Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

Szegeden lesz Európa leghosszabb vízi csúszdája

Szeged - Huszonhét méter magas toronyból induló vízi csúszdák, két étterem, összesen ötezer négyzetméter vízfelület, egyszerre akár 2500 vendég – bemutatták a SZUE területén épülő fürdőkomplexum terveit.
Szegeden lesz Európa leghosszabb vízi csúszdája. A 27 méter magas toronyba lifttel lehet majd fölmenni. Ez az egyik leglátványosabb eleme annak a fürdő-wellness komplexumnak, amelyet a SZUE területén építenek.

Tegnapi számunkban megírtuk: az önkormányzat és a Hunguest Hotels Zrt. tervei szerint 2009 végére készül el a hatmilliárdos beruházás, amelyre a város közös projektcéget hoz létre a legnagyobb hazai tulajdonú szállodavállalattal. A költségek felét uniós forrásból fedeznék, – az EU legfeljebb ötven százalékban támogatja a fürdőfejlesztéseket – a többit a Hunguest állja.

Sportuszoda az Etelka soron

A több ütemben tervezett építkezés ideje alatt a SZUE medencéi – a jelenlegi élményfürdő is – üzemelnek. A tervek szerint az önkormányzat a fürdő területével járul hozzá a beruházáshoz, de azt később a Hunguest megvásárolja. Botka László polgármester azt szeretné, ha az ingatlan árából az Etelka soron fedett sportuszoda épülne. Erre a célra az unió nem ad pénzt, így sportuszodát csak saját forrásból építhet az önkormányzat. A mostani közgyűlés erről még nem tárgyal, de a polgármester javasolni fogja a beruházást az önkormányzatnak.

A városházán tegnap bemutatták a tervet, amelyben 26 ágyas nappali kórház, 400 férőhelyes parkoló, két étterem, fedett élménymedence is szerepel. A fürdő egyszerre kétezer-ötszáz vendéget tud majd fogadni, a medencék vízfelülete összesen közel ötezer négyzetméter lesz – a külső kétezer, a belső medencéké együtt háromezer. Külön medencét alakítanak ki csecsemők, illetve kisgyerekek számára. A gyógyászati részlegben többek között egyéni gyógytornaszobák, gyógyvizes medencék lesznek, a wellnessben sókamra, többféle szauna, hidromasszázskádak.

A Hunguest a fürdővel párhuzamosan fejleszti szomszédban üzemelő szállodáját, a Forrás Hotelt is. Hülvely István vezérigazgató elmondta: hat-hét évvel ezelőtt még nem gondolta, de ma már úgy látja, hogy Szegeden megéri szállodát felújítani, szobaszámot növelni. A cég számításai szerint a beruházás révén a város turisztikai és különböző adóbevételekből 100-200 millió forintra számíthat évente.

Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára közölte: Szeged ezzel a projekttel felírhatja magát Európa egészségturisztikai térképére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Digitális R-tanú a szabálysértők ellen

Szeged - A szegedi kapitányságon egyelőre még csak tesztelik azt a rendőrautóba szerelhető kamerát,… Tovább olvasom