Délmagyar logó

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 10°C | 20°C

Szegedi betegcsere: folytatódik a per

Szeged - November 6-án délelőtt 9 órára tűzte ki a Legfelsőbb Bíróság a szegedi betegcsereként elhíresült per felülvizsgálatát. A beteghordó jogerősen 8 hónap felfüggesztett fogházbüntetést kapott.
Mivel a jogerős ítélettel továbbra sem ért egyet, az ítélethirdetés után felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

A beteghordónak még munkaköri leírása sem volt, így foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét sem követhette el. Mivel nem volt írásba foglalt foglalkozási szabálya, így nem volt mit megsértenie, ezért büntetőjogi értelemben el sem ítélhető, ezért kérte mindig a felmentését, így most a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérjük - mondta el Dr. Ábrahám László, a beteghordó ügyvédje.

A szegedi betegcsere perben elsőrendű vádlott beteghordó 8 hónapos felfüggesztett fogházbüntetését helybenhagyta, míg a másodrendű vádlott szakápoló első fokon kiszabott 16 hónapos felfüggesztett fogházbüntetését 11 hónapra enyhítette a Csongrád Megyei Bíróság jogerős ítéletében még idén január közepén. A megyei bíróság a harmad és negyedrendű vádlott - két orvos - felmentését is helyben hagyta.

A betegcsere 2004. július 3-án történt a szegedi II-es kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán. Két idős férfi került be aznap délelőtt a kórházba, mindkettőjüknek koponya CT-t kért az orvos. A perben elsőrendű vádlottként szereplő beteghordó összecserélte a két beteget. A tévedést a másodrendű vádlott szakápoló sem vette észre. A vizsgálat után az egyetemi klinikán az egyik idős férfit a másik leletével műtötték meg, és a műtét miatt fellépő agyvérzéses szövődményekbe nem sokkal később a klinikán belehalt. A másik férfit órákkal később operálták meg, a nála valóban meglévő vérömleny miatt, néhány héttel később ő is elhunyt.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. husi 2008. november 06. 07:54
    „Kedves "Laikus??" Nagyon örültem a kérdésnek, és a lényegre tapintásának. MEg is mosolyogtatott! Valóban. Aki nem beteg, és megoperálják, annak még nem kellene meghalnia. Ez még a kérdőjelek néküli laikusok számára is kézzelfogható tény lehet/ne... Zseniális végszó lehetne az Ön hozzászólása akár az egész "ügy" végére is!!!!!!!!!!!! Köszönöm.”
  • 25. laikus?? 2008. november 04. 09:57
    „na vki mondja már meg nekem, ha egy ember nem beteg és megoperálják az meg fog halni???”
  • 24. husi 2008. november 03. 10:06
    „Ha lesz is ítélet, egyszer, pl. a Legfelsőbb Bíróságon, az sem lesz mindenkire kiterjedő, igazságos, objektív. A rendszerben volt a hiba, és nem az igazi bűnös/ök állnak a vádlottak padján immár 4 éve. A valós bűnösöket felmentették, vagy csak tanuként hallgatták meg. Akik pedig effektív felelősséggel tartoztak volna a történtekért, mossák kezeiket, hogy fizikailag ott sem voltak. Vélemények mindig is lesznek ezzel kapcsolatban, mert ma magyarországon az egészségügy helyzete csak elhivatott emberek jószándékán, és segítőkészségének talpán tud létezni. Megfizetni nem fogjk soha azt, aki az életedet megmenti, mert az életedet menti meg. Ha pedig egy nővér, vagy egy orvos, vagy akármelyik eü. dolgozó tovább kell, hogy lépjen - anyagi ellehetetlenült helyzete miatt- akkor tovább is fog lépni, és jól teszi. Én is megtenném, de nem tudom.
    Babyblue: vagyok aki vagyok, és maradok. Nem szégyenlem magam, és nem érzem magam butának sem. Vannak események és vélemények, amiket csak a tárgyalóteremben/vagy személyesen az érintettektől, akik ott voltak/ hallhat az ember. Úgyhogy bocsánat, ha megsértettem az Ön önérzetét. Csak logikusan gondolkodom - továbbra is. Üdvözlöm.”
  • 23. novak ilona srb 21235 temeri nikola pasica 192 2008. november 02. 22:53
    „egezsegugy 1 nagy 0”
  • 22. egy barát 2008. november 02. 21:54
    „Na, figyelj Baby Blue! Annyit elárulok neked, hogy Husinak igenis sok köze van ehhez, mert közeli kapcsolatban áll a vádlottal, és ugyanott dolgozik! Úgyhogy nem csak halvány lila gőze van arról, hogy mi hogyan történt! Arra célzott, hogy az senkinek sem tűnt fel, hogy egy agydaganatos beteg CT lelete hogyhogy negatív! Úgyhogy azt tudom mondani, amit kár... mondott Cikicaki55-nek! "Ne ítélkezz, és NE ALKOSS VÉLEMÉNYT OLYAN helyzetről -főleg ne nyilvánosan!!- amiről csak a médiából vagy félfüllel, pletykákból hallottál ezt-azt."”
  • 21. Baby Blue 2008. november 02. 10:43
    „"A Radiológiai osztályon nem tűnt fel senkinek, hogy a kérőlapon szerepló leírás nem összeegyeztethető a radiológiai képpel? .... ( én nem vagyok radiológus, de logikusan gondolkodom!)"

    Husi: Ha te logikusan gondolkodsz, de nem vagy radiológus akkor miért szólsz bele olyanba, amiről fogalmad sincs??
    Olyan ostobaságokat beszélsz, hogy az minden csak nem logikus gondolkodás.
    Legközelebb, ha logikusan gondolkozol:) ( de sztem jobban jársz, ha nem is gondolkozol...) akkor ne nyilváníts véleményt olyanról, amiről halvány gőzöd sincs, hogy hogy működik.”
  • 20. kár... 2008. november 02. 10:30
    „Kedves Cikicaki55!

    Honnan tudod, hogy melyik beteg volt magánál és melyik nem?? Ott voltál??
    Ne ítélkezz, és NE ALKOSS VÉLEMÉNYT OLYAN helyzetről -főleg ne nyilvánosan!!- amiről csak a médiából vagy félfüllel, pletykákból hallottál ezt-azt.”
  • 19. dynomen 2008. november 01. 21:24
    „Ha már sürgösségről beszélünk, akkor ugyebár nem pénzről..???!!! Mert nekem a sürgösségiről nem a kórház, hanem a mentős jut eszembe.
    Visszatérve ehhez a betegcsere ügyhöz, amennyiben egy beteg agyműtét előtt áll, nem feltétlen lehet komolyan venni azt amit mond. Ez a bácsi is tiltakozott a műtét ellen, csak senki nem figyelt rá. És ez nemcsak a beteghordó volt, hanem volt még ott olyan személyzet is aki átvette a beteget, előkészítette a műtétre és végül is engem még akár hányszor műtöttek, mindig odajött az altató orvos is, hogy beszéljen velem néhány szót. A műtőorvossal akkor nem is találkoztam. Szóval nem egy ember volt a fedélzeteten, és eddig csak egy embert ítéltek el, legalább is amit ebben az ügyben olvastam, de lehet hogy nem olvastam minden cikket ezzel kapcsolatban. A MUNKA AZ MUNKA, A PÉNZ PEDIG PÉNZ. Ha valaki dolgozik az hibázik is.”
  • 18. egy barát 2008. november 01. 17:16
    „A cikkhez csak annyit szólnék hozzá, hogy remélem minden rendben lesz, és kívánom mindkét embernek (akik közül az egyik nagyon jó barátom), hogy JÖJJÖN HELYRE AZ ÉLETÜK!
    Flexsnake, vizsgált már meg téged valaha pszichiáter? Vagy ismered egyáltalán az ügyet? Olvasd már végig légyszíves Husi hozzászólását!
    Arról meg, hogy az orvosok hogyan élnek, mennyit keresnek, csak annyit, hogy a paraszolvencia terén érdekes dolog: behoznak a Sürgősségire egy beteget, ahol MEGMENTIK AZ ÉLETÉT, ezek után felkerül osztályra, és amikor hazamegy nagyon gyorsan ELFELEJTI, hogy HOL mentették meg az életét! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenki adjon parát a sürgősségis orvosoknak, de azért el kellene ezen is gondolkodni, és legalább egy köszönöm-öt illene mondani. Vagy tévedek?”
  • 17. husi 2008. november 01. 13:43
    „Flexsnake! NEm volna gond, mert nem volna orvos aki meggyógyítana, és nem volna beteghordó sem, aki magatehetetlen állapotodban hurcolászna téged, és megannyi honfitársadat! tisztelet a kivételnek, ugyanis vannak orvosok, akik nem követnek el betecserét! Egyébként ha ismernéd a közalkalmazotti bértáblát, akkor tisztában lennél azzal, hogy mindezt mennyiért is teszik az orvosok, és a beteghordók, stb eü. dolgozók. Annyit azonban elárulok, hogy nincsen egyik sem túlfizetve. Komoly bevételkiesést jelent a fizetéscsökkentés! Már bocsika! Egyébként pedig nem az eü. dolgozók bérezéséről szólt a cikk! Megjegyzem a kórház saját háza táján kellene keresni azt a közeget aki ebből ügyet csinált, mert - abban valóban igazad van- nem egyedi eset, és tényleg elsímítódnak/elsímítódtak a hasonló malőrök országszerte.”
  • 16. flexsnake 2008. november 01. 12:34
    „Na akkor vizsgálgasuk csak meg hogy miért is höbörögtek a fizetéscsökkentés hírén?Mondom hogy sarlatánok de én vagyok a csúf gonosz és most meg tessék.És az ilyen dolgok naponta megtörténnek és nem lesz belőle ügy mert a beteg nem hal meg, házon belül elsimitják....
    Akkor én is itéletet mondok, a beteghordók gyilkosságban való bünrészességért kapnak 10-10évet letöltendőt az orvosok fejenként egy nyilvános kard általi lenyakazást.Mindjárt nem volnának ilyen esetek.”
  • 15. husi 2008. november 01. 09:44
    „Érdekesek az emberek. Van aki felelőst keres, van aki a végzetességre világít rá, van aki csak sajnálja az áldozatokat. Áldozat a beteghordó, áldozat az ápoló, és áldozatok a "felcserélt" betegek is. Hát Keressünk felelőst:
    1: Ott volt az orvos, amikor a mentővel megérkeztek a betegek, és a mentős átadta az orvosnak a betegeket? Igen. Természetesen. Beutaóval együtt, szállítólevélen pecsét, aláírás.
    2.:ott volt a fizikai csere időőpontjában az ápoló? Nem volt ott, mert csak a már megCT-zett beteg visszatértét észlelte.
    3.:Ott volt a beteghordó a vizsgálóban, amikor a beteget az orvos megvizsgálta, és a kérőlapot kiállította? Nem volt ott.
    4.:A Radiológiai osztályon nem tűnt fel senkinek, hogy a kérőlapon szerepló leírás nem összeegyeztethető a radiológiai képpel? .... ( én nem vagyok radiológus, de logikusan gondolkodom!)
    5.:Az idegsebészeten sem tünt fel senkinek semmi? ( nagyon gyorsan kimosta magát a Klinika a felelősség rájuk háruló hányada alól!)
    Mégis a beteghordó a hibás! Ugye? Tönkrement psyches statussal, felörlődött családi háttérrel... ugye milyen jó neki? És az igazi hibás meg lapít!
    Ja és kedves "egyszerű polgár"! Szerinted mennyit ér az ember nyugalma, a családja békéje, a felismerhetetlenség incognitója, és a sajtótól való nyugalom - pénzben? Megjegyzem: annak idején -4 éve- felfüggesztették a munkahelyén a beteghordót, igaz, azóta visszahelyezték eredeti munkakörébe, de nem azért, hogy még falazzon is az orvosoknak és annak, aki tényleg elcseszte 4 évvel ezelőtt. Gondolod, hog még ezek után még fizetnének is neki? HAgyjuk már Ibolykát! Véletlenül ismerem, tudom, mi történt vele azóta.
    Az emberről alkotott vélemény subjectiv. Szerintem - és még rajtam kívül nagyon sok ember szerint a beteghordó egy nagyon lelkiismeretes, szorgalmas, megbízható és kedves ember, korrekt kollega, igazi barát, hűséges férj, példás családapa! Nem ismerek még egy ilyen embert, és nem azért, mert szűk a baráti köröm. Szerintem nem sok ilyen ember szaladgál az utcán!”
  • 14. hekaté 2008. november 01. 08:54
    „11-esnek! -Én azért inkább "végzetes tévedés"-nek, vagy inkább "végzetes hanyagság"-nak nevezném az esetet.”
  • 13. egyorvos 2008. november 01. 08:40
    „Mindkét beteg a sebészeten eszméletlen volt,tehát kikérdezni nem lehetett.Ezt azért érdemes leszögezni.”
  • 12. qrumpli 2008. november 01. 01:54
    „érdekes az orvos azt se tugya nő vagy férfi akit megműt és főleg mit kaszabol rajta?
    akkor milyen orvos ez?”
  • 11. mindenkiértiazeü-tmint a focit 2008. október 31. 22:49
    „A cikk tele van valótlansággal.Tévedés mindig lehet de nem kellene mindig ezen lovagolni mert a betegek ill.leendő betegek bizalmát állandóan csorbitani,felelőtlenség.”
  • 10. hekaté 2008. október 31. 21:41
    „CSIGA-BIGA! -Hogy érted azt, hogy " túliskolázott "?”
  • 9. Csiga-biga 2008. október 31. 19:19
    „Csak nem azt akarják elhitettni az emberekkel,hogy a beteghordó a felelős ,mert mást mütöttek meg.Régen még a mütőasztalon is megkérdezték,hogy ki és hány éves ,még az altatás előtt is.Amennyiben nem tud beszélni a betegség miatt akkor megkérdezni,ahonnan odahozták,hogy kicsoda és mit is kell csinálni vele.De ebben az országban mindig a kisember huzza a rövidet,az igazi vétkesek pedig lapulnak ám.Kész röhej ami itt van.Csak kórházba ne kerüljön a mai világban az ember,sikerült a túliskolázott bandának az egészségügyet szétverni.”
  • 8. rde 2008. október 31. 19:11
    „Szégyen ami az igazságszolgáltatásba működik, ennyi ideig elhúzni
    az ügyet kész tragédia. Az ilyen és ehhez hasonló bírót el kell bocsátani aki 3 évig nem tud ítéletet hozni.”
  • 7. hekaté 2008. október 31. 17:36
    „Egyszerű polgár, ugye azt akartad írni, hogy vigye el a balhét?”
26 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályakezdő diplomásként nehéz megfelelő állást találni

Szeged - A hallgatók többsége nem készül tudatosan az egyetem utáni évekre: nem élnek a gyakorlati… Tovább olvasom