Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Szegeden nincs szívás

Szeged - Nem lehet dohányozni többek között a szegedi játszótereken, köztemetőkben, tömegközlekedési megállókban – erről is döntöttek a képviselők a pénteki közgyűlésen. A júniustól hatályos rendeletről a dohányosok azt mondják: nem szabályok, hanem intelligencia kérdése, ki, mikor és hol gyújt rá.
Korlátozzák a dohányzást Szeged közterületein – erről döntöttek a tegnapi közgyűlésen. Gyimesi László fideszes képviselő indítványa szerint június elsejétől tilos lesz a füstölés többek között a játszótereken, a köztemetőkben, a tömegközlekedési megállóhelyeken. A fideszes politikus csak a fedett megállóhelyeket füstmentesítette volna, a közgyűlés jogi bizottsága azonban kiterjesztette az indítványt az összes megállóra.

A cél, hogy védjék a nem dohányzók egészségét. A három hónap múlva hatályba lépő korlátozó rendelet 81 villamos- és troli-, 447 busz-, valamint 33 közös megállót érint. Az általunk megkérdezett dohányosok szerint az ötlet jó, bár inkább szokás és tolerancia kérdése, hogy ki, hol gyújt rá.

– Aki cigarettázik, az nemigen foglalkozik az ilyen rendeletekkel. Amíg nincs büntetés, addig ugyanúgy rá fognak gyújtani a buszmegállóban, mint eddig – magyarázta Dékány László buszvezető a Széchenyi téri megállóban. Szerinte a rendelettel korlátozzák a dohányosokat a szabad döntésükben. Úgy véli, a gyakorlat igazolja majd, hogy rendelettel nem lehet a füstölést megtiltani.

Szabó József nyugdíjas évtizedek óta nagy bagósnak számít. A Dugonics téri villamosmegállóban faggattuk. – Nem dobálom el a csikket, s nem fújom rá a gyerekekre a füstöt. Ha valakit zavar, arrébb megyek. Nem értem, miért kell szabályozni ezt, intelligencia kérdése a dohányzás is – mondta, miközben rágyújtott.

A dohányosokkal a csikkek is eltűnnek a megállókból. Fotó: Segesvári Csaba
A dohányosokkal a csikkek is eltűnnek a megállókból.
Fotó: Segesvári Csaba

Június elsejétől nem csupán a buszmegállókban lesz tilos a füstölés: nem lehet cigarettázni az iskolák, óvodák és az egészségügyi intézmények bejáratánál sem. A templomok bejáratai és lépcsője, a kulturális és közművelődési feladatot ellátó épületek előtti járda is védett területnek számít majd. Az ifjúsági ház dolgozóit nem lepte meg a döntés.

– A bejárat előtt még egy trolimegálló is van, úgyhogy ránk duplán érvényes a tiltás. Amikor felújíttattuk az épületet, már tudatosan készültünk a hasonló intézkedésekre. Júniustól csak a teraszon lehet dohányozni – közölte a marketingvezető. – A vendégeink tudják, hogy az épületben nem lehet dohányozni, az új rendszert is megszokják majd. Szerintem ez nem okoz gondot a rendezvények lebonyolításánál – tette hozzá.

Az új rend szerint: aki a dohányzási tilalmat megszegi, 30 ezer forintra is megbírságolhatják a közterület-felügyelők.

Szigor Vásárhelyen és Csongrádon is

Vásárhelyen 2007 októbere óta tilos rágyújtani a játszótereken és csikket eldobni közterületen – a rendelet megszegői komoly pénzbüntetésre számíthatnak. Csongrádon pedig április 1-jén lép hatályba a cigistop: a fedett buszmegállókban, öt közparkban, a temetőben, a piacokon és a játszótereken tilos cigarettázni, a Körös-torok homokfövenyén pedig csak a kijelölt helyen lehet dohányozni.

Olvasóink írták

147 hozzászólás
  • 147. salgabi 2011. január 28. 10:49
    „Az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpontja a www.oefi.hu/color vagy a http://color.oefi.hu/ elérhetőségű honlapot már nem használja, tartalmát nem frissíti.

    A tartalmában és küllemében is megújult honlapuk a www.dohanyzasvisszaszoritasa.hu oldalon érhető el.”
  • 146. brendush 2009. március 04. 19:11
    „:/”
  • 145. baja2005 2009. március 04. 13:18
    „Bocs Fazer most értem vissza külhonból.
    Nézz rá az alábbi linkre:
    http://color.oefi.hu/adat.htm
    érdemes”
  • 144. Boytronic 2009. március 03. 13:32
    „Ugye ugye kis huncut 131..???”
  • 143. SP 2009. március 02. 16:37
    „Szerintem csak a cigiseket büntetni diszkriminatív. A szemetelőket is automatikusan fizettetni kellene.”
  • 142. pacsi91 2009. március 02. 15:29
    „Kedves kakaoszeged. Köszönöm a hozzászólásod, azt azért elmondanám, h flexivel nem itt kezdődött ez az ellenszenves dolog! Én mindaddig tisztelettudóan beszéltem vele, amíg el nem kezdett célozgatni a koromra, h "ideje lenne felnőni!" ha kell, vállalom a kis taknyos szerepét. Hát Istenem. Ilyennek is kell lenni. Minden korosztály véleménye számít! Sztem flexi is elgondolkodhatna, h kinek kellene felnőni! Nem én írogattam sértő, durva, erőfitogtató dolgokat! Ha ő már olyan nagy "felnőtt", akkor lehetne már ennél több esze is! Lehet fiatal vagyok még, de azért elgondolkodtató hogy egy ilyen ügy mellett állást foglalok, hisz´az ide írogató, akadékoskodó emberek 99%-a már felnőtt!
    620829! Egyszerűen imádlak! köszönöm! (Y) minden amit leírtál, igaz, és ezen MINDENKI nyugodtan elgondolkodhatna! csak így tovább! (h5) <3”
  • 141. Piki 2009. március 02. 15:09
    „Szerény személyem a buszmegállóban található kukába dobja..... (mindig!)
    Az más, hogy számtalan megálló Szegeden olyan mocskos, szemetes, hogy a kidobott sz@ros pelenkától az üres pezsgősüvegig minden megtalálható a környékükön!
    A rendszeres takarításon lenne a hangsúly és nem azon, hogy mennyi cigicsikk van eldobálva és hány dohányost tudnak egy nap alatt megbüntetni, a T.Szervek!”
  • 140. hawaiiklub 2009. március 02. 13:13
    „gvrv, ebben tévedsz: "dohányzás hasznos az államkasszára..."
    Rövid távon igen, persze jól jön a jövedéki adó. De szerinted mibe kerül egy tüdőrákos kezelése? Pontos összeget nem tudok, de egy minimálbéres ember az életében nem fizet be annyit a TB-be, hogy fedezze. És hány olyan tüdőrákos lehet, aki még a minimálbér után se fizetett TB-t......”
  • 139. AN 2009. március 02. 13:12
    „Ja, és mikor fogják végre tiltani a közterületen való alkoholfogyasztást? Szerintem az nagyobb gond, mint a cigi.”
  • 138. AN 2009. március 02. 13:11
    „Előrebocsátom, hogy én dohányzom.
    Viszont egyetértek azzal, hogy buszmegállóban, játszótéren, stb. ne lehessen rágyujtani. mert az emberek nem törődnek a tisztasággal, eldobálják a csikkeket, ez tény. Tetszik viszont az, ahogy egyik városban (talán Szekszárdon?) teszik, hogy a közterületek bizonyos pontján vannak kijelölt helyek, ahol van hely csikkek elhelyezésére.
    Viszont: mi lesz a többi szeméttel. Egy buszmegállóban nemcsak csikkek vannak szétszórva, hanem sörös, kólás, energiaitalos dobozok, nylon zacskók és még sorolhatnám.
    Javaslom, hogy ezeken a helyeken többször jelenjenek meg közterületfelügyelők és rendőrök, akik tudnak azonnal birságolni. Akkor talán lesz változás.”
  • 137. dragboyz 2009. március 02. 12:24
    „Én dohányzom, és nagyon nem tetszik ez a rendelet, de a játszóteret persze meg az ilyeneket megértem, én se örülnék ha a gyerekem előtt cigiznének! Ez az egész szerintem kultúra kérdése, nálam nincs dobozka meg ilyenek a csikknek, de nem szoktam eldobni se, ha nincs kuka elnyomom, és beledobom egybe ha találok, manapság már azért sok helyen van szemetes. Csak az emberek majd az autóban fognak cigizni a terek helyett, és az majd emberi életbe is kerülhet....... Erre nem gondolt senki???????”
  • 136. gvrv 2009. március 02. 10:34
    „Ismét eljött a butaságok ideje. Nem az a butaság, ami a cél lenne, hanem ahogyan azt el akarják érni...
    Szerintem a dohányosokat már éppen elég irányból ba***gatják, pedig a dohányzás hasznos az államkasszára...
    Engem is zavar a szmog, az is, hogy nem mindenkit fognak megbüntetni csak a "világoskékeket", meg az is, hogy a kurva bagót nincs hova kidobni... ugye a kukába dobni sem szerencsés, mert ha begyullad, az is kellemetlen.
    A dohányzásnak is meg kéne legyen a helye, pl.: szabad téren bárhol, ahol az mást nem zavar. Engem ezerszer jobban zavar az, hogy a gyerekemet nem engedhetem le a járdáról, mert ott ritkább a kutyasz*r... Néha késztetést érzek arra, hogy a paraszt gazdinak a hátára kenem, hogy lássa, meg lehet fogni zacskóval... :)
    De ez már nem ide tartozik...”
  • 135. szamika 2009. március 02. 10:34
    „na,hála az istennek!,de be kellene szüntetni a utcákon való italozást is mihamarabb!!!mert az már nem állapot,hogy a szorakozóhelyekről (haza)menet végig törnek-zúznak,ordibálnak,+ össze-vissza "rókáznak".”
  • 134. Kasza 2009. március 02. 08:17
    „De ugye a cigányoknak szabad ,mert az lekéseli a közterületest.Amúgy meg egy hülye százat csinál,amit más városokban,külföldi mintára be vezetnek azt szegeden is megteszik. Én is dohányzom és tiszteletben tartom a nem dohányzókat de ők már mindenhonnan ki tiltanak bennünket, de legalább a holdra tegyenek már hamutálat mert nem sokára csak ott lehet rágyújtani.Én viszont azt mondom inkább ettől pusztuljak,mint az éhségtől.”
  • 133. Gilberto 2009. március 02. 07:42
    „Ezt a hülyeséget. Jó a játszótéren tiltsák be. Az még el is fogadható a számomra,de az,hogy a buszmegállóban betiltják az azért enyhén szólva is nevetséges. De annyira nem fog érdekelni,hogy a megallókban nem lehet bagózni. És a csikk eldobálast pl. Németországban büntetik. Otthon is be lehetne vezetni,de a körülmenyek nem adottak. Még a sima szemetet sem tudod eldobni,hiszen olyan egy kilométeres körzetben nem találsz kukát. Ezen is el kellene gondolkodni.”
  • 132. Boytronic 2009. március 02. 05:40
    „Ja és ez már elég ahoz hogy 30 000-re megvágjanak,ugyanakkor a "fent emlitett hölgy "bizonyára azt is elmesélhetné hogy a csikkek mellett mi minden akad még a flaszteron,mert nehogy már azt képzelje itt akárki hogy a holland tisztaság követői vagyunk,a szmogról már emlitést tettem korábban de az ugy látszik teljesen rendjén van hogy a tüdőt vérkeringést teljesen legajjazzák kocsival közlekedő honfitársaink,a cigi az igen az csinálja az ózonon is azt a kibaszott likat,hát le a bagósokkal,benzingőztől freontol átitatott emberek,van itt még pénzbeszerzési alternativa HAJRÁ P.H!!!!!”
  • 131. SP 2009. március 01. 21:18
    „Meg kellene kérdezni azt a hölgyet, aki a Centrum áruháznál takarítja a csikkeket a kirakatok előtt reggelente. Mi a kedves kendőzetlen véleménye a dohányosokról?
    Nem sima sepregetésről szól az itteni történet.
    A járdakő hézagaiból külön- külön ki kell egyenként piszkálni csikkeket, amiket lazán szétköpködtek, eldobtak a balkáni egyének.
    Néhány, rokont meg eldobót emlegető vélemény nem lenne itt azért szalonképes.
    A WC piszoárból csikket szedegetni az meg különleges élmény lehet. Az sem semmi.”
  • 130. 620829 2009. március 01. 21:05
    „ÉN NEM DOHÁNYZOM-DE:
    Ha a dohányosok kb 90%-a ---ez tapasztalati szám- felháborodás helyett tükörbe-NEM GÖRBETÜKÖRBE-HANEM IGAZMONDÓ TÜKÖRBE ---MERNE NÉZNI ÉS bevallani,hogy dohányos léttére, hord e-e magánál egy kis katyulát,dobozt vagy üres gyúfásdobozt arra az eshetőségre , hogy nem talál szemetest és majd ahol lesz ott kiüríti vagy eldobja a csikkekkel teli dobozkát???????????????....ugye-ugye...talált a szám-nincs több,mint 10%, aki ezt így teszi....pedig szerintem ez lenne az EMBERHEZ MÉLTÓ MAGATARTÁS!!!

    a NAGY GOND KISHAZÁNKBAN, HOGY AZ EMBEREK NAGY SZÁZALÉKA AZ emberi értékek megélésével sincs tisztában.
    Amikor nyugati ismerősömmel sétáltam és látta, hogy minden gond nélkül 10-ből 9 emberke a csikket ahol áll vagy megy , ott dobja el---MÉG VALÓBAN NAGYON MESSZE VAGYTOK EURÓPÁTÓL FEJBEN!!---MONDTA-CSAK EGYET TUDOK VELE ÉRTENI....ITT MINDENKI HÁBOROG, DE SENKI SEM JUT EL AGYILAG ODA, HOGY TALÁN OTTHON IS ÚGY VISELKEDIK -ÉS SZEMETEL -AHOGYAN AZ UTCÁN???????????????
    EMBERNEK LENNI ÉRTÉK----DE AHHOZ ÚGY IS KELLENE VISELKEDNI!
    éN SZERENCSÉRE NEMSOKÁRA ELKÖLTÖZÖM E SZÉP "HAZÁBÓL " ÉS A GYEREKEIM AZT IS LE FOGJÁK TAGADNI, HOGY VALAHA BESZÉLTEK MAGYARUL...ÉS ITT SZÜLETTEK!
    eZ AZ ÉN VÉLEMÉNYEM-SAJNOS MEGALAPOZOTTAN-A TISZTELT MAGYAR LAKOSSÁGRÓL....LÁSD SZEGEDIEK IS!!!”
  • 129. Fall3nangel 2009. március 01. 19:32
    „Hát ez kérem több a soknál. Meg akarják tiltani, hogy békésen elszívjak egy cigit miközben várom a buszomat?
    Mert azt még megértem, hogy a különböző vendéglátóipari egységekben korlátozzák a dohányzást, vagy épp be is tiltják ugye. Mert az egy zárt helyiség, senkinek nem tesz jót, ha szmogfelhőben ücsörögve issza a kis fröccsét. Na de kinn az utcán? Tényleg akkor kezdjék azzal, hogy a környezetbarát üzemanyaggal menjenek a különböző közlekedési eszközök (mert ugye a szmogriadó senki egészségét nem károsítja)! Ehhez képest néhány szál cigi füstje már igazán nem oszt nem szoroz.
    Az meg hogy ki hogyan dobálja el a csikkjeit, az igenis intelligencia kérdése. Én általában utcán jártomban-keltemben 100 méteres körzetben nem találkozok olyan kukával, ahol biztonságban elnyomhatnám a cigimet, kivéve persze a buszmegállókat...”
  • 128. Tonca 2009. március 01. 18:12
    „Semmi kifogásom a rendelet ellen. Persze ha belegondolok,hogy emberek reggel a Fő fasorról is a Széchenyi térig autóba ülnek! És káromkodnak a dugó miatt,lassítva a tömegközlekedést.Nem beszélve a belvárosban folytatott harcukat a parkolóhelyért.Mindezen súlyos percek alatt fotoszíntézis útján tisztítják a levegőt.
    És az autós (aki dohányzik)a megállóknál,iskolák bejárata előtt is kifogja hajítani a csikkjét,és természetesen lehúzott ablak mellet dohányzik.Na ő a f@sza gyerek,semmi törvényellenest nem követ el,és egészséget sem károsít! GRATULÁLOK A TISZTELT HÁZNAK!”
147 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Saját magát buktatta le az embercsempész

Röszke - Egy 28 esztendős német-makedón kettős állampolgárt vett őrizetbe a Csongrád Megyei… Tovább olvasom