Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Szegedi rokonainál pihen a bicikliző világjáró

Szeged - Négy év alatt 70 ezer kilométert szeretne megtenni biciklin a 23 éves Charlie Walker. Jelenleg 8000 kilométert tudhat maga mögött, 61 nap után először szegedi rokonainál aludt ágyban.
Ha meg akarod ismerni a világot, menj, és nézz meg mindent a saját szemeddel – vallja Charles Peter Templeton Walker, aki július elsején az angliai Bowerchalke-ben biciklire pattant, hogy körbekerekezze a fél világot.

– Angolt hallgattam a Newcastle Egyetemen, majd fél évig újságíróként dolgoztam a Daily Press utazási rovatánál. Az utóbbi időben sokfelé jártam: hátizsákkal Nyugat-Afrikában, biciklivel átszeltem a Góbi-sivatagot. Minden út után csak erősebb lett bennem a kalandvágy, végül kiterveltem a 2010-es expedíciót – magyarázta Charlie, aki négy év alatt 70 ezer kilométert szeretne letekerni.

Charlie Walker Finnországban, az északi sarkkörön. Fotó: DM/DV
Charlie Walker Finnországban, az északi sarkkörön.
Fotó: DM/DV

A skandináv országok felé indult: keresztültekert Amszterdamon, Hamburgon, Koppenhágán. Szemkötőben aludt Nordkappben, Európa legészakibb pontján, ahol még éjfélkor is süt a nap. Járt Helsinkiben, Lappföldön fényképezkedett a Mikulással, majd továbbgurult Rigába, Lengyelországon és Ausztrián keresztül érkezett Magyarországra.

Karitatív célok

4 év, 70 ezer kilométer, a világ 4 sarka, 3 kontinens, két kerék, egy ember – áll Charlie Walker weboldalán (www.charliewalker-
explore.co.uk) ízelítőül a nagy utazásról, amit 9 hónapig szervezett a 23 éves fiatalember, akit egyrészt a kalandvágy hajt, másrészt pedig így akarja felhívni a világ figyelmét a kalkuttai nehéz sorsú gyerekekre. Felszerelése mindössze egy sátor, olajfőző, kamera, fényképezőgép és gyógyszerek.

Hatvanegy nap után Szegeden aludt először ágyban. Addig ott állította fel sátrát, ahol éppen rásötétedett. A nappal együtt kelt, átlagban 100–160 kilométert tekert. A rekordja: 250 kilométer egyhuzamban, ehhez azonban az éjszakát is biciklizéssel töltötte. Jelenleg 8000 kilométert tudhat maga mögött.

– Csoda, hogy eddig csak öt kilót fogyott szegénykénk – hallottuk Charlie szegedi vendéglátóitól, Fejesné Pálfy Zsuzsától és férjétől, Fejes Antaltól, akikre hétfő óta afféle pótszülőként tekint a 23 éves angol fiatalember. Egyébként is családtagok: a szegedi házaspár Skóciában élő hegedűművész fia Charlie sógora.

Zsuzsa „Welcome Charlie" feliratú táblával fogadta a város határában messze földről érkezett vendégét, aki majd három hét után náluk evett újra meleg ételt. A házaspár igyekszik mindenben Charlie kedvében járni: az elmúlt napokban megmutatták neki a várost, masszázsra vitték az Anna fürdőbe.

A világutazó addig marad Szegeden, míg össze nem szedi az erejét, hogy tovább folytassa az utat. Következő állomása Szófia lesz, majd Isztambul, Ankara. Legtöbbször a csillagos ég alatt, sátorban alszik, bizonyos városokban viszont barátai, volt egyetemi csoporttársai, rokonai látják vendégül. A karácsonyt tervei szerint Nepálban tölti, ahová az egész Walker család utána utazik.

Szegedi rokonainál pihen a bicikliző világjáró. Fotó: DM/DV (galéria)

A hideg télben sem pihen sokat, és még a mínusz 50 fok sem tántorítja vissza attól, hogy Szibériáig tekerjen. Bár Afrikában egy korábbi kirándulása során megpróbálták kirabolni, arre megy haza. Várhatóan négy év múlva látja újra szülőfaluját. Azt tervezi, kalandjairól könyvet ír.

Olvasóink írták

  • 6. tcs 2010. szeptember 10. 17:55
    „En is irigylem. Ne ertsen felre senki! De ezt finanszirozni is kell valamibol. Mindenesetre sok szerencset kivanok neki.”
  • 5. Hell-icon 2010. szeptember 10. 17:41
    „A fiatal ember weboldalának címe helyesen (mert rosszul van linkelve):
    http://www.charliewalkerexplore.co.uk/

    Egyébként meg irigylem, hogy bringával eljutott Finnországba.:)”
  • 4. E! 2010. szeptember 10. 17:31
    „Hajrá! Rakja neki rendesen. Mondjuk a "Csoda, hogy eddig csak öt kilót fogyott szegénykénk" részt olvasva elképzeltem, ahogyan Szegedről kikerekezve ott figyel hátul a sonka, kolbász, hurka, szalonna felpókozva :)
    Mi nyáron 350km-t tekertünk Isztriában szintén sátrazva, az így egy évre elég volt :) De azóta tudom, hogy nyolc nap alatt le lehet nyomni egy Ljubljana-Krakkó távot is két keréken.”
  • 3. bütyök 2010. szeptember 10. 16:10
    „ahham. szal nem dolgozik,és mégis van pénze ilyenekere. én melózok reggeltől estig,hétfőtől szombatig. és még arra sincs pénzem hogy gyalog hazamennyek. akkor ez most hogy van? kedve szottyant biciklizni és ennyi,ezt csinálja? pénz nélkül nemműködik a dolog. szal szeretném én azt az összeget fizetésemként,amit ez az úri ember eltekerészik.”
  • 2. saispas 2010. szeptember 10. 14:14
    „Nem rémlik, hogy olvastam volna arról, hogy neki ezért fizetnek.
    Ezt van kedve csinálni, hát ezt teszi, Isten áldja, sok szerencsét.
    Egyébiránt a világ körbebringázása csak addig tűnik könnyű nyári kalandnak, amíg az ember a net előtt ül és olvas róla.
    Én pl. ma Szegeden azt is meggondolom, hogy tejért és kifliért lemenjek-e ebben a szutyok időben...”
  • 1. tcs 2010. szeptember 10. 13:29
    „En is szivesen korbebringaznam a vilagot......de nekem nem fizeti senki.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tengelicek utaztak a hátsó ülésen Röszkénél

A madarak egy német állampolgár autójának hátsó ülésén utaztak, aki azonban nem rendelkezett engedéllyel a behozatalukra. Tovább olvasom