Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Szegediek az adakozó európai fővárosokról

Szeged - A szegedi nagyárvíz 130. évfordulójának napján azt kérdeztük a nagykörúton a járókelőktől, mely városokról vannak elnevezve a körút egyes szakaszai, azaz kik segítettek a város újjáépítésében.
A tiszai nagyárvíz 130 évvel ezelőtt pusztította el Szegedet, amely akkoriban a második legnépesebb magyar város volt. Az újjáépítéshez Magyarországon és Európában is jelentős összeget gyűjtöttek. Az adakozó európai fővárosok – Bécs, London, Párizs, Berlin, Brüsszel és Róma – nevét máig őrzik a szegedi nagykörút szakaszai, utcatáblái.
„Bécs" mellett állítottuk meg Patyi Tündét. Hány segítséget nyújtó nagyváros nevét tudja felsorolni? A 20 éves lány rövid töprengés után egyedül Párizst nevezte meg, ám mentségére szolgáljon, hogy csak másfél éve él Szegeden.

– Sokat sétálok a nagykörúton, de azt nem tudtam, hogy a táblák azoknak a városoknak a nevét viselik, amelyek lakói támogatták Szegedet az újjáépítésben. Tanultunk a szegedi árvízről az iskolában, de az évfordulóról nem hallottam – mondta a félegyházi joghallgató. „Bécs, Berlin" – olvasta le a fővárosok neveit egy házaspár a Bécsi körút–Boldogasszony sugárút sarkán, ahol dísztábla is emléket állít a hat nagyvárosnak. A „puskázást" azzal magyarázták, hogy ők sem tősgyökeres szegediek.

Patyi Tündének csak Párizs neve ugrott be. Fotó: Segesvári Csaba
Patyi Tündének csak Párizs neve ugrott be.
Fotó: Segesvári Csaba

A szegedi Balogh Károlyt a Berlini körúton állítottuk meg. – A nagykörút viseli a segítséget nyújtó városok neveit – adott bizonyságot tájékozottságáról a férfi, de fejből csak Brüsszelt, Berlint, Párizst és Moszkvát tudta megnevezni.

– Utóbbi város nem támogatta Szegedet, de a szovjetek elintézték, hogy a fővárosukról is nevezzenek el egy szakaszt a nagykörúton. Elég idős vagyok ahhoz, hogy ezt tudjam – mesélte mosolyogva Szabó Jenőné, aki szerint minden szegedinek tudnia kell, hogy mely városok vállaltak oroszlánrészt a mai Szeged felépítésében. Ő felsorolta mind a hat főváros nevét.

Moszkva

A már említett dísztábláról az orosz főváros neve egyébként valóban hiányzik. Péter László  könyve – Szeged utcanevei – szerint a mai Moszkvai körút 1880 és 1942 között Berlinről volt elnevezve. 1945 júniusában a Nemzeti Bizottság javaslatára keresztelték el Moszkváról, mivel Oroszországból is érkezett segítség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sajátos lánykérés a képernyőn

Szeged - Megszokhattuk már, hogy a Mónika -show vendégei gyakran zavarba ejtő őszinteséggel beszélnek magánéletükről a kamerák előtt. Tegnap egy szegedi pár, a 34 éves Szilágyi Zsolt és 17 évvel fiatalabb barátnője, Kocsis Gabriella eljegyzésének lehettünk szemtanúi. Tovább olvasom