Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Szegedi mohamedánok a terrorizmusról

Egy-egy elejtett megjegyzés ellenére nem éreznek ellenséges hangulatot maguk körül a Szegeden élő muszlimok. Mégis csak kevesen vállalják a nevüket, amikor beszélgetésre kértük őket. Az arcukat nem engedték fotózni.
Ima előtt. Fotó: Frank Yvette
– Kizártnak tartom, hogy a Szegeden élő mohamedánok közül az al-Kaida valakit megkeressen és terrorcselekményre kérjen vagy kényszerítsen. Én még akkor sem vállalnék öngyilkos merényletet, ha a visszautasítás miatt azzal fenyegetnének, hogy családtagjaimon állnak bosszút – mondja rezzenéstelen arccal Ibrahim Sala. A magyarul jól beszélő iraki történész sok éve telepedett le a városban, nős, két gyermeke van.
Szegeden mintegy 200-300 muszlim él: afgánok, irakiak, irániak, jemeniek, kurdok, indiaiak, líbiaiak, pakisztánok és más nációk tagjai.

Nyáron kevesebben, a tanulók miatt szeptembertől július elejéig, a tanév befejezéséig, többen. Azt mondják, egy-egy terrorcselekmény után sem éreznek ellenséges hangulatot vagy gyanakvást maguk körül. Emellett annak ellenére kitartanak, hogy közülük nehéz volt olyanokat szóra bírni, akik nevüket és arcukat adják a beszélgetéshez.

– Ennek az az oka, hogy közülünk sokan talán mégis tartanak a közvélemény gyakran elhamarkodottan megfogalmazott ítéleteitől – veszi át a szót Sedghi Behnam.

Aztán mégis mesélnek. Egyiküknek egy kerékpárszervizben két napja vágták a fejéhez, hogy menjen haza, a másikukat London óta ismerősei nevetve azzal cukkolják, hogy „Mi van? Ma robbantotok? Hol? Elárulod, hogy mi is tudjuk?", de ezeket állításuk szerint nem veszik fel.

– Mi itt élünk, szegediek vagyunk, persze a világ több millió muszlimjával együtt rendszeresen, naponta ötször gyakoroljuk vallásunkat, de soha nem lennénk képesek öngyilkos merénylettel ártatlan gyerekeket, nőket, férfiakat ölni. A Korán nem ezt tanítja, a Szent Könyv a szeretetre szólít fel – teszi hozzá Ibrahim Sala. Egyikük közbeveti, a siíták naponta háromszor tesznek eleget a lelki gyakorlatnak, „kettőt-kettőt összevonnak, így tulajdonképpen ők is ötször".

Amikor emlékeztetem őket, hogy a londoni merénylők kivétel nélkül Angliában születtek, ők családtagjaikat, ketten terhes feleségüket, a körülményeket ismerve mégis könnyen hátra hagyva vállalták az aljas gyilkolást, szinte egyszerre tiltakoznak. Szerintük önmagában az, hogy a merénylők évtizedek óta Angliában éltek, nem jelenti, hogy meg is ismerték és elsajátították, elfogadták volna az ottani életvitelt, életfelfogást, kultúrát.

– Ők fanatikusak, Allah nevében kérték őket, és a többiekhez hasonlóan azt hitték, jót cselekednek – veti közbe Sedghi Behnam.

Azt mondják, a terrorcselekményeknek soha nem lesz vége. Irakban és Afganisztánban azért, mert a régi rendszer kegyeltjei az amerikaiak és szövetségeseik bevonulásával nincstelenekké váltak, semmitől sem rettennek vissza, hogy visszakapják régi életüket. Emiatt robbantanak szerte a világban senkit sem kímélve, nekik még a halál is jobb. Nem érdekli őket, hogy belső háborúikban irakiak és afgánok tízezrei halnak meg. Szerintük egyébként az öngyilkos merényletek száma drasztikusan csökkenne, ha rendeződne Palesztina sorsa.

– Minden onnan ered és oda fut be – hangsúlyozza a történelemtanár Ibrahim Sala. A többiek hangos igenlésekkel bólogatnak.

Azt a beszélgetés közben többször, és búcsúzáskor is megjegyzik, nagy kár, hogy az iszlám iránt a más vallású emberek csak azután fordultak érdeklődéssel, mióta a világ összeköti a mohamedán vallást a terrorral.


Imaház a Deák Ferenc utcában

Péntek, egy óra lesz pár perc múlva. A hívek lassan szivárognak a Deák Ferenc utcai, IKV-tól bérelt pincehelységben kialakított imaházba. Belépve azonnal leveszik cipőjüket, és a leterített szőnyegeken lépdelve eltűnnek egy oldalajtó mögött. A müezzin egy óra előtt szólítja őket, fotózni azonban csak előtte lehet, akkor is csak egyikük áll a fényképezőgép elé. Ő is csak háttal... 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem csökkenthető a ponthatár

Az elitegyetemre, mint amilyen a szegedi, az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga jelenti a… Tovább olvasom