Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Szegeden mutatkoznak be a hazai Lions Clubok

Szeged - A magyarországi Lions klubok pénteken Szegeden, a Klauzál téren Lions-napot rendeznek – hazai szövetségük megalakulásának 20. évfordulóján –, hogy az emberek megismerjék tevékenységüket.
Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón kedden Németh István, a Lions klubok második alkormányzója és Kővári Árpád, a Szeged Első Lions Klub elnöke számolt be arról, mit láthatnak majd a szegediek.

Elmondták: fél napra „megszállják " a várost, a 49 hazai klub képviselői lesznek itt, beszédet mond Farkas Zoltán kormányzó is. A korzó, valamint a Klauzál tér sárga színű zászlófüzérekbe, molinókba öltözik. A mozgalom jelképe az oroszlán, ezért a rendezvény központja is az oroszlános kútnál lesz. Az esemény nyitányaként a meghívottak együtt vonulnak a Dugonics térről a Klauzál térre, ahol estig tartanak a programok. A Lions-himnuszt Tolcsvay László adja elő.

A Lions-mozgalom fő célja a látás megóvása, a látásukban korlátozott emberek segítése, ezért támogatják a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét. Ezt a sajtótájékoztatón a fogyatékos szervezet Csongrád megyei elnöke, Györgyné Kiss Adrienn köszönte meg. A Lions-napok programjában vak művészek lépnek fel: Szabó András énekes, Jánoki Márió szintetizátor- és Érdi Tamás zongoraművész.

Olvasóink írták

  • 2. abdul66 2010. március 16. 20:16
    „Egy újabb szabadkőműves buli.....”
  • 1. varadipal 2010. március 16. 17:11
    „És mennyibe kerül az adományozóknak a klub fenntartása? Miből marketingeznek? Mennyi jut a rászorultaknak, akiknek az adományt szánjuk? Erről is szeretnék néhány keresetlen-de igaz- mondatot hallani.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Értékelték a Csongrád Megyei Bíróság munkáját

Szeged - A Csongrád Megyei Bíróságon tavaly 1068 első fokú polgári, közigazgatási és gazdasági… Tovább olvasom