Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Szegedre menekültek

Az erdélyi orvosnőt a román titkosszolgálat és a kilátástalanság félemlítette meg. Az ápolónőt a magyarsága miatt a környezete üldözte Szegedig. Itt, a magyar egészségügyben, ahonnan sok hazai szakember menekül – jól érzik magukat.
– A férjemmel jöttem Magyarországra, ő állatorvosként végzett, én orvosként. Marosvásárhelyen már a gimnáziumban megkeresett a titkosszolgálat, hónapokon át fenyegettek. Az oka banális volt: egyikünk egy zeneszámot kért a többieknek a Szabad Európa Rádióban – emlékezik iskolás éveire Fazakas Lili aneszteziológus a Szegedi Városi Oktató Kórház intenzív terápiás osztályán. Férjhez ment, a '90-es forradalom után azt várták, hogy egy városban dolgozhassanak; már nem helyezik messzi vidékre a magyarokat, hisz vége a sötétségnek.

Hamar belátták: semmi nem változik. Évekig éltek kilátástalanságban, végül döntöttek: eljönnek. Lili szakmai különbözeti vizsgát tett, és jelentkezett a szegedi kórházba. Hiányszakma az altatóorvosé, felvették. Sem nyelvi, sem szakmai nehézségei nem adódtak, kezdőként jött, a gyakorlatba bele kellett rázódnia. Itt itthon, ott otthon érzi magát. Régóta magyar állampolgár, megtehetné, hogy továbbáll, hiszen más nyugati országokban is keresik az altatóorvosokat, mégis marad – mert jól érzi magát a közösségben, ahol él és dolgozik. Hasonlóan Nagy Éva ápolónőhöz.

El innen

Akik elmennek a magyar egészségügyből,  azoknak elsősorban a szakmai megbecsülés hiányzik. Sok támadás éri a szakmát – mondta a Szegedről távozók indokairól Fazakas Lili aneszteziológus. – A szerény anyagiak már csak újabb lökést adnak az elvándorlóknak. Emiatt kevesen maradtunk, egyre többet dolgozunk, komoly felelősség nyomja  a vállunkat. Az orvosnő úgy látja, megfelelő állami anyagi juttatások marasztalnák a hazai orvosokat, ápolókat, pedig ezáltal is nőhetne az egészségügy presztízse.

– Nem az anyagiak döntöttek nálam sem. A félelem győzött meg – veszi át a szót Nagy Éva, aki a kórház urológiai osztályán  dolgozik. Három éve a tinilányával települt át Temesvárról. Nyolc évet húzott le a bánáti kórház hasonló osztályán, lányával megszenvedték a magyarságukat: sértésekkel és kiközösítéssel bántalmazták őket. Három éve nem bírták tovább, előbb Budapesten próbáltak szerencsét, két évig vártak a letelepedési engedélyre, majd Éva állást keresett közelebb a határhoz. – Tudtam, hogy nagyon keserves lesz, de vállaltam. Ismerősök, rokonság sem segített, egyedül oldottam meg az életünket. Itt jobbak a feltételek: otthon nem volt mivel dolgozni, nem kaptunk elég fecskendőt, ágyneműt, antibiotikumot. És a harmadát kerestem a mostani fizetésemnek. Mindig eszembe jut, amikor hallom, hogy valaki panaszkodik az itteni ellátásra: nem látta még, milyen a határ túloldalán. Rajtunk, ápolókon pedig semmi nem múlik. Bár kevesen vagyunk, erőnkhöz mérten helytállunk a tizenkét órás műszakban. Persze, aki belém akar kötni, itt „lerománoz", de sem a munkahelyemen, sem az utcán nem kell félnem. Nem gondolom, hogy innen tovább mennék. Más nyelvet nem beszélek, közel a családom. Sokkal jobb itt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átvilágítják a kórházat

A rendelőintézet után a szegedi kórházat is átvilágítják. László Gábort, a szakrendelő volt… Tovább olvasom