Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Szegeden lesz az ország első sokszorosítási pere

Tavaly csapott le a rendőrség szegedi fénymásoló-vállalkozókra, akik ipari méretekben sokszorosítottak és árultak egyetemi jegyzeteket, tankönyveket a hallgatóknak. Őszre tűzték ki a tárgyalásukat, ami az ország első ilyen pere lesz. Közben az olcsó fénymásolók tovább virágoznak. A JATE Press az elmúlt két évben mintegy hetvenszázalékos visszaesést tapasztalt az eladásokban.
Fotó: Schmidt Andrea
Tavaly októberben bukott le több szegedi vállalkozó, aki iparszerűen fénymásolt és a bolti árnál jóval olcsóbban árult egyetemi jegyze-
teket, tankönyveket az SZTE hallgatóinak. Mint lapunkban megírtuk a Szegedi Városi Ügyészség szerzői jogok üzletszerű és folytatólagos megsértésével vádolta meg a lefülelt jegyzetsokszorosítókat:

Magyarország első fénymásolási perét ősszel tárgyalja a városi bíróság.
Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese úgy tájékoztatott: az ügyészség indítványában pénzbírság kiszabását kezdeményezte. A bűncselekmény – súlyától függően – egytől ötszáznegyven napig terjedő elzárással büntethető, ami naponta száz és húszezer forint közötti pénzbüntetéssel is kiváltható. A Büntető törvénykönyv szerint egyébként a szerzői jogok megsértésének minősített eseteiben – a vád szerint erről van itt is szó – az elkövetőkre akár háromévi börtön is kiszabható, közölte Cseh Attila.

– A büntetőügy alakulása semmiféle hatással sem volt a fénymásolókra, ma is naponta nyílik és remekül profitál belőle számtalan „szalon" – mondta csalódottan Szőnyi Etelka, a JATE Press igazgatója. Az egyetemi jegyzetek megjelentetésével foglalkozó kiadó, amelynek könyvei ma is a fénymásolási toplisták élén vannak, az elmúlt két évben mintegy hetvenszázalékos visszaesést tapasztalt az eladásokban – annak ellenére, hogy a szegedi hallgatók a jelenleg 3500 forintos jegyzettámogatásuk túlnyomó részét csak az egyetemi jegyzetboltokban költhetik el. Információink szerint a könyvcsekk húsz százaléka ugyanakkor fénymásolásra is felhasználható – talán épp a kiadó könyveinek sokszorosítására költik a diákok.

Az átlagosan kétezer forintért kapható könyvek árai a fénymásolókénál alacsonyabbra nem tudnak menni, így viszont nem kelhetnek versenyre velük. Ráadásul ha olcsóbban adnák a könyveket, azokat más boltok felvásárolhatnák, majd drágábban adnák tovább a diákoknak, hangsúlyozta a vezető. Szőnyi Etelka és kollégái egyelőre semmiféle hathatós megoldást nem látnak a probléma megoldására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rózsaünnep lesz a hét végén Szőregen

Az idei nyolcadik szőregi rózsaünnep hagyományos és különleges programokkal várja a virágkedvelő… Tovább olvasom