Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Szegedi fogyiverseny: február 2-áig lehet jelentkezni

Szeged - Ígéretek és fogadkozások után aki igazán akar, a tettek mezejére léphet: a hagyományos szegedi fogyiverseny hetedik fordulójában a jövő hét végéig beméretheti magát a sportcsarnokban, hogy étrendjét és zsírpárnáit februártól májusig átszabhassa – hat-nyolc mínusz havonta már siker!
A „bemérés" egyéni állapotfelmérést takar adatlapkitöltéssel a gyógyszerszedési, mozgási és evési szokásokról. Aztán jön a konkrét mérce, ami a testtömegindexet, a testsúlyt és a haskörtérfogatot rögzíti, hiszen ez alapján sok betegség kiszűrhető. Kovács Éva, a SZOTE Fitnesz vezetőedzője, aki hét éve kitalálta a fogyiversenyt, elárulja, az elmúlt évek fogyizóit kísérő szakorvosok meghökkentő eredményt tártak fel: az elhízott fiatalok érrendszere húsz évvel öregebb a kortársakénál a többletkilók miatt. Ez még akkor is így van, ha „csak" kövérek, és más betegségük nincsen.

A fogyizók hastérfogatát Kovács Éva centivel méri le.
Fotó: Segesvári Csaba

– Mivel azt a csodakapszulát még nem találták fel, amit ha este beveszek, másnap normális kilókkal, jó közérzettel, remek egészségi állapotban ébredek, tenni kell valamit – biztat az edző. – A mozgás és az étrend reformja együttesen hat igazán. Nevezhetjük életmód-változtatásnak, trendi szóval nagy fogyásnak vagy fogyiversenynek. Lényeg, hogy nagy súlyoktól szabaduljanak meg a résztvevők. Ezért egyéni étrendet írunk, és a fokozatosság elvét betartva mozgunk. A kezdet lehet gyaloglás, futás, úszás, biciklizés – ami jólesik. Nem kell csodát várni, elég havonta hat-nyolc kilót leadva haladni. A közép és idősebb korosztály kedvéért idén inkább nyújtó, izomlazító, izomtónus-növelő, sztreccsingelő gyakorlatokat végzünk kisebb csoportokban. Így, aki eljön, nem érzi, hogy megszakad vagy lemarad. Nincs őrült izomláza, ami egy életre elveszi a kedvét, nem erőltetjük meg az ízületeket. A mozgás ezzel az lesz, ami – öröm. (A legelső szegedi fogyiverseny tizenkét fős „kemény magja" máig együtt tartja karban a „versenysúlyát".)

Az étrend reformja rendszeres – napi ötszöri – étkezést jelent. Az esti jóllakást a mértékletes és „minőségibb" evés váltja a szervezet igényei szerint: reggeli, délelőtt kevés folyadék, ebéd, uzsonnára némi gyümölcs és vacsora. Főként a zöldségek, gyümölcsök, fehér húsok kerülnek előtérbe, kenyér helyett puffasztott rizst, rozskenyeret ajánlanak. És hogy a nass se maradjon ki, a csokit, csipszet aszalt gyümölccsel, almával, répával cserélik fel. Nem megvonnak, inkább átcsoportosítanak.

Szabócentivel a has körül

Otthon is tesztelhető a derék körtérfogata: nőknél nyolcvan, férfiaknál nyolcvannyolc centi az egészséges fölső határ, testmagasságtól függetlenül. Ha fogyiverseny, beszéljenek a számok: 2005-ben 244-en 1462 kilót adtak le, 2006-ban 317-en 2202-t, 207-ben pedig 170-en 900 kilót.

Olvasóink írták

  • 8. Zs 2008. február 10. 19:41
    „Sziasztok!
    Úgy vélem, hogy aki nem szereti Évát elmehet máshoz annélkül, hogy őt bárhová is küldené. A nyugdíjtól mág nagyon messze van. Én 7 éve járok hozzá és imádom! Inspirál, sokat segít, még mindig tud újat mutatni és szakmailag a város messze legjobban felkészült edzője. Ha nem tetszik menj egy kevésbé görcsos libához, aki össze vissza ugrándozik! Szerintem Éva sem könyörgött, hogy gyere be az óráira......”
  • 7. Mossy. 2008. január 27. 02:33
    „Sziasztok.2007-ben jelentkeztem. Anyagi vonzata akkor 2000 ft nevezési díj, majd alkalmanként az órai beugrók. A SZOTE edzőterembe kedvezmény, ha SZOTE dolgozó vagy. Ha bérletet veszel olcsóbb. Ígéret volt személyre szabott étrendi tanácshoz, de nem ért oda. Akikkel beszéltem senki nem kapta meg.
    Nekem nem jött be, biztos bennem volt a hiba!!!
    Másnak valószínű, hogy sikerülni fog!”
  • 6. krapp 2008. január 24. 10:51
    „Kovács Éva egy irtózatos, görcsös hárpia. Nyugdíjba mehetne...”
  • 5. TrixPlex 2008. január 23. 07:50
    „Fogyiverseny bemérés az Újszegedi Sportcsarnokban:
    2008.január 21 - február 02. 17:00-20:00 óra között bármikor!

    Amit kapsz:
    >> személyre szóló étrend (kérünk, nézz utána a saját vércsoportodnak!)
    >> derék-, csípő-, has-, combkörtérfogat és súly mérése, testzsír százalék
    kiértékelése, vércukorszint megállapítása
    >> kifejezetten a versenyzők számára indított speciális aerobic és vízitorna órák melyek közül edzőink segítségével választhatod ki a legmegfelelőbbet

    nevezési díj: 2000 Ft.

    A foglalkozások gyakorisága és milyensége teljesen személyre szabottan, az edzétervtől függően alakul majd.
    Telefonon is lehet kapni további infokat:
    (62) 545-754”
  • 4. Tiszaiszirén 2008. január 22. 21:37
    „"Egy fogyni vágyó", csütörtökön du. 17-20 óráig a városi Sport csariban biztos lehet jelentkezni, én úgy tudom 1000,- Ft a nevezési díj, ott mindent elmondanak.”
  • 3. egy fogyni vágyó anya 2008. január 22. 19:21
    „Már említették a kérdést, de a válasz többeket érdekelhet: hol lehet jelentkezni, mi módon, milyen rendszerességgel lesznek és mikor a foglalkozások, és persze: mennyibe kerül?”
  • 2. János Károly 2008. január 22. 08:49
    „A fogyiverseny nagyszerű, K.É. is ügyes. De a Szote Fitneszben a pult mögött dolgozó "Ibolya" (ötvenes hölgy, ha jól tudom ez a neve) egy savanyú uborka, miért nem váltják le egy barátságosabb, mosolygósabb, sokkal udvariasabb dolgozóra?”
  • 1. julim 2008. január 22. 07:18
    „igazából némi info hiányzik a cikkből pl.: hol-hogyan lehet jelentkezni?
    van-e valami szabály, hogy kit vesznek be a fogyni vágyók közé? Párosul-e pénztárca csökkentő eseményekkel (pl.: a tornákért mennyit kell fizetni.)? Mennyi ideig tart a verseny? ...stb.
    Ugy gondolom, hogy ez lesz a negyedik alkalom, és ahogy a számadatok is mutatják tavaly drasztikusan csökkent a résztvevők száma, talán több infó segíthetne, hogy idén többen érjék el azt az ideális testsúlyt, ami az egészségük javulását eredményezi.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cukorbetegség - Népbetegség II.

Szeged - A Park Egészségközpont orvosainak segítségével az elkövetkező hetekben olyan betegségeket, gyógymódokat mutatunk be, amelyek sokakat érintenek. Tovább olvasom