Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Szegedi paprika, dobozban

Szeged - Perui–magyar keverék, sükösdi, békéscsabai és tiszaalpári paprikát kapni a szegedi boltokban, helyi őrleményt nem. Egy szegedi nagykereskedő, Komjáti Endre minőségi szegedi paprikát értékesít papírtasakban, porcelándobozban.
A szegedi kutatók által nemesített új szegedi fűszerpaprika-fajtákat szakcikkekből ismerte meg a szegedi közgazdász, Komjáti Endre.

– Beleszerettem a fóliában embernél is magasabbra növő, húszcentis csöveket hozó paprikafajtákba, megragadott a termesztés tisztasága. A konferenciákat végighallgatva elképedtem, mennyi tudás hever parlagon. Mivel nekem kisszövetkezeti elnökként megvannak a kereskedelmi kapcsolataim, azt éreztem, be kell „lobbantanom" az ügyet – mondja a 63 esztendős nagykereskedő. – Szegedi hagyományt képviselnek a fajták, szegedi kutatók érdeme a nemesítésük, én is szegedi születésű vagyok, ráadásul felbosszantott, hogy a boltban kapható fűszerpaprika 60–70 százalékban importőrleményt tartalmaz. Kis tételben én is hozzáfogtam a paprikatermesztéshez az enyhén csípős Délibáb fajtával, és összefogtam több termelővel. Tárgyaltam az egyik nagy kereskedelmi lánccal, megkóstoltattam a fűszerpaprikák Rolls Royce-át. Ebbe ugyanis, ahogy régen is követelmény volt, nincs beledarálva csuma, levél, szár, hibás cső. A mag előállításától az őrlemény csomagolásáig minden egyes mozzanat ellenőrizhető. A paprikatételeket a gabonakutató bevizsgálja, a leszedett fűszerpaprikát 2–4 hétig utóérleljük, válogatjuk, majd egy paprikamalom elkülönítve megőrli és csomagolja.

Komjáti Endre szegedi paprikát értékesít papírtasakban, porcelándobozban. Fotó: Frank Yvette
Komjáti Endre szegedi paprikát értékesít papírtasakban, porcelándobozban.
Fotó: Frank Yvette

Hosszas keresgélés után a nagykereskedő csúcsminőségű csomagolást talált a szegedi paprikának, hogy az kiabáljon a bolti polcokról. Míg az üzletekben 50 és 100 grammos zacskókban árulják, az ő paprikáját 75 grammos papírtasakba töltik. Díszcsomagolásnak feltűnő, paprikás porcelándobozt készíttetett. Napokon belül kapható lesz egy kereskedelmi lánc 51 áruházában. Ezekből nincs Szegeden, de egy benzinkúthálózat hat szegedi töltőállomásán és egy népművészeti boltban elérhető lesz. Komjáti Endre már a továbblépésen töri a fejét: a kutatók nemesítették az új édes-nemes paprikafajtát, amit szintén kerámiatégelybe csomagolva juttatnak a boltokba.

Perui, sükösdi, alpári, békéscsabai

Öt üzletlánc szegedi boltjában kerestünk fűszerpaprikát: szegedit nem találtunk. Annál több sükösdi, tiszaalpári, békéscsabai és magyar–perui keverék készítményt árulnak.

Olvasóink írták

  • 18. Sportplusz 2010. október 01. 22:44
    „grat ..magyar ember magyar termék ..!!!!!!!!!!!!!!”
  • 17. majdénmegmondom 2010. október 01. 20:19
    „Gratulálok az ötlethez. Főleg ha ez tényleg csúcsminőség és az is marad. Feltétlenül kipróbálom.”
  • 16. nellyke11 2010. október 01. 18:32
    „HAJRÁ ENDRE ! NE HAGYD ABBA !”
  • 15. flexsnake 2010. október 01. 16:10
    „Régen törökborsnak hívták. Állítólag orvosságként is használták. És valóban nem fóliázták, a felfűzött paprikát kiaggatták a házak elé és a nap szárította. Kezdetben kimérve árulták majd papirzacskókban árulták. A szegedinek a napfényes órák számának köszönhetően sokkal erőteljesebb íze van. Az erős verziója nálunk a legerősebb. Azóta haldoklik a paprikázás hogy hamisították.”
  • 14. flexsnake 2010. október 01. 16:06
    „a fesztiválrol:
    http://www.rhz.hu/

    Október 1. péntek

    * 10.00-14.00 Feketeház: Szakmai Nap: ,,Paprika és egészség" előadás sorozat
    * 14.30 Nyitómenet, csinnadratta dobosokkal, vonós bandával, néptáncosokkal (Megyeháza, Anna-kút, Széchenyi tér, Kárász utca, Dugonics tér útvonalon)
    * 14:30 Nemes Levente énekes, gitáros
    * 15.00 Ünnepélyes megnyitó
    * 15:30 KURUL DOBOSOK
    * 16.00 Gyerektáncház az ÜSZTÜRÜ zenekarral
    * 16:45 Bíborka Néptánc Együttes
    * 17:30 FUSE zenekar
    * 18.30 MISZTRÁL
    * 19:45 DINNYÉS JÓZSEF daltulajdonos
    * 21:00 HOLDVIOLA koncert(betegség miatt elmarad http://holdviola.hu)

    Millenniumi Kávéház

    * 21:30 Táncmulatság, zenél: ÜSZTÜRŰ

    Október 2. szombat

    * 10.00 - 15.00 Bográcsos Verseny Benke László mesterszakáccsal
    * 10.30 Kinizsi Pál - A nagyváradi Lilliput Társulat előadása
    * 11.15 UTASI ÁRPI csantavéri mesemondó
    * 11.45 Csókai Rákóczi kórus
    * 14.00 Hasító asszonykórus -Röszke
    * 14.30 BÍBORKA Táncegyüttes: Táncra születtem
    * 15:45 A jelmezverseny Magyar népmese figurák
    * 16:30 Népzenei összeállítás Kanalas Éva és barátaival
    * 17:15 A jelmezverseny és a rajzpályázat eredményhirdetése
    * 17.30 INDIGÓ zenekar koncertje
    * 19.30 ROLE zenekar koncertje
    * 21.30 Moldvai táncház: a KORINDA zenekarral

    Játszó sarok:

    * 10:30-tól 17 óráig

    Mesekaland (6-8 állomásos játék 5-12 éves gyerekeknek) Sárkánytér, Csúzlizda, Kinizsi játék, Jelmezverseny, Mézeskalács házikó, Fotószínház, Furulyás Palkó, Ládafia körhintája

    Megyeháza:

    * 19:00- Csongrád Megye Szépe - Alpok-Adria Szépségverseny

    Október 3. vasárnap

    * 10.00 Térzene
    * 11.00 KALÁKA
    * 13.30 Üllési FONÓ Néptánc Csoport műsora
    * 14:00 Zöld Péter-népmese. Előadja. Róka Szabolcs
    * 14:30 A CUHÁRÉ táncműhely műsora
    * 15.00 Bartha Tóni Bábszínháza: Rózsa Sándor a betyárok Jancsija
    * 15:45 Szabad Vitézi Iskola: Baranta bemutató
    * 16.30 SZÉKELY GÓBÉK
    * 17.30 Máté Péter Emlékzenekar koncertje
    * 18:45 RÓKA SZABOLCS: Az borivóknak való
    * 19.30 VARGA MIKLÓS
    * 21.00 GHYMES koncert

    A Szegedi Paprikafesztivál 3 napja alatt folyamatosan lesz Paprikapiac, Mézvásár, Kézművesek utcája, Ládafia körhintája, Kádár Ferkó Fotószínháza, Sárkánytér, Bartha Tóni Csúzlizdája, Közlekedési játszótér, Paprikás ínyencségek, különlegességek és Paprika-terasz.”
  • 13. szutst 2010. október 01. 15:02
    „Sziasztok,
    én ma meghallgattam az előadásokat a Fekete házban.
    Gratula minden előadónak, a filmnek, a professzoroknak, a vállalkozónak.
    Példaértékű minden magyar számára !
    Remélem a szegedi Sparokban is kapható lesz, nemcsak az Intersparba kell zarándokolni érte.
    Egyébként a Somogyi utcai népművészeti boltban megvásárolható !”
  • 12. Titanilla 2010. október 01. 14:29
    „Lehet elkerülte a figyelmemet, de én innen a kommentekből tudtam meg, hogy most van a paprika fesztivál. Miért nincs cikk erről? Szerintem ez a városnakés a paprikának is jó hirverés, jobban kellene reklámozni Én tavaly voltam kinn, és kértem kizárólag szegedi paprikát, valami csinos csomagolásban, kaptam is, csakhogy itthon vettem észre, kalocsai paprika volt. Csak az volt a baj,hogy ajándékba vittem volna, mint szegedi jellegzetességet.”
  • 11. Dema 2010. október 01. 12:00
    „3. szpirigonzálesz
    Mennyi volt a vám az 1 kg paprikára?!!!”
  • 10. antikos 2010. október 01. 10:51
    „Szégyen a paprika téma...”
  • 9. istván25 2010. október 01. 10:37
    „A szegedi paprika soha nem nőtt ember magasságúra, soha nem nőtt a termése 20 centisre és soha nem termelték fólia alatt. Mindíg a szabad ég alatt a nyári napsütés érlelte, és a természetes körülményektől vált igazán egyedivé és kivételes minőségűvé. Én ezt így olvastam Szentgyörgyi Albert Nóbel-díjasunktól, Obermayer György paprika tudós akadémikusunktól, vagy Bálint Sándor néprajztudóstól.
    Papírzacskóba pedig már a kiflit sem rakják, nem hogy a fűszerpaprikát. Esetleg a tökmagot a Fradi meccs előtt.”
  • 8. madártej 2010. október 01. 10:37
    „aniko1772, nem fűtenek abban a fóliában, az csak olyan szimpla hideg fólia. Többen termesztik ezt a fajta technológiát tűrő spanyol hibridet, nem egyedül ez a cég. Még Arad megyében is, ahogy olvastam a nyáron az ottani lapban, asszem, Magyar Jelen a címe a lapnak, keress rá a weben, biztosan ott lesz, hogy a röszkei PaprikaMolnár cég is mennyi ilyesmit termeltet a hat. túl ebből. A mai paprikasón ott lesz állítólag 7 cég is, lesz náluk hazai is, import is, a minőségi fokozatok ilyenek: a legjobb a különleges, utána a csemege, alatta van az édesnemes, a legalsó szint a rózsa. (akár édes, akár csípős) Ha az őrült paprika festék tartalmát nézzük, akkor a lülönlegesben legalább 4,5 g kéne legyen, a csemege 4 körül, az édesnemes 3-3,5, a rózsa 3 alatti, nagyjából, nem mg pontossággal! Mérik ASTA egységgel is, az is úgy jön ki, hogy 1 g festék kb. 32 ASTA, tehát egy különleges 4,5 g-os paprika nagyjából 140 ASTA. Van olyan szuper anyag is, amiben 8-9 g festék/kg is lehet, tehát nem vicc a 260-280 ASTA sem, csak ilyenhez nem jut hozzá akárki a piacon. Ez csak egy mértékegység, ezenkívül a termék íze, illata legalább olyan fontos kell legyen, ha már a kajába akarom tenni.”
  • 7. aniko1772 2010. október 01. 09:16
    „Tényleg! Ki is megyek, szerintetek lehet ott paprikafűzért is kapni?”
  • 6. flexsnake 2010. október 01. 09:11
    „Ma indul a paprikafesztivál a dugó téren. Sajnos a Holdviola koncert elmarad betegség miatt.”
  • 5. aniko1772 2010. október 01. 09:08
    „Sziasztok! Én a múlt héten vettem Szegedi Különleges fűszerpaprikát a Cora-ban (Szegedi Paprika Zrt. gyártja). Bár drágább. mint a többi, de nagyon finom és gyönyörű a színe és 100% MAGYAR! Tudomásom szerint a legjobb minőségű paprika a KÜLÖNLEGES (I.osztály csúcsa), ezt követi a csemege fp őrlemény (I.osztályú) és amit az az úr állít, hogy édes-nemes paprikát fog termeszteni és csomagolni az csak II.osztályú paprika!!!!!

    Megkérdezném, hogy nagyobb mennyiségben ki garantálja, hogy az úr szegedi vagy szeged környéki paprikát tesz a dobozba? Ekkora mennyiséget fóliában termelni? Fűtünk? Jó drága lesz ez a II. osztályú fűszerpaprika őrlemény!”
  • 4. macusnéni 2010. október 01. 08:46
    „Szokott lenni az üzletekben a Szegedi Paprika által készitett paprika is.A kalocsai paprikától sokkal szebb szine van az ételnek és kevés kell belőle.Mig itt nálunk is az öregek gyártották házi szükségletre azok is jók voltak,mert a mag adja meg neki a szinezést,mert zsiros a mag.Azok voltak a szép idők.Az biztos,hogy jó a szabadkai paprika is,mert azok még értik csinálni,meg a horgosi ,amit szállitanak sokfelé a világban.”
  • 3. szpirigonzálesz 2010. október 01. 08:34
    „Tapasztalataim szerint a gyári csomagolású paprikák silány minőségűek és drágák.
    A Szabadkai Piacon termelőtől vettem a múlt héten 1 kiló kitűnő minőségű őrölt
    fűszerpaprikát, 1500 forintért.”
  • 2. madártej 2010. október 01. 07:47
    „Menj ki a Mars téri piacra, keresd meg a Hódiékat, (Irén csarnok) ennél szebb csomagolásuk van, mint ezek a cuccok és valódi szegedi a paprikájuk is, nem spanyol vagy zulu anyanyelvű.”
  • 1. 1makói 2010. október 01. 05:46
    „Ez nagyszerű hír. Legalább tucatszor kerestem igazi, hamisítatlan szegedi paprikát, ízléses csomagolásban, hogy valami jellegzetes, magyaros ajándékot adjak külföldi vendégeknek.
    Mostmár legalább kapható lesz Szegeden, és garantált lesz a csúcsminőség. Erre azért majd a későbbiekben is vigyázni kellene. Az elején még mindig minden olyan szuper jó szokott lenni, azután meg már - mikor megszokták, megszerették a vevők - mintha nem annyira számítana a kifogástalan minőség.
    Gratulálok az ötlethez, és az ötlet kivitelezéséhez.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bejárta a világot Bence képe - A pusztaszeri fotós újabb sikere

4500 fényképészt utasított maga mögé a pusztaszeri Máté Bence, aki első helyezést ért el az Environmental Photographer of the Year versenyen Costa Ricában készült felvételével. Tovább olvasom