Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

Szegedi tömegközlekedés - tarifaemelésre készülnek

Szeged - Emelné 9,5 százalékkal a tömegközlekedési díjakat Szeged önkormányzata. Annak ellenére, hogy tavaly decemberben 3 évre előre meghatározta az árakat, és hogy 12 hete zuhan a benzinár, plusz a jövő évi inflációt is csak 4,5 százalékosra becsülik. Pénteken dönt a közgyűlés a tarifákról.
Ígéretét megszegve tarifaemelésre készül Szeged önkormányzata. Átlagosan 9,5 százalékkal növelnék az utazás árát a tömegközlekedési járműveken. A díjemelést – a korábbi tervekkel ellentétben – egyszerre hajtanák végre, jövő év elején. Pedig tavaly decemberben a Tisza-parti város közgyűlése 3 esztendőre előre, évenkénti kétszeri áremeléssel határozta meg a 2008., 2009. és 2010. évi helyi közösségi közlekedési tarifákat.

– A tömegközlekedés fenntartásának alig több mint a felét fizetik ki az utazók, a többit közpénzből finanszírozza a város – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Nagy Sándor. A városfejlesztési alpolgármester közpénznek tekinti az SZKT saját bevételeit és az egyéb támogatásokat. Például a nyugdíjasbérletekhez adott állami kiegészítés mértéke évek óta változatlan – tette hozzá. Az emelés okai között említette az utasok számának 1-2 százalékos csökkenését, amivel arányosan nem rövidülhet például a hálózat, nem olvadhat a járatok száma, mert sérülne a szolgáltatás színvonala. Tarifanövelő érvei között szerepelteti az SZDSZ-es politikus az infláció változását is: a pénzromlást idén 6,4 és jövőre 4,5 százalékra becsülik – a tervezett 4,8 és 3 százalékkal szemben.

Többe kerül a bérlet jövőre. Fotó: Frank Yvette
Többe kerül a bérlet jövőre.
Fotó: Frank Yvette

A hétköznapi közlekedő viszont úgy számol: tizenkettedik hete zuhan az olajár, vagyis szeptember vége óta összesen 58 forinttal perkál kevesebbet az üzemanyagért a helyi járatú autóbuszok üzemeltetője is. Mától annyit fizetünk a benzinért, mint 2000 májusában, a gázolajért pedig a 2005 nyári árat. Ezért a 232, illetve 256 forintért még a városban araszolva is gyorsabban leküzdjük a tömegközlekedést, mint ha kifizetnénk az üzemanyag literenkénti árához közeli jegytarifát (jövőre 240-300 forintot). Ráadásul a tervezett díjemelési arány felénél is kisebb a várható infláció.


– Nem szavazzuk meg az MSZP–SZDSZ koalíciós városvezetés tarifaemelési javaslatát – jelentette ki kérdésünkre Hüvös László, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője. – Már a 2006–2007 közötti, két lépésben végrehajtott, összesen 50 százalékos díjemelést is indokolatlannak tartottuk. Az állami támogatás mértékének változatlanságáért saját kormányát és nem az utasokat kellene büntetnie a szegedi városvezetésnek. Ugyanakkor meg kellene állítania az utasszám csökkenését, hiszen az elektromos tömegközlekedés már elkezdett, 29 milliárd forintos nagyprojektje eredményeként kialakult új pályarendszer csak akkor lesz fenntartható, ha azt legalább annyi szegedi használja, mint a jelenlegit. A most tervezetthez hasonló tarifaemelés következményeként viszont az eddiginél is többen ülnek autóba, pattannak biciklire – szállnak ki a tömegközlekedésből.

A 2008-ban vásárolt jegyeket 2009-ben is használhatjuk

A 2007. december 31-ig megvásárolt (régi grafikájú, könnyen hamisítható) vonaljegyek (elővételben váltott menetjegy, járművezetői jegy, kedvezményes vonaljegy) 2008. december 31-ig érvényesek, és 2009-ben már nem jogosítanak utazásra. A 2007. december 31. után vásárolt -már új grafikájú- vonaljegyek korlátlan ideig használhatóak fel utazásra.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. Andincia 2008. december 11. 16:10
    „A "kedves" illetékesek elgondolkozhatnának azon,hogy így nemigazán fog az megvalósulni,hogy mindenki tegye le az autót,ha olyan szinten felviszik a tömegközlekedés árait,hogy inkább tankolok,mint egy pár perc utazásra a buszon ennyit fizessek.”
  • 55. anyaszív 2008. december 11. 15:17
    „Hihetetlen ez megint csak bizonyítja, hogy hol is élünk....
    Ilyen a világon nincs, mi az hogy van rá három hetem, hogy elhasználjam a meglévő jegyeimet...
    Sok sötét ember minden vezetői székben, elegem van ezekből.................”
  • 54. vuk 2008. december 11. 14:47
    „Egyebkent nekem is azert maradtak meg a jegyeim, mert biciklivel jarok inkabb.
    Csak hat neha kell: pl. szinhazba nem megy az ember brinyoval :)
    Meg reszegedni, stb. Szoval vettem 2007 legvegen (ketunnepkozott) 2 tombjegyet, es csak 12 jegy fogyott. Szoval meg van 8. Ennek az arat nem hagyom veszni, ennyi.”
  • 53. vuk 2008. december 11. 14:40
    „Ugy tudom, hogy a 2007-ben vasaroltak lesznek csak ervenytelenek. De tokmindegy. Akkor valtsak vissza, vagy valtsak be ujakra, vagy mittomen. Ez igy nem mukodik h egyszercsak bocs Illetve de, ha 5 eves jegyekrol lenne szo, de amik nalam vannak KEVESEBB MINT 1 EVESEK! 2007 dec vegen vettem a tombjegyet! Es jan 1-en nem ervenyek? Hat apjukfasza!

    En le fogom utazni oket, akkor amikor le kell utaznom, es nem elobb. Ha ez jovore lesz hat jovore.
    Legalabb lesz probaper, ha elviszik addig a dolgot.”
  • 52. Zs 2008. december 11. 14:27
    „dova és vuk
    Én nem vagyok valami nagy tömegközlekedő, de a "jegyérvénytelenítés" elve azért kiakaszt, mivel értékesítést követően kerül rá sor... - asszem átlépte a pofátlanság határát ez a megmozdulás is...”
  • 51. flower 2008. december 11. 14:10
    „De miért jártok autobusszal Szeged belterületén?
    Olyan kicsi ez a város...
    Ennyi mozgás mindenkinek kell...:)”
  • 50. Iza3 2008. december 11. 13:50
    „"TÖBB KERÉKPÁR UTAT KÉRÜNK.....!!!!!!"
    Elméletem szerint nagyon hamarosan, ugrásszerűen megnő majd Szeged városában, a kerékpárral lavírozók száma. Én nyáron kipróbáltam és bevált. Azért az 5500 Ft-os bérletár meg igen csak meggondolandó.....”
  • 49. frakk 2008. december 11. 13:42
    „Miféle tarifaemelés?????? Az üzemanyagárak csökkenek a munkaerő ára sem növekszik. Egyedül a felsővezetők virgonckodnak a nagy fizetésekben. Élhetetlenné teszik az országot. Indokolatlan fejlesztéseket csinálnak ahonnan a vezetők búsás jattokat tesznek zsebre. A kisemberrel akarnak mindent megfizettetni. A Szegedi parkolási társaság egy nagy szemét banda, akik csipcsup ügyekért is tizenezres büntetéseket rónak ki jogi végzettség nélkül. Játszák a főbírót mert a rohadt képviselők hatalmat adtak nekik. Hová tünik el az itt befizetett hatalmas pénz?????”
  • 48. polgár 2008. december 11. 13:00
    „47: Ez jó, mikre nem használható a DM :D
    Amúgy ez az Aradin lévő jegypénztár.”
  • 47. Luckatosh 2008. december 11. 12:55
    „Hu basszus de reg keresem azt a komat aki epp a jegypenztarnal fizet a kepen mert ugyanis 1 eve tartozik nekem 1.5 millio forinttal. Kedves DM megtudhatnam hogy pontossan hol es mikor keszult ez a foto?”
  • 46. dova 2008. december 11. 09:56
    „#44
    A vételárat ne akarja visszaadni, mert az nekem nem jó üzlet.
    Sokkalta egyszerűbb leutazhatónak megtartani a régi jegyeket és talán etikusnak is mondható.”
  • 45. Alsóváros 2008. december 11. 09:52
    „Ha jól értem tehát, ha veszek egy jegyet Dec. 31-én, akkor az már érvénytelen Jan. 1-én? És ezt így hogy? Tolvaj banda!”
  • 44. vuk 2008. december 11. 09:22
    „Ja, es persze jo lenne tudni, hogy mi az oka annak, hogy ervenytelenitik a jegyeket?
    Rakerdeztem emailben az SZKT-nal, de nem valaszolnak. Melyik havernak van jegy-gyara? Vagy direkt a fel nem hasznalt jegyek utani nyereseg miatt? Vagy miert? Biztonsagi csik ezen is van. Vagy oke, legyen ervenytelen, de akkor csereljek be oket! Vagy adjak vissza a vetelarat. Vagy valami.”
  • 43. Busdriver 2008. december 11. 09:21
    „A CNG-nek most 265 kiloja hivatalosan. De hogy valójában mennyiért veszi a cég, az jó kérdés. Jövőre valszeg ez is olcsóbb lesz, mert ugye a gázár 9(?) hónapos késéssel követi az olajárat. Tehát ha közben fel is megy megint az olajár, és így az üzemanyagár, a gázár nem. Tehát jól fog járni a volán. Ha drágább lesz a gázolaj, akkor majd a gázosokat járatják többet.
    De hogy őszinte legyek én nem feltétlen nézem ki a menedzsmentből, hogy tudják ezt :)”
  • 42. vuk 2008. december 11. 09:19
    „32. hozzászólás dova 2008.12.10. 22:55

    Dova!

    Hajszalpontosan ezt mondtam en is asszonynak, mikor mondta, hogy latta ezt a kiirast a buszon. CSAK EZERT NEM fogom elhasznalni a tombjegyemet (ugyanilyen cellal vettem, csak aztan nem fogoytt el, mert tobb volt a bicikli), ha mondjuk januarban kozlik ezt, akkor lehet h elhasznalom, mert ugy allok hozza, de nehogymar november vegen bejelentik h alig 1 honap mulva ervenytelenek a jegyek...

    Jojjon az ellenor es majd lejatsszuk a meccset. En kifizettem az utazast, JO ELORE!
    Sot: en nem is tudtam, hogy ervenytelen. Honnan kellett volna tudnom? Buszon nem jartam honapok ota. A jegyen meg nincs rajta, hogy valamikor is lejarna az ervenyessege. Szoval: gozom sem volt rola.
    A jegyeket felhasznalom amikor szukseg lesz ra. A tobbit meglatjuk.”
  • 41. vuk 2008. december 11. 09:13
    „Az SZKT hogyan kivanja kartalanitani a megmaradt jegyekkel rendelkezoket? Ok alig 1 eve vettek meg pl. a tombjegyet, es (csak ezert nem fogjak leutazni!) igy szepen elbukjak a penzuket!
    Hogy is van ez???”
  • 40. Safranek 2008. december 11. 08:58
    „Helyesbítek: Sándorfalva nem helyijárat, így nem tartozik a felsoroltak közé.”
  • 39. Safranek 2008. december 11. 08:57
    „Teljesen mindegy, hogy az önkormányzat (vagy a kormány) milyen megállapodást ír alá, már abban a pillanatban tudják, hogy úgysem tartják be.
    Illetve egyet betartanak: a lakosságnak.
    Mi a közös a felsoroltakban?
    Gyálarét
    Hattyastelep
    Kiskundorozsma
    Petőfitelep
    Sándorfalva
    Szentmihálytelek
    Szőreg
    Tápé
    Mindegyik Szeged vonzáskörzetéhez tartozó település és sehová nem jár helyi buszjáraton kívül más tömegközlekedési eszköz. Ennek ellenére évek óta arra kényszerítik az ott élőket, hogy a jóval drágább összvonalas bérletet vásárolják meg.
    Hadd döntse már el az adófizető, hogy villamossal, trolival vagy busszal közlekedik, ne az önkormányzat írja elő.
    Ezenkívül az elavult, környezetkárosító, illetve iszonyú zajos, több mint 30 éves járművek lecserélése már nagyon időszerű lenne akkumulátor vagy egyéb környezetkímélő meghajtású eszközökre.”
  • 38. DomeSL 2008. december 11. 08:08
    „Az emberek régen nem engedhették meg maguknak, hogy kocsival járjanak, jártak busszal.
    Most az emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy busszal járjanak, járnak kocsival.”
  • 37. maci52 2008. december 11. 07:02
    „A NAGY KORMÁNYOS Botka és udvartartása nem ezt igérte.”
56 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ügyvéd lett Marinko vádlója

Szeged - Néhány nap múlva 15 éve lesz, hogy Magda Marinko bűntársaival megkezdte hetekig tartó rablógyilkosság-sorozatát. Elfogásukig a vádak szerint 14 férfit, nőt és gyereket öltek meg. Tovább olvasom