Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Szegediek a budapesti Nemzetiben

A Szegedi Nemzeti Színház társulata a Szindbád című zenés mesejátékot és a Nyílt tengeren című Mrozek-darabot játssza ma este Budapesten, a Vidéki Színházak találkozóján.
– Eredetileg azt szerettem volna, hogy a Carment mutassuk be a Nemzeti Színházban, de ez technikai okok miatt nem volt lehetséges. Végül azért a Szindbádra esett a választás, mert ez egy igazi szegedikum. Janik László és Mátyássy Szabolcs írták, januárban tartottuk az ősbemutatóját a nagyszínházban, és azóta is nagy sikerrel játsszuk. Nemcsak a prózai tagozat, hanem az opera, a zenekar, az énekkar és a tánckar is közreműködik benne – mondta Székhelyi József színigazgató, aki örül annak, hogy a Szindbád előtt a Nemzeti stúdiószínpadán a szegedi Mrozek-produkciót is bemutathatják. Az előadás két főszereplője, Gömöri Krisztián és Borovics Tamás ma este duplázik, hiszen a mesejátékban is játszik. Holnap a Pesti Magyar Színházban a Dulszka asszony erkölcse című Zapolska-darabbal vendégszerepelnek a szegediek, viszonozva a pesti társulat őszi, kisszínházbeli vendégjátékát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Közgarázd-ászok okosan gazdálkodtak

Harmadik helyezést ért el a szegedi Kőrösy szakközépiskola négy diákja a Magyar Nemzeti Bank… Tovább olvasom