Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Szegeden tért volna vissza a jégre Katarina Witt

Szeged - Évek óta nem volt korcsolya Katarina Witt lábán - nagyon készült arra, hogy Szegeden tér vissza a jégre. A tréningen azonban megsérült, így bálkirálynői szerepét módosítani kellett. A világklasszis német sportoló lapunknak adott interjújában elmondta, jól érzi magát Szegeden, városnézést és fürdőzést is tervez.
 Névjegy

Katarina Witt 1982-ben aratta első sikerét, amikor a koppenhágai világbajnokságon ezüstérmet nyert. Egy évvel később Európa-bajnok lett, majd 1984-ben, élete első olimpiáján is az aranyérmet akasztották a nyakába. A következő olimpiáig hátralévő négy évben Witt a világ legjobbnak tartott korcsolyázója lett. Négy év alatt három világbajnoki arany- és egy ezüstérmet gyűjtött be, illetve négyszer állhatott az Európa-bajnoki dobogó legfelső fokára. 1988-ban a calgaryi olimpián megvédte négy évvel korábbi bajnoki címét. Ezt követően profi sportolónak szerződött Amerikába. Ekkor fordult a filmezés felé: 1990-ben még Emmy-díjat is kapott.

Katarina Witt a 80-as évek női műkorcsolyamezőnyének egyeduralkodója volt. A többszörös világ- és olimpiai bajnok sportoló 1994-ben vonult vissza az élsporttól, 2008-ban pedig végleg befejezte pályafutását. Három éve ugyan egy film kedvéért még visszatért a jégre, azóta azonban egyáltalán nem volt korcsolya a lábán. A Szegedi Szabadtéri Játékokon tehát egyfajta visszatérést láthatnak a nézők tőle, amelyre sokat készült.

– Nagyon intenzívek voltak azok az évek, amikor versenyeztem, és akkoriban ez volt a főfoglalkozásom. Nem gondolom, hogy emiatt bármi fontos kimaradt az életemből, mert sokkal több volt, amit a sportnak köszönhetően elértem, mint amiről lemondtam. Viszont az is igaz, hogy nem hiányzott a korcsolya azóta, hogy végleg abbahagytam. Ezért nem vettem fel még kedvtelésből sem. Hobbinak inkább megmaradt az olvasás.
Erre a szerepre viszont sokat tréningezett a világsztár, főleg úgy, hogy tudta, plasztikjégen kell majd korcsolyáznia, ami sokkal nehezebb, mint igazin. Visszatérését azonban jelentősen befolyásolta, hogy közben megsérült.

– Nem is akartam vállalni a darabot, de ragaszkodtak hozzám, hiszen én vagyok a bálkirálynő. Így – bár videón kaptam előzetesen felvételeket – végül az itteni próbákon derült ki, egyáltalán mit tudok megcsinálni.
A mindennapokban a német olimpikon persze a mai napig sem szakadt el a korcsolyázástól: még mindig kap szép számmal felkéréseket, részt vesz a Disney on Ice produkció németországi és ausztriai show-műsorának elkészítésében, és könyvet is ír az életéről. Mindezt azonban már messze a jégpályáktól.

Katarina Witt : Szerintem ha valaki pozitívan gondolkodik az életről, a kisugárzása is pozitív lesz. Fotó: Schmidt Andrea
Katarina Witt : Szerintem ha valaki pozitívan gondolkodik az életről, a kisugárzása is pozitív lesz. Fotó: Schmidt Andrea

A csinos sportolónő szegedi sajtótájékoztatóján mindenkit levett a lábáról: kedves volt, közvetlen és mosolygós – lényegében tehát ugyanolyan, mint ami miatt a mostani 30-40 éves férfiak gyerekkori szerelme volt. Arra a kérdésre, hogyan tudott az aktív sport befejeztével is ilyen jó formában maradni, a jövőre 50 éves világklasszis rövid gondolkodás után nevetve annyit mondott: jó a sminkese.

– Szerencsés életem van, boldog vagyok, sokat tudok aludni – nincs szükségem semmi másra. Szerintem ha valaki pozitívan gondolkodik az életről, a kisugárzása is pozitív lesz.

Arra a kérdésre, mindig mosolyog-e, Katarina Witt határozott nemmel válaszolt. – Itt viszont mindenki nagyon szívélyes, barátságos velem, ráadásul egy fantasztikus fesztiválon vehetek részt, így nincs okom, hogy ne legyek boldog.

Szegedi tartózkodása alatt Az álarcosbál bálkirálynője nem csupán a színpadon látható. Katarina Witt nem rejtőzködik a nyilvánosság elől: volt már halászcsárdában, és tervez városnézést is. És jó hírrel szolgált azoknak is, akik netán fürdőruhában is kíváncsiak lennének rá.

– Egy meleg vizes termálfürdőt biztosan nem fogok kihagyni – árulta el lapunknak.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botka László megnyitotta a Szabadtéri 84. évadát

Katarina Witt vendégszereplésével Az álarcosbál című Verdi-opera premierjével indult péntek este a… Tovább olvasom