Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Szegediek a katasztrófáról

Több szegedi is a vasárnapi budapesti tűzijáték helyszínén tartózkodott, így három gyermekével Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és Lippai Pál, Szeged egykori polgármestere, valamint szintén a Dunán érte a vasárnap esti vihar a szentesi műszaki katonákat is, akik a műrepülőverseny lebonyolításában segítettek.
A fiatal lány arcára kiülő félelem elárulja, mi játszódhatott le a vihar elől menekülőkben Fotó: Blikk
A pesti katasztrófát több szegedi is átélte, néhányan kérésünkre elmondták, hogyan. Hajók és tömegek összeütközésének szemtanúi voltak, miközben maguk is menedéket kerestek.

A hétvégi budapesti természeti pusztításnak szegedi szemtanúi is voltak, közülük néhányan kérésünkre vállalkoztak rá, hogy fölelevenítik borzalmas élményeiket.

Szeged első szabadon választott polgármestere, Lippai Pál fiával és annak barátnőjével egy hajó nyitott fedélzetén kezdte nézni a tűzijátékot. Az ügyvéd látta, amikor a Lánchíd és az Erzsébet híd között a Zsófia hercegnő hajó és egy kisebb vízi jármű egymásnak csúszott, és öt ember a vízbe esett. Egyiküket a búvárok még mindig keresik. A szegedi ügyvéd szerint nincs is csodálkoznivaló az ütközésen, hiszen a Dunának ezen a szakaszán, ahonnan a legjobban lehetett látni a tűzijátékot, a hajók egymást érték, legföljebb karnyújtásnyira voltak egymástól, elborították a folyót.

– Először mi sem vettük komolyan a gyülekező felhőket. Az őrült széllökés olyan hirtelen jött, hogy mozdulni alig lehetett a nyitott fedélzeten. A jeges vihar elől az egyik terített asztal alá bújtam, és onnan leselkedtem. Székek, tányérok, poharak, ételmaradékok röpködtek a levegőben. Az árnyékoló ponyvát feltépte a szél, ez ágyúdörgéshez hasonló hangokat hallatott. Félelmetes volt! A gyerekek sikítottak, sírtak, többen nem tudták követni a szüleiket. A fiamék is elkeveredtek, csak később, a zárt fedélzeten találkoztunk, ahol a cipőnkből öntöttük, a ruhánkból csavartuk a vizet.

A férfiak félmeztelen virítottak, a hölgyek az asztalterítőket csavarták maguk köré – emlékezett a vasárnap éjszaka történtekre Lippai Pál, aki síelés közben már több hóvihart megélt a hegyekben, de ilyen méretű természeti katasztrófát még sohasem látott. Az egykori polgármester végül megjegyezte: a közel száz utassal közlekedő hajón szerencsére nem tört ki pánik.

Annál nagyobb volt a riadalom a Lánchíd budai hídfőjénél, ahol egy kidőlt fa embereket temetett maga alá: ketten a helyszínen meghaltak. A katasztrófa közelében tartózkodott a szegedi Oláh Gaszton is, de a hatalmas porfelhővel kísért vihar miatt a súlyos balesetet nem látta. Szerencséjére ő nem a közeli alagútba menekült a felhőszakadás elől.

– Nem szívesen lettem volna azok helyében, akik az alagútban kerestek menedéket, hiszen a vihar elől menekülők összetalálkoztak azzal a tömeggel, amelyik még a rakpartra igyekezett. Rengeteg ember szorult az alagútba. A Hunyadi utca felé menekültem, a megrémült emberek sikoltozva rohangáltak, gyerekek keresték szüleiket. A falhoz préselődve vészeltem át az égi csapást. Csak attól tartottam, hogy a tetőről rám zuhannak a cserepek – mesélte a bírósági fogalmazó, aki úgy észlelte, hogy éjfélig folyamatosan szirénázva száguldoztak a mentők és a tűzoltók a fővárosban.

A pesti oldalon sem voltak biztonságban a tűzijátékra érkezők. Itt tartózkodott a szegedi Nagy Katalin és Cseh Anita. Néhány percig nézték az este kilenckor kezdődött tűzijátékot, aztán már csak arra figyeltek, hogy a fellőtt és szétrobbant, de égő petárdadarabok elől meneküljenek.

– A metróba próbáltunk rohanni, az emberek szidták egymás rokonait. Mindenki üvöltözött, kitört a pánik. Egy férfi feje vérzett, egy nőnek pedig az arca volt véres. Ilyen jeleneteket eddig csak katasztrófafilmekben lehetett látni – mondták a lányok.

Ujhelyi egy dunai kompon

Egy hajó fedélzetén vészelte át három gyermekével a tűzijáték alatt tomboló vihart Ujhelyi István, az MSZP elnöke, az önkormányzati tárca államtitkára.

– Minden évben Szegeden szoktam megnézni a tűzijátékot, idén azonban délután egy programom volt a fővárosban, és így elfogadtam a meghívást estére egy dunai kompra. Az egyik pillanatban még gyönyörű volt az idő, a másikban viszont lecsapott a vihar – fogalmazott a szegedi politikus. Elmondta, a hajón nem volt védett hely, három gyermekével a sarokba menekült és testével védte őket. Két órán keresztül áztak az esőben, éjfél körül értek vissza budapesti lakásukba. Ujhelyi a vihar kezdete óta végig folyamatos telefonkapcsolatban volt a katasztrófavédelemmel.

– Véleményem szerint a katasztrófavédelem sem tudott volna semmit tenni ebben a helyzetben, ugyanis kevés volt az idő: ha a tűzijáték előtt másfél órával be is jelentik a vihar közeledtét, az összegyűlt hatalmas tömeg között is pánik alakult volna ki, és elkerülhetetlen lett volna akkor is a tragédia – fogalmazott Ujhelyi István.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kímélik a szemet, kevesebbet fogyasztanak

A tavalyi csaknem 270 millió forintos látványos óvodakorszerűsítések után idén nyáron 27 millióból… Tovább olvasom