Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 7°C | 15°C Még több cikk.

Szegedi dal is küzd az eurovíziós szereplésért - videó

Szeged - Szegedi résztvevője is lesz az idei A Dal című műsornak. Egy fiatal testvérpár a Bye The Way egykori tagjával kiegészülve nevezett a versenyre, melynek győztese hazánkat képviselheti majd az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Több mint 350 zeneszámot neveztek magyar szerzők az idei A Dal című versenyre, melyen eldől, ki képviselheti Magyarországot a Portugáliában megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon. A szakmai zsűri ezek közül harmincat választott ki, melyek a televíziós műsorban bemutatkozhatnak, a versenyzők közé pedig egy szegedi formáció is bekerült. A Maya ’n’ Peti Nekem te című számát a szegedi Szalma Edvárd írta és hangszerelte közösen a Bye the Way együttessel ismertté vált Szikszai Péterrel. Az együttesével az X-Faktorban és A Dalban is egyszer már bizonyított énekes az egyik előadó, a másik pedig párja, Szalma Annamária, aki Edvárd húga, és szintén Szegeden nőtt fel. A lány egyébként szintén próbálkozott zenei tehetségkutatóval, ott ismerte meg Pétert.
A szegedi Maya 'n' Peti - Szikszai Péter, Szalma Annamária és Szalma Edvárd - az Eurovíziós Dalfesztiválra készül. Fotó: Kuklis István
A szegedi Maya ’n’ Peti –  balról Szikszai Péter, Szalma Annamária és Szalma Edvárd – az Eurovíziós Dalfesztiválra készül. Fotó: Kuklis István

– A közelmúltban mindkettőnk együttese felbomlott. Közös az érdeklődésünk, sokat járunk együtt teniszezni is, valahogy így indult el a közös gondolkodás – mesélte Edvárd. – Mivel a dal a vágyakozásról szól, kézenfekvő volt, hogy legyen benne egy női szólam is, mivel pedig a húgom már két éve együtt zenél Petivel, kézenfekvő volt, hogy ezt ő énekelje.

Hogy szerzeményüket nevezzék A Dal című műsorba, az Péter ötlete volt. – Született egy szám, ami csak úgy kiszakadt belőlünk. Úgy voltam vele, miért ne sikerülne – mesélte az énekes, aki ezzel együtt meglepődött, amikor kiderült, hogy a szakmai zsűri beválogatta szerzeményüket a legjobb 30 dal közé.

Produkciójukat először január végén láthatja majd a közönség a három válogató valamelyikében, ahol 9 másik szerzeménnyel versenyeznek majd. Ezek közül a zsűri 5 dalt juttat az elődöntőbe, egyet pedig a nézői szavazatok. A középdöntőben már csak kétszer 9 produkció küzd a továbbjutásért, a február 24-ei döntőbe pedig 7 dal kerülhet be. A mezőny nagyon erős: többek között Király Viktor, Tolvai Reni, Vastag Tamás, Singh Viki, a Ham ko Ham és Gulyás Roland is ellenfele lehet a szegedi csapatnak.

– Nem elsősorban az Eurovíziós Dalfesztiválban gondolkodunk. Egyszerűen csak azt szeretnénk, ha megismernék és megszeretnék ezt a dalt – mondta Edvárd. – A szerzemény célja az értékközlés, és jó lenne, ha ez lehetne az első állomás, ami után valami nagyobb kaliberű dolog is elindulhat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra startol a vizsgaidőszak: ˝Nincs, amit nem lehet megtanulni egy nap alatt˝, de mindenkinek más a bevált módszer

Újra startol a vizsgaidőszak: ˝Nincs, amit nem lehet megtanulni egy nap alatt˝, de mindenkinek más a bevált módszer
A téli szünet után nehezebb nekiállni a tanulásnak, sok egyetemista próbálja beosztani minél jobban az idejét, mások a vizsga előtti utolsó pár napban reggeltől estig a jegyzeteket bújják. Szegeden tanuló egyetemi hallgatókat kérdeztünk szokásaikról. Tovább olvasom