Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Szegedtől Szegedig – kilencedszer

A 125 éves Somogyi-könyvtárban a könyvhéten mutatták be a Bába Kiadó idei Szegedtől Szegedig antológiáját, amelyben hetvennégy szerző szerepel.
A Bába Kiadó 1998-ban jelentette meg először a Szegedtől Szegedig című antológiát, amelyben a városban élő, illetve a Szegedhez valamilyen módon kötődő költők, írók, esszéisták verseit, prózai írásait, tanulmányait adta közre. Az évek során hagyománnyá lett, s az idei könyvhétre kilencedik alkalommal kiadott válogatáskötetben hetvennégy szerző szerepel. Aki Szegedet szeretné megismerni, az a kötetben található irodalmi alkotásokból sok mindent megtudhat a városról, mondta a Somogyi-könyvtárban június 12-én megtartott premieren Kozma József alpolgármester. Főszerkesztőként Veszelka Attila költő, a Szegedi Írók Társaságának alelnöke jegyzi a Tisza hangja alcímet viselő, Tandi Lajos által tervezett antológiát, amit Papp György szép rajzai illusztrálnak.

A Bartók-évforduló jegyében a címlapra is az idén 70 éves szegedi képzőművész Szarvasfiú című tűzzománc alkotása került. A tehetséges fiataloktól, az egyetemista Turi Tímeától vagy a már szerkesztő Balogh Tamástól a középgenerációhoz tartozó Farkas Csabán, Kiss Ottón át Simai Mihályig, Horváth Dezsőig, Tóth Béláig számos neves szerző szerepel a kötetben. Majzik István kiadóvezetőt és munkatársait tiszteletreméltó vállalkozásukért köszönet illeti. Az előszóban felvetett probléma – „az olvasó korú állampolgárok miért fordulnak csekély érdeklődéssel a helyi értékek megismerése felé" – azonban alighanem költői kérdés marad.

Az év könyve

Ebben az esztendőben a szegedi szerzők 14 kötettel pályáztak Az év
könyve-díjra. A Péter László irodalomtörténész elnökletével működő Irodalmi Tanács a Szeged rövid története című kötetéért Blazovich Lászlónak, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatójának ítélte a 100 ezer forintos elismerést. Az önkormányzat könyvkiadási pályázatán a kuratórium döntése alapján összesen egymillió forintos támogatást osztottak ki az alábbi kötetek között: Baka István összegyűjtött művei, Szegedtől Szegedig Antológia, Hollósi Zsolt: „A Tisza-parton mit keresek?" (interjúk, II. kötet), Simai Mihály: Titkos testvériség (Festmények és versek), Tandi Lajos: Tízpróba (Képzőművészeti írások), Tóth Attila: Papp György Művészeti albuma, Papp István: Ady Endre vonzásában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Prometheus-érmet kapott Molnár Miklós

Prometheus-éremmel tüntették ki Molnár Miklóst (képünkön), a szegedi egyetem nyugalmazott docensét… Tovább olvasom