Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Szegediek is a döntőben az anya-lánya szépségversenyen

Az idei anya-lánya szépségverseny döntőjében egy szegedi család is részt vesz. A 20 éves Szalma Nóra és 45 éves édesanyja, Tóth Mónika több száz jelentkező közül jutott a legjobb tizenkét páros közé.
Szalma Nóra és édesanyja: Nem beszélünk, táncolunk. Fotó: Schmidt Andrea
Idén negyedik alkalommal rendezi meg az egyik nagy kozmetikai cég az anya-lánya szépségversenyt, melynek döntőjét szombaton tartják a fővárosban. A különleges megmérettetésen egy szegedi páros is indul. Szalma Nóra és édesanyja, Tóth Mónika soha nem vett részt hasonló versenyen, több száz jelentkező közül mégis bejutottak a tizenkét legjobb közé.

– Igazi szépségversenyre úgysem neveznénk be, ezt viszont testhezállónak éreztük, és gyakorlatilag egymástól függetlenül született meg mindkettőnkben a döntés, hogy el akarunk rajta indulni – mondta Nóra. Ez a verseny ugyanis valóban nem a klasszikus szépségekről szól: a zsűri nem is igazán a külalakot díjazza, inkább az anya-lánya között meglévő összhangot. Ezt pedig ennek megfelelően nemcsak a klasszikus estélyi, illetve utcai ruhás felvonulással méri, hanem egy közös produkcióval is, melyet minden páros maga találhat ki.

– Gondolkoztunk valami rövid jeleneten is, de aztán úgy döntöttünk, inkább nem beszélünk, hanem táncolunk – nevetett Mónika. – A koreográfia története egyszerű: én háziasszonyként takarítgatok, majd jön a lányom, és táncolni hív. Ledobom az otthonkámat, és igazi westerncsajok leszünk mindketten, kockás ingben, kalapban.
A 20 éves Nóra és 45 éves édesanyja nem latolgatják esélyeiket. – Minden pár önálló egyéniség, a harmónia pedig mindenkinél megvan – mesélte Mónika. – Talán egy nagy előnyünk van mindenki mással szemben: csak mi vagyunk vörösek, ráadásul mindkettőnknek természetes göndör a haja.

Belépőket sorsolunk

Az Anya-lánya szépségverseny döntőjét szombaton rendezik Budapesten, a Jövő házában. A kétórás műsorra Nóra és Mónika 16 jegyet ajánlott fel a szegedieknek. Csütörtök délig várjuk e-mailben a marketing@delmagyar.hu címen azok jelentkezését, akik szívesen elmennének és szurkolnának nekik a verseny során. Jelentkezőnként két belépőt tudunk adni, a sorsolás eredményéről a győzteseket értesítjük.

Persze nem jönne rosszul számukra az első három díj valamelyike – egy belföldi, mediterrán vagy svédországi üdülés –, számukra mégis inkább az a fontos, hogy a verseny által még jobban összekovácsolódhatnak. – Viszonylag keveset tudtunk mostanában együtt lenni – mondta az édesanya. – Nóra a legnagyobb lányom, aki már tanul, dolgozik, edzésekre jár, szóval megvannak a maga külön programjai. Így őt egy kissé elhanyagoltam, és a másik két gyerekemmel foglalkoztam inkább.

Most viszont sülve-főve együtt vannak, hiszen amellett, hogy Budapestre járnak a döntő koreográfiáit tanulni, otthon is rendszeresen gyakorolják saját produkciójukat. – Van még mit csiszolni rajta, de nem izgulunk. Sikerül, ahogy sikerül – mondta Mónika. – A lényeg, hogy jól érezzük majd magunkat, és egy felejthetetlen, közös élménnyel leszünk gazdagabbak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szégyenfoltok a szegedi József Attila sugárúton

A belváros szívébe vezető József Attila sugárúton több elhanyagolt telek évek óta kilóg rendezett… Tovább olvasom