Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Szegedi kutató, Molnár Gyula a mexikói őserdőben

Trópusi expedíción vett részt Molnár Gyula, az ismert szegedi biológus – rózsaszín kanalasgémek, kék-narancsszínű lepkék, őserdőkből kibukkanó, lépcsőzetes, maja piramisok, ősi népzenéjű indiánok között. Mi kell ennél több egy ornitológus-fotós-zenésznek?
Szinte hihetetlen, de még mindig élnek olyan indián törzsek az Egyesült Államok déli részén, akik nem engedik magukat fotózni – még jól csengő dollárokért sem –, mert máig tartja magát köztük a hiedelem: a fotós elrabolja a lelküket – tapasztalta Molnár Gyula szegedi biológus, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Főiskolai Kar biológia tanszékének oktatója, a világhírű Molnár Dixieland Band vezetője. Bajszár György professzor – nagyapjának jól menő, a régi szegediek előtt ma is ismert nevű vendéglője volt –, Amerikában élő biotechnológus hívta meg, háromhetes, fotózással egybekötött ökológiai és néprajzi expedícióra Mexikóba, illetve az Egyesült Államok legdélibb részébe.

Párhuzamok

Miként nálunk a nyugat-európai turisták jelentik az ökoturizmus fő közönségét, Mexikóban az amerikaiak. – Nálunk, a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatósága már olyan jól „ki tudja ajánlani" programjait az interneten keresztül, hogy időnként alig képes fogadni a német, francia turisták csoportjait – beszéli a kutató. Mexikóban már annyira zökkenőmentes a tömeges turistafogadás, hogy – mint Molnár Gyuláék tapasztalták –, amikor már közeledik a „záróra", és gyalogosan nem tudnák időre bejárni a területet a nézelődők, működésbe lépnek a triciklisek: üléseikben elfér egy-egy ember – gyorsan megmutatják nekik a látnivalókat. Nálunk is errefelé halad a világ.

Életveszélyes élményben is volt része: motorcsónakkal – amit egyébként egy indián vezetett – bekanyarodva a tengerről a Mangrove-mocsár folyosójába, teljes sebességgel nekikhajtott egy kifelé igyekvő orvhalászcsapat motorcsónakja... Csak a szerencsén múlott, hogy nem végződött sokkal rosszabbul az eset!

Csodálatos korallszirteket is megtekintettek az expedíció résztvevői, számtalan, színesnél színesebb halat láttak. A szárazföld, a levegő világa legalább ilyen fantasztikus volt: rózsaszín kanalasgémektől kezdve kígyónyakú madáron át a pelikánokig... – Ha észrevettünk egy sárga-fekete madarat, rögtön elővettem a fotóapparátot. De sokszor történt, hogy abban a pillanatban máris megláttam egy nagyobbat, még sárgábbat, még inkább lefotózni valót... A bőség zavarával küzdöttem egész úton! Fantasztikus, tenyérnyi pillangók, és sehol egyetlen szúnyog, pedig háromszázhuszonnégy szúnyogfaj él arrafelé, zöme csípőszúnyog. Jókor mentünk, tavasszal, ezért nem bántottak minket, nyáron nem lehet megmaradni a szabad ég alatt... – meséli a kutató.

Indiánokat is láttak – a Yucatán-félsziget lakóinak negyven százaléka a maják leszármazottja –, az USA déli részén pedig navajókat. Dallamkincsük pentaton, s bár eltér a magyar pentatóniától, egyáltalán nem idegen a magyar fülnek – mondja a kutató. Alkalma nyílt egy több száz évvel ezelőtt készült indián furulyát is megszólaltatni, tehát zenészként is óriási élményeket szerzett. Amit viszont hiába keresett a dzsessz szülőföldjétől nem messze, az a jó dzsesszzene.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pomponlányok Szegeden is tűzbe hozzák a közönséget

A nagyobb tömegeket megmozgató sportesemények manapság már elképzelhetetlenek látványos… Tovább olvasom