Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Szegeden tanul Harry Potter

Fábry Sándor tévéműsorában, a hasonmásokat kereső versenyen lépett fel Harry Potterként szegedi Szendrei Attila. A hasonlóság olyannyira szembetűnő volt, hogy a zsűri egyből a döntőbe juttatta a madáchos varázslótanoncot, akit legtöbb ismerőse egyébként is Potternek becéz.
Olyan, mintha... Fotó: RTL-klub
– Tavaly nyáron olvastunk egy hirdetést, amiben a Fábry-show ismert emberek hasonmásait kereste. Hip-hop táncra járok, ahol nagyon sokan mondták, hogy hasonlítok Harry Potterre. A nagymamám pedig beküldte a fényképemet a tévéműsor készítőinek – mesél Szendrei Attila a show-ba való bekerüléséről.

A szegedi Madách Imre Általános Iskola hatodik osztályos tanulóját osztálytársai még Attilának hívják, de a tánciskolában már mindenki Potterezi. Ő is úgy tartja, hasonlíta Kathleen Rowling főhősét alakító színészre, ezért nem zavarja ha így szólítják. Sőt! Egyenesen büszke a varázslótanonc-vonásaira, akire azonban tudatosan nem próbál hasonlítani. Nincs is rá szüksége, hiszen fekete haja, kék szeme és Potterre jellemző szemüvege önmagában meggyőző.

A fiút kezdetben nem érdekelte a Potter-saga – miután egyre többen mondták, hogy hasonít rá, kezdett komolyabban érdeklődni iránta. A mesevilág pedig hamar magával ragadta. – Már seprűn is repültem álmomban, amit nagyon élveztem. Kár, hogy igazából nem valósíthatom meg.

S hogy milyen érzés volt ország-világ előtt megmutatnia magát? – Nagyon szeretek szerepelni, ezért nem volt lámpalázam a műsor előtt. Ezzel szemben szorgosan gyakoroltam azt a varázslatot, amit Fábry kérdésére kellett elsütnöm – mesél a forgatásról. A Kapitulátusz!, azaz a lefegyverző bűbáj hatásos volt. Fábry Sándor tehetetlenül esett össze előtte, a zsűri pedig továbbjuttatta a döntőbe. Mivel a hasonmásversenynek ez még csak az első fordulója volt, a kissrác nem tudja milyen esélyei lesznek a fináléban. – Úgy tudom még egy forduló lesz. Minél kevesebben fognak hasonlítani arra akire szeretnének, nekem annál jobbak az esélyeim – véli.

Attilát mindössze egy dolog aggasztja. A következő adásban tudomása szerint egy 15-16 éves fiú is fel fog lépni, szintén Harry Potterként. – Nézni fogom a műsort és szeretném, ha kicsit jobb ellenfelei lennének. De ha továbbjut, bátran vállalom a megmérettetést – mondja a Madách-iskola Harry Pottere, akinek már így is népszerűséget hozott a műsor. Az adás másnapján ketten is kértek tőle autogramot.

Attila elárulta: szívesen elvállalná egy magyar Harry Potter film főszerepét. Úgy tudja, ha dobogós helyet ér el a hasonmásversenyben, egy nagyobb beszélgetést sugároz vele a tévé. Utána meg ki tudja? A Harry Pottert alakító amerikai színész, Daniel Radcliffe lassan 18 éves lesz. S mint a legtöbb sikerfilmből, a Harry Potterből is készíthetnek egy „nulladik" részt, aminek főszerepére egy ennyi idős fiút kell keresniük. Csak abban kell bízni, hogy a nagy amerikai filmgyártó cégek producerei is nézik az Esti Showdert.

K. G. G.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átvilágítják a kórházat

A rendelőintézet után a szegedi kórházat is átvilágítják. László Gábort, a szakrendelő volt… Tovább olvasom