilárd lövedék nem távozik, csak gázfelhő, szóval 2-3 ember ellen is hatásos lehet és nem kell célzott lövéseket leadni vele (szemben az éles vagy gumilövedékes fegyver esetében.)”
  • 21. Mike3 2009. február 26. 14:41
    „Talán nem is lenne baj, mert akkor talán nem rabolták volna ki a gyerekemet egy nyár alatt kétszer a cigányok fényes nappal újszegeden.”
  • 20. Kraftwerk 2009. február 26. 14:28
    „HŰHA.......Akkor ezek után nekem rettegnem kell a brutális rokkantnyugdíjasoktól????
    Egyébként nem most hallom ezt előszőr,de egy kicsit nevetséges ez az egész.....
    Lassan már a gyerekek is viszik majd az általános iskolába........:)))”
  • 19. Mike3 2009. február 26. 14:18
    „Kraftwerk:

    1. Rengeteg idős embert támadnak meg a saját lakásában. Rendszerint bántalmazzák is őket. Gondolom ezt most hallod először.
    2. Hidd el, nála lesz a stuki az utcán, csak nem akarta ezt nyilatkozni.

    m.”
  • 18. Kraftwerk 2009. február 26. 14:11
    „Szegény,rokkantnyugdíjas!!!Neki aztán tényleg van mitől félnie!!!
    Pont ez a réteg siránkozik a legjobban(a nyugdíjas után)hogy milyen kevés pénzt hoz nekik a postás minden hónapban!!!Akkor ezek szerint csak van rá pénzük,ha ilyet vesz....
    De az tettszett a legjooban a cikkben,amin nagyot nevettem:
    - Önvédelmi célra használnám, de az utcára nem viszem magammal.........................
    Akkor meg minek vetted,te szerencsétlen???Nézegetni,vagy az unokákat ijesztgetni????
    Lassan már megérjük azt is,hogy majd minden idő mamikánál lesz majd gázpisztoly,és majd azzal tartják sakkban a boltosokat,és a lakosságot....:)))Jönnek a SzuperNagyik,meg a rokkantnyugdíjas SzuperPapik!!!:))”
  • 17. Mathiasking 2009. február 26. 13:22
    „11. hozzászólás Logaritmus 2009.02.26. 11:44

    Szerinted a "jobban hiszek ... egy felturbózott rendőrségben, mint az egyéni önvédelemben." kinek hoz hasznot? Ennyire optimista vagy vagy uram bocsá "hülye". Turbózott rendőrséggel szeretnéd elhitetni, hogy az állampolgár az első? Én csak és kizárólag magamban hiszek, mert ha baj van csak magamra számíthatok és nem másra. Ezt jól jegyezd meg! A rendőrség még helyszinelni se tud rendesen, amit az elmúlt események is igazolnak. Lásd MÓR! A többi meg nem tévedés, hanem hanyag munka sledrián hozzáállás. Valószínű, hogy túlterheltek, de amikor a lakosság felajánlja a segítégét szakmai kivagyiságból nem fogadják el, de ha Ők kérik akkor meg sírnak, hogy nem segítenek még pénzért sem!”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karót hagytak, nem virágot

Szeged - Minta játszótér a Vedres utcai: uniós követelménynek megfelelő játékok, biztonság –… Tovább olvasom