Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Szegediek a lélek útján

Szeged - Baktattak jégesőben, gyalogoltak tűző napsütésben – Simon Márta szegedi fogorvos és Németh György fotográfus, karikaturista a közelmúltban ért haza Spanyolországból. Végigjárták a 800 kilométeres zarándokutat, az El Caminót.
- A harminc nap egyetlen percét sem bánom, de most azt mondom: nem indulnék neki még egyszer – hallottuk Németh Györgytől. A szegedi fotográfus és karikaturista unokahúgával, Papp Angélával, valamint Simon Márta fogorvossal indult neki május 8-án a 800 kilométeres ősi, a hagyomány szerint varázslatos zarándokútnak, amely így vagy úgy, de mindenkit megváltoztat.

– Az út tanulsága, hogy mindig tovább lehet lépni. Aki 30 napon keresztül napi 28–35 kilométert gyalogol, rájön, hogy kellő akarattal mindenre képes, többé nem ismer lehetetlent – summázta tapasztalatait Simon Márta, akit mindig is vonzott a spanyol kultúra. A lánya Leónban élt, ott látta meg először az érdeklődését felkeltő, kagyló alakú mintákat, amelyek a Szent Jakab-zarándokutat jelzik. Évekig gondolkodott az induláson, majd egyszer bedobta az ötletet a baráti társaságában. György és Márta is kíváncsi volt arra, hogy fizikálisan képesek-e megtenni a hosszú utat, és hogy valóban előjönnek-e az emberben olyan gondolatok a menetelés alatt, amilyenek a monoton hétköznapokon nem. Az El Caminóról a helyiek ugyanis úgy tartják: az út maga a cél, a zarándoklat közben egyfajta meditatív állapotba kerülhetünk, ami segít megfejteni az élettel kapcsolatos nagy kérdéseket.

Az út maga a cél: a zarándokok az élet nagy kérdéseiről merenghetnek a véget nem érő sétán. Fotó: Németh György
Az út maga a cél: a zarándokok az élet nagy kérdéseiről merenghetnek a véget nem érő sétán.
Fotó: Németh György

A hagyományos négy út közül a franciát választották, Saint Jean Pied de Port-ból indultak. Átkeltek a Pireneusokon, megmásztak 1100 méter magas hegyeket, gyalogoltak tűző napon, 17 kilométer hosszú síkságokon, ahol egyetlen árnyékot adó fa sem állt. Koptatták a cipőjüket jégesőben, szélben – reggeltől estig. Volt, hogy órákon keresztül nem találkoztak senkivel, elhagyták, utolérték egymást, máskor kilométereken át bandukoltak a turistaszálláson szerzett új ismerősökkel. Közben gyűltek a pecsétek az utat igazoló kis füzetkében, amelybe a szállásokon kérhettek plecsniket. A kitűzött napi tervet szigorúan tartani kell. Ha nem sikerül, a zarándok kénytelen a csillagos ég alatt aludni. Egyébként az albergeue-ekben hajthatja álomra a fejét – esetenként 90 társával együtt a földön, hálózsákban vagy emeletes ágyon.

A monoton menetelést nem minden induló bírja, sokan úgy döntenek, hogy taxival vagy busszal folytatják tovább az utat. A szegediek azonban mindvégig kitartottak, sőt – Györggyel ellentétben – Márta néhány éven belül újra megtenné a 800 kilométeres távot – akkor azonban csakis kerékpárral.

Simon Márta, Papp Angéla  és Németh György együtt indult neki a 800 kilométeres útnak.
Simon Márta, Papp Angéla és Németh György együtt indult neki a 800 kilométeres útnak.
Fotó: Németh György

A szellemi fejlődés lemondással jár

Az El Camino zarándokának a fogyasztói társadalom mindennapjainak természetes velejáróiról kell lemondania: a kényelmes ágyról, a finom ételekről. Kiderül: mit sem ér a márkás ruha, ha nehéz, az út mentén cipők, zoknik, kabátok, hevernek. Márta még az első szálláson megszabadult vadonatúj bakancsától, és egyetlen cipőben gyalogolta végig a távot. A tízkilós hátizsák cipelésének köszönhetően azonban ő 6, György pedig 9 kilót fogyott.

A legenda nyomán

A Szent Jakab-út, amelyet spanyol neve – Camino de Santiago – után El Caminónak is neveznek, középkori zarándokút, amely Spanyolország Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban temették el idősebb Szent Jakab apostol földi maradványait. Évente több ezer zarándok érkezik ide a világ minden tájáról. Akadtak köztük történelmi személyiségek is, mint például Assisi Szent Ferenc, Nagy Károly, Ferdinánd király, Izabella királynő vagy éppen Dante.

Olvasóink írták

  • 3. K.T. 2010. június 19. 11:57
    „#1 Kiutazás, visszautazás, kaja és némi felszerelés költsége. Nem úri muri, de persze, azzal is kalkulálni kell, hogy addig nem keresel.”
  • 2. dodó 2010. június 18. 16:51
    „Az a legszomorúbb, hogy az idén már nélkülözniük kellett a zarándokoknak a mi jó Hagyó Mikink társaságát.”
  • 1. kakoszeged 2010. június 18. 14:10
    „...ez tök érdekes...mennyibe kerülhet egy ilyen út?...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csanádi György lett a legjobb apa

Csongrád megye - Egy szegedi jogász, könyvvizsgáló és adószakértő nyerte el a Csongrád megye legjobb… Tovább olvasom