Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

˝Szegedről hiányzik egy undergroundot összefogó hely˝

Szeged – Sosem fordulhatna elő Szegeden hasonló, mint ami a West Balkánban történt, mivel itt sehol sem alakul ki ekkora tömeg - mondják az általunk megkérdezett dj-k, akik a jogdíjakról és az ellenőrzésekről is elmondták a véleményüket.
A rádióknak köszönhetően sok a zenei analfabéta. Az interneten pedig a bőség zavara bénít meg – állítja Suhov és Wowbagger.

A szegedi dj-k a zene szabadságharcosainak tartják magukat – a mondat többféle értelmében. Polgári néven Filus Norberttel és Retkes Ádámmal a jogdíjakról, a szegedi undergroundról és a West Balkán tragédiáról beszélgettünk.

West Balkán

Sosem fordulhatna elő Szegeden hasonló, mint ami a West Balkánban történt – állítják – mivel itt sehol sem alakul ki ekkora tömeg. A képet kissé árnyalja, hogy kiderül, diszkókba és egyetemi klubokba nem járnak. Náluk „a Garaboncziás, Jazz Kocsma, Mono tengelyhatalmak érvényesülnek." Szerintük egyébként az alapvető probléma az, hogy sok vendéglátóhely a fennmaradásért küzd, ezért vállalnak be kockázatos bulikat. A küzdelem Szegeden is látszódik: sokszor kevés a pénz, a türelem, és félrecsúszik a szervezés. Pedig ahhoz hogy valami befusson, legalább egy év kell.

A A Smokey Monday az, amit a zenéről gondolunk. Fotó: Segesvári Csaba
"A Smokey Monday az, amit a zenéről gondolunk".
Fotó: Segesvári Csaba

Underground

– Szegedről hiányzik egy undergroundot összefogó hely, ahol 3-400 ember is táncolhat. De amikor nyílik egy ilyen, nem tud fennmaradni a fenti okok miatt. Az egyetemisták egy része ugyan nyitott az új zenére, de érvényesül a birkaszellem. Ha a társaság többi tagjának még mindig a Coco Jumbo kell, akkor mennek velük ők is – fogalmaz Suhov. Wowbagger hozzáteszi: amióta a filmművészeti egyetem egy rendezvényén zenélt az Uránia moziban, azóta nincsenek illúziói. – Az még elment, amikor Kispált kértek, de amikor Madonnát és Eddát, akkor rájöttem, hogy ha ebben a körben sincs meg az igény, akkor nincs értelme másoktól sem többet várni.

Jogdíj

A fiúk szerint bármelyik dj beleszaladhat egy ellenőrzésbe, de állítják: nem ők a MAHASZ célpontjai, hanem a több ezres fesztiválok fellépői.

Suhov és Wowbagger

Wowbagger Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című klasszikusának szereplője. A halhatatlanságra ítélt Wowbagger bolyong az űrben, jazzt hallgat és filmeket néz. Unalmában pedig minden útjába kerülő lényt sérteget. – Nálam egy szetten belül különböző stílusok szólnak. Ha a közönségnek ez nem tetszik, azzal megsértem őket, de ezt vállalom – mondja Wowbagger. Suhov nevét is ő fejti meg: regénybeli alak, Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című művének szereplője. A munkához való viszony miatt találó a név. Norbi ugyanis egy hajcsár. „Ő az egyetlen, aki a szegedi tróger mc-ket össze tudja szedni, és képes őket munkára fogni."

- Underground szinten ezt soha nem fogják tudni szabályozni. Ha letöltök egy számot az internetről – ez néhány dollárba kerül attól függően, hogy milyen minőségben szeretném – és azt játszom, ki mondja meg hogy fizettem-e érte?– kérdez egy költőit Suhov, aki „régi számokból mintáz ki dolgokat, és másképp rakja össze".  Zenéi a Budabeats nevű internetes kiadónál jelennek meg. Az oldalról ingyen letölthetők az albumok, de aki akarja, támogathatja pénzzel a kiadót. Tőlünk Nyugatabbra ez állítólag működik, de Magyarországon nem jellemző, hogy bárki fizetni szeretne azért, amit ingyen is megkaphat. – De nem is a pénzért csinálom – szögezi le –, ahogy Kodály mondta, legyen a zene mindenkié. Az pedig annál inkább elveszik, minél több pénzt tesznek bele.

Wowbagger 80 százalékban bakeltiről játszik, az első lemezek a szüleié voltak, a többit pincékből, padlásokról, antikváriumokból szerezte be.

Smokey Monday

– A Smokey Monday az, amit a zenéről, a partykultúráról gondolunk. Könnyen emészthető rétegzenét játszunk. Retrospektív zenéket, amiből a most divatosnak mondott műfajok táplálkoznak. Mindketten 5 éve vagyunk Szegeden, a hiphop, a funky, a break közönségét olvasztottuk egybe. A műfajok között ugyanis sok az átfedés. Az első bulijainkon hatan voltak, most már 2-300-an – mondja Suhov. Ő főiskolás, Wowbagger részmunkaidőben dolgozik. A Smokey Monday pedig a közös produkciójuk neve. Bár jelenleg hétfőnként rendezik, ez nem volt mindig így. Ezért ők inkább a hét nyolcadik napjaként emlegetik.

- Miért jobb két dj, mint egy? Suhov szerint azért, mert nem fárad el. Wowbagger szerint pedig azért, mert színesebb a paletta, tudják húzni egymást és a közönséget.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. kávézótöltelék 2012. január 12. 16:54
    „Kedves nagyokos kommentelők!
    A TUC TUC tényleg nem zene hanem 3betű és megint 3 betű.... Ez igaz de mennyi IQ kell ahhoz hogy kedves tuc tuc definiáló ember felfogja hogy nem is lehetne tuc tuc mert ugye ez 2 szer 3 betű mig ezek az általa tuc tuc nak nevezett zenék mindig tartalmaznak dobot mint a rock ban,pl: BON JOVI basszus szönyeget mint a rockban DEPECHE MODE cintányért mint a rockban BRYAN ADAMS kellhozzá még egy dallam amit szintetizátorral állitanak elő mint a rockban lásd QUEEEN show must go on..

    Szoval kedves tuc tuc definiálo okoskák hallgassátok meg értékeljétek majd kritizáljátok de ne hazudjatok!”
  • 39. fene 2012. január 12. 13:02
    „#16
    Az abdul, mint név jobban tetszene?”
  • 38. tompasziget9 2012. január 12. 12:11
    „Magánvélemény: Kicsit nagyobb az arcuk, mint ami elfogadható lenne....
    Azért zene, rétegzene volt előttük is szegeden és nem is rossz, és nem is szervezetlen, vagy igénytelen.....(Jah és ma is vannak mások is, akik jók, megmozgatják a hallgatóságot és nem eddát vagy madonnát játszanak, akár bakelitről is)
    Gondoltam ezt azért leírom, mivel lehet véleményem és hátha új az információ a rajongóiknak.”
  • 37. Koen 2011. február 07. 13:40
    „Lehetne szegeden ilyen hely, de az a baj, hogy nem tud befogadó lenni... nem tud több stílust (esetlegesen azok keveredését) kiszolgálni, mert a helyek "futtatói" félnek bevállalni új dolgokat. Ez alól eddig csak a Monó volt kivétel ahol jól megfért a Trousers koncert a dubstep bulival és az afrikai táncházzal (egy héten belül) ... és gyakorlatilag ugyanaz a nyitott(nak mondható) 3-400 ember látogatta ...”
  • 36. tirpák 2011. február 06. 12:27
    „régen én is totyakosgatyás vótam de mán csak a diszkoúba járok”
  • 35. barkzso 2011. február 06. 11:59
    „http://www.a38.hu/”
  • 34. barkzso 2011. február 06. 11:57
    „Kellene szegedre is egy A38. Ott mindig jó a zene :)”
  • 33. mitudomain 2011. február 06. 01:16
    „Sajnos tényleg nincs szegeden már ilyen hely.
    Jate-ba volt régebben, de amióta fontosabb a rádióplusz pénze, azóta nincs dnb pl..”
  • 32. Krampampuli 2011. február 05. 23:40
    „˝Szegedről hiányzik egy undergroundot összefogó hely˝

    - tehát építsünk egy kurva nagy pincét! :D”
  • 31. JungHeinrich 2011. február 05. 21:04
    „Ne keseredjetek el srácok régebben sem volt másként, minden jól induló helyet elcsesztek a cocojumbo-s tömegek. Fenn tartani igényes helyet csak nagyvárosban lehet és még Budapest is kicsi ahhoz sajnos :-( Kitartás mindenkinek és ne engedjétek,hogy a szemét elárassza a munkátokat.A meg nem alkuvás és sok kudarc adjon erőt,ha érzed hogy szélmalom harc inkább pakolj és húzz el, soha nem fogja Magyarország meghálálni azt amit adsz! Ha egy kis elhivatottságot érzel akkor ne gondolkozz tünés vagy egy reggel arra ébredsz, hogy bassza meg elszálltak az évek és csak hülyékkel viaskodsz olyan alap dolgokon ami nevetséges.Meló,meló,meló és mindig azt csináld amit szeretsz , sose hiányozzon belőled a kellő alázat. Szép estét :-)”
  • 30. Nikita 2011. február 05. 21:00
    „Tigris15! Köszönöm szépen! :)”
  • 29. tigris15 2011. február 05. 20:49
    „Nikitának minden elismerésem!Teljesen igazad van mindenben!Maximális RESPECT neked :-)”
  • 28. emigrans 2011. február 05. 19:34
    „ebben sok minden benne van,ajánlom azok figyelmébe,akik eddig fikázták a két srácot(remélem páran magukra ismernek) .További szép estét.

    http://www.youtube.com/watch?v=9aTVzmxsQtY”
  • 27. Apátfalvi** 2011. február 05. 19:11
    „HA IGÉNYES ZENÉT AKARTOK:

    http://www.youtube.com/watch?v=g1aBGM12TeQ

    Mekkora mosh-t lehetne erre összehozni, geccciii...!!!!!”
  • 26. Rosmary53 2011. február 05. 18:50
    „A kommenteket olvasva oly nagy az (utálat)megnemértés a zenészek és műfajuk iránt, hogy "kijár" nekik a művészet jelző. Magam szívből a művészek közé sorolom őket azzal, amit megteremtettek a zenéjükben.”
  • 25. Loki 2011. február 05. 18:28
    „A zene akkor válik művészetté ha többen utálják, mint szeretik.”
  • 24. CID 2011. február 05. 17:59
    „Basszus, azt hittem, írtam egy kommentet. Vagy nagyon be vagyok baszarintva, vagy ez a tetű modi mocskosodott.
    Mivel, teát ittam, marad a szarházi.”
  • 23. Smerdis_of_Arshak 2011. február 05. 17:29
    „22. 3évesférfi 2011.02.05. 16:07

    ott a pont :)”
  • 22. 3évesférfi 2011. február 05. 16:07
    „16: Abdul66, te például gyönyörű, ősmagyar név alatt irogatsz ide. Hadd gratuláljak az álaszentségedhez és ostobaságodhoz.”
  • 21. 3évesférfi 2011. február 05. 16:00
    „19. wasserkopf: Te ezek szerint pontosan tudod, mi választja el a művészetet a "szartól"? Ehhez tiszta szívből gratulálok, nem igazán sikerült ugyanis konkrétan megmondani ezt eddig senkinek sem, de itt, a Délmagyar hasábjain ezt is megtudhatjuk egy önjelölt esztétától.
    Nos tehát?”
40 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az első minősített passzívház Szegeden: napenergiát és földhőt használnak, gázt nem

Minden porcikájában passzívházat szeretett volna magának a szegedi Szentesi Andrea és Madarász László. Tovább olvasom