Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Szegedi éremeső a nemzetközi diákolimpiákon

Szeged - Minden szegedi diákolimpikon éremmel tért vissza az idei nemzetközi tanulmányi versenyekről. A biológiacsapat Európa legjobbjának bizonyult, de fizikából és matematikából is az élmezőnyben végeztek a magyar fiatalok.
Hat szegedi középiskolás vett részt idén nemzetközi diákolimpiákon az elmúlt hetekben, öt radnótis és egy ságváris fiatal. A világ legjobbjai mérik össze tudásukat a tanulmányi versenyeken, amelyeken országonként csupán 4–6 középiskolás vehet részt. Már a csapatba kerülés is nagy érdem – a szegediek ráadásul mindannyian éremmel tértek vissza. A legeredményesebb a biológiacsapat volt, de fizikából és matematikából is az élmezőnyben végeztek a magyarok.

A Nemzetközi Biológia Diákolimpiát idén Tajvanon tartották. A négyfős csapatból hárman szegediek voltak: Nászai Máté, Szentirmai Márton és Hawchar Fatime ráadásul osztálytársak a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban. Márton az egész európai mezőny legjobb elméleti, Máté pedig a legjobb gyakorlati feladatmegoldójának bizonyult. Előbbi ezüst-, utóbbi aranyérmet nyert a versenyen, míg Fatime bronzéremmel térhetett haza. A csapat a nyolcadik helyen végzett a közel 60 résztvevő között, európai országok közül egy sem tudta megelőzni.

Ők is segítettek

A fiatalok felkészülését a Ságváriban Tóth Károly, a Radnótiban Mező Tamás, Bán Sándor, Schultz János és Mike János, a Szegedi Tudományegyetemről Hilbert Margit segítette. A biológusok felkészítését az SZTE TTIK biológiai tanszékcsoportja, Bencét és Mártont pedig a Mol tehetségsegítő programja támogatta.   

Az ötfős fizikacsapatban két szegedi diák volt: a radnótis Börcsök Bence, valamint Varga Ádám, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumból. Mindketten ezüstérmesek lettek a négyszáz induló közül, a csapat pedig a 18. helyen végzett. Ők Bangkokban töltöttek el egy hetet a versenynek köszönhetően.
A matematika-diákolimpiát Hollandiában rendezték. Itt egy szegedi volt a hatfős csapatban, a radnótis Nagy Donát, aki ezüstérmével a legeredményesebb volt a 25. helyen végzett együttesben.

A fiatalok egy hetet tölthettek külföldön a versenyeknek köszönhetően. Kiutazásukat és ott-tartózkodásukat a minisztérium fizette, csupán költőpénzről kellett gondoskodniuk. Volt is idejük a városnézésre, a tudáspróbák két napig tartottak. A fizikaversenyzőket többek között buddhista templomokba vitték, a biológiások pedig megnézték a Taipei 101-et, amely a világ második legmagasabb felhőkarcolója.

Az elért eredményekkel mindannyian elégedettek, annak ellenére is, hogy Donátnak és Ádámnak már volt fényesebb érme – tavaly mindketten aranyat hoztak haza.

A csapattagok idén érettségiztek, vagyis a sikeres fiatalok jövőre már nem indulhatnak ezeken a versenyeken. Ádám, Bence és Máté az országot is elhagyja: Cambridge-ben folytatja tanulmányait. Bán Sándor, a Magyar Biológiatanárok Országos Egyesületének elnöke, a biológiacsapat vezetője azonban nem aggódik: már megvan az utánpótlás.

A diákok sikereit a TÁMOP-3.4.4/B konstrukció segítségével a Magyar Biológiatanárok Országos Egyesülete támogatta
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatalos múzeumot ígér Fogas Ottó

Egyedülálló Csontváry-kiállításra készül ősszel a Móra-múzeum. Jó a viszony a megyei önkormányzattal… Tovább olvasom