Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Szégyenfoltok Szegeden

Szeged - Összegyűjtöttünk néhány olyan épületet, közterületet, ami megszépülhetne, hogy Szeged még takarosabb legyen. A felsorolás nem teljes, ha tud még fekete pontot, írja meg!
Lassan szépül Szeged, nemrég átadták a jogi kar előtti teret, a felújított Kölcsey utca pénteken hivatalosan is a szegedieké lesz. Összegyűjtöttünk néhány olyan közterületet, épületet, „látványosságot", amelynek a megszépítése, eltüntetése vagy átalakítása a városkép előnyére válna. Tulajdonosra, felhasználóra és karbantartóra való tekintet nélkül írtuk a listát, a teljesség igénye nélkül. Ha önnek is van ötlete, ossza meg velünk!

Kezdjük egy klasszikussal: Centrum-gödör. Szerdán jelent meg a delmagyar.hu-n, hogy „majdnem használták" a Szeged belvárosát több mint 20 éve elcsúfító „látványosságot": a szegedi Wemsical – a helyi hiphopkultúrához kapcsolódó programszervező csapat – szeretett volna a Bartók téren és a gödörben egy Tér-Art nevű rendezvényt, de nem nyert a pályázatuk, és elmaradt a rendezvény. Idén júliusban lejár az önkormányzat által szabott határidő, addigra valamit építenie kell a gödörben a tulajdonosnak – ez 1999 óta a Belváros 2001. Kft. Ha nem, akkor az önkormányzat kisajátíthatja az ingatlant.

Lassan felnő úgy egy generáció, hogy itt csak gazt, gödröt és rozsdásodó kerítést lát. Fotó: Karnok Csaba
Lassan felnő úgy egy generáció, hogy itt csak gazt, gödröt és rozsdásodó kerítést lát. Fotó: Karnok Csaba


Néhány méterrel távolabb, a Tisza Lajos körút és Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében álló irodaház sem a belváros legszebb épülete, de a tetején ékeskedő, egykor fehér színű, rozsdás antenna eltávolításáról sem gondoskodik évek óta senki. A környéken két átjáró is van, ami gyakran koszos a galamboktól vagy büdös az ammóniaszagtól: a Centrummal szembeni és a Mars tér–Attila utca kereszteződésénél lévő. Ha már a Mars teret említjük: a forgalmi sávokat elválasztó szigetek eléggé gondozatlannak tűnnek, és a Párizsi körúti sarkon álló társasház (az aljában fodrászüzlettel, gyógyszertárral) is kellőképp lelakott.

Lassan az összes játszótér megfelel az uniós elvárásoknak, csak a használatuk nem európai még: a leszedált mászókák, hinták és a szétszaggatott, lelógó drótháló a sportpályák körül nemcsak csúnyák, balesetveszélyesek is (példának ott az igencsak fiatal Vadaspark lakóparki játszótér). A Cserepes sorra nem vinnénk szívesen turistákat, a volt téglagyár helye sem a város ékessége, a Vár utca Stefánia felőli végében pedig mindig leszaggatja valaki a kiragasztott plakátokat – ettől olyan a fal, mintha egész évben hámlana.

Ha tud még fekete pontokat és szégyenfoltokat, írja meg a delmagyar.hu-nak!

Olvasónk, Szabó Csanád öt szégyenfolt képét küldte be szerkesztőségünkbe.

Fogadjon örökbe egy közterületet!

Egyedülálló országos programot indít természeti értékeink megőrzéséért, a városi közterületek állapotának javításáért a Szegedi Környezetgazdálkodási Non-profit Kft. A cég által szerdán bejelentett kezdeményezés lényege, hogy vállalatok, intézmények, szervezetek és magánszemélyek fogadhatnak örökbe egy-egy parkot, teret, vagy utcát és vállalják, hogy valamilyen módon hozzájárulnak annak fenntartásához, esetleg az örökbefogadott közterületet rendszeresen rendbe teszik. Az első „árva terület" – a szegedi Stefánia park – már gazdára is talált: a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar fogadta gondjaiba. Az első nagytakarítás már a bejelentés apropóján megvolt, terveik szerint negyedévente megismétlik a teljes terület rendbe tételét.

Olvasóink írták

125 hozzászólás
  • 125. rt0831 2011. július 03. 13:36
    „1 hete minden nap a légkalapácsok hangját hallgatjuk reggeltől estig.
    Az 3,4. villamosvonal Anna fürdő előtti síneket 3 hete lebetonozták,amelynek nagy részét már sikerült újra kibontani.
    Jól halad a pályafelújítás! (legalább is ezen a részen!)”
  • 124. Csillagvirág01 2010. szeptember 08. 11:49
    „Új Híd,szegedi hídfő, bekövesedett porrétegek a járdák szegélyénél.”
  • 123. varadipal 2010. május 25. 16:26
    „A Mars téri piacon semmithajtó kalapos aranyláncos, merdzsós potrohos, meg a húsztagú családja a tarkaszoknyában, akik vagy zsbesek, vagy jövedékiadó csaló seftesek, elég szégyenfolt, és nem is lenne nehéz eltakarítani, csak akarat kérdése az egész. Mindjárt könnyebb lenne bemenni az Anna csarnokba, és az építkezés begejezéséig is kultúráltabb lenne a piac nélkülük. A ki nem fizetett pézbírságot 200 Ft/napra át is lehet váltani, 2-3 évig megoldódna a kérdés.”
  • 122. napfenyfurdo_mutyi 2010. május 19. 09:10
    „BORFESZT.”
  • 121. Agáta 2010. május 16. 18:57
    „A legnagyobb SZÉGYEN pedig a Nagykörúton látható, lebontották a gyönyörű régi kendergyári épületeket. Nem tudom,hogy az Építési Iroda mit engedélyezett oda, de látva az ocsmány ex-MATÁV épületet (A HELYÉN VOLT EGY CSODÁLATOS SARKI ÉPÜLET, GYÖNYÖRŰ KOVÁCSOLTVAS ERKÉLLYEL), meg az ex-DÉLÉP házat, valamint a mellette levő "fehér" házat, nincvsenek illúzióim sajnos.”
  • 120. Agáta 2010. május 16. 18:54
    „Szégyenfolt? A HÁGI UDVARA, ami az utcáról és a villamosról kiválóan "megcsodálható". Nem tudom, hogy ez az ingatlan milyen feltételekkel lett eladva, de a szemetes, elhanyagolt kinézetért havonta lehetne büntetni. Majd csak megunja a tulajdonos és valamilyen formában előbb-utóbb lemond róla.
    Aki képtelen egy megvásárolt ingatlant hasznosítani, akkor minek ragaszkodik hozzá? Ez is kiváló példa arra, hogy nem kell ész nélkül, minden áron privatizálni!!!!!!!!!!”
  • 119. Agáta 2010. május 16. 18:50
    „Elég döbbenetes, hogy ennyi időt adtak egy cégnek arra, hogy a város frekventált helyén levő értékes telket méltó módon hasznosítsa. Remélem, hogy a városvezetés a határidő lejárta utáni napon az addigra tökéletesen előkészített iratokkal (hogy 1 napot se veszítsünk) vissza veszi azt. Látható, hogy 2 hónap múlva sem lesz ott semmi építve, így már lehet előre dolgozni a papírmunkával. Mivel az a környék be van építve és felteszem, pénz nincs, javasolom, hogy parkot létesítsenek ott. Hogy milyen forrásból? Segített volna, ha nem kötnek 47 millió forintos szerződést PR és komminukációs feladatokra. Minek magyarázni azt, amit látunk?

    Felkérem a városvezetést, hogy eszébe ne jusson egy másik gittegyletnek értékesíteni a területet! Hagyja meg a környék lakóinak! Tudom, hogy a közelben van a Bartók tér, de olyan sok busz és autó jár a Mikszáth és az Attila utcákon, hogy nincs az a mennyiségű fa, ami elég lenne a levegő javítására.”
  • 118. Gabor982 2010. május 16. 08:49
    „macs:
    Nekem úgy tűnik, túlköltekezik a város. A valós hibákat nem javítja ki, csak takargatják a szégyenfoltokat.”
  • 117. louis 2010. május 14. 20:40
    „110. ifj. Nagy Gábor 2010.05.14. 13:27

    Tisztelt Uram,

    tökéletesen félreértette (szerintem szándékos csúsztatással) a hozzászólásomat és a segítségkérést. Eszem ágában sincs a Polgármesteri Hivatal (nem= Önkormányzat!!!) közlekedési referenséhez bejelentkezni, ugyanis kérésem éppen ifj.Nagy Gáborhoz, a Magyar Kerékpárosklub szegedi aktivistájához szólt. Ha csupán a DM-online hozzászólásai között szemlézünk, százával találunk olyanokat, amelyek vitriolos megjegyzésekkel minősítik az autóval közlekedő, a saját, kicsinyes kényelmük érdekében a környezetet káros anyagokkal gyilkoló autósokat; metsző gúnnyal illetik a gyermekeiket autóval iskolába hordó szülőket, teszik mindezt az ózonréteg és az esőerdők védelmében - szent elkötelezettséggel. Az ózonlyukat szabad szemmel nem láthatjuk - a kis cserjét viszont igen. Az ózonréteg visszahízlalásáért mindannyian felelősséget érzünk, kell, hogy érezzünk.
    Ehhez icinyke-picinyke eszköz az a cserje is, ami tisztítaná a levegőt.
    De nem fogja tisztítani, Szeged porát sem tudja majd megfogni - ha az ózonlyuk felé büszkén tekintő kerékpárosok lelketlenul RÁTESZIK, hosszú órákig RAJTA felejtik környezettudatos közlekedési eszközüket.

    Nos, a kerékpárosok nevelése, a mentalitás cizellálásában kértem és kérem továbbra is segítségét.”
  • 116. louis 2010. május 14. 20:17
    „Ez a cikk eredetileg városképi és nem ideológiai szempontból kereste a szégyenfoltokat - szerintem. A Mars-ból Marx-szá tett tér szégyenfoltja nem a Marx dombormű, még akkor is, ha nem tetszik, ha nem az ízlésünk; sőt!
    Kimondottan hibás lenne a szocreál épület homlokzatáról leverni a domborművet, mert azok szerves egységet alkotnak, szimbiózisuk kordokumentum. Ráadásul: jellegzetesen jellegtelenek. És azért ennek is van bája.”
  • 115. macs 2010. május 14. 19:45
    „Marxot talán nem kéne kidobni.

    Karl Marx német filozófus David Ricardo angol közgazdász elmélete nyomán úgy vélte, hogy a gazdaságban el?állított javak értéke teljes egészében a beléjük fektetett munkából származik (munkaérték-elmélet). A munkaer?t bérl? t?késeknek azonban nem érdekük, hogy ezt az értéket a ,,jogos" tulajdonosának, a munkásoknak fizessék ki, elég csupán annyit, amennyi a munkások önfenntartásához és ,,újratermel?déséhez", szaporodásához szükséges. A munkával megtermelt érték és a ténylegesen kifizetett bér közti különbséget, az értéktöbbletet (Mehrwert) pedig megtartják maguknak - Marx szerint a t?kés vállalatok profitja csak és kizárólag az értéktöbbletb?l származik.
    Marx úgy gondolta, hogy a kapitalizmusban a t?ke aránya egyre csak n? a termelésben, a munkaer?é pedig csökken, miközben a t?kések száma is egyre fogyatkozik (a t?ke koncentrálódik). Ez a folyamat id?vel tömeges munkanélküliséghez fog vezetni: az elégedetlen munkások pedig, er?fölényük birtokában, közös tulajdonba veszik a termel?eszközöket, amivel örökre megsz?nik a munkaer? birtokosainak kizsákmányolása.
    Marx elméletét ma már nagyon kevés közgazdász fogadja el eredeti formájában. Általánossá vált az a nézet, hogy az el?állított javak árához minden beléjük fektetett termelési tényez? hozzájárul, nem csupán a munkaer?; ilyen módon a t?ke tulajdonosainak is ,,joga" van részt kérni a bevételb?l. Azt viszont ma is sokan elfogadják, hogy a munkások kevesebb bért kapnak, mint amennyi a munkaer?, illetve a t?ke termeléshez való hozzájárulásának arányából következne.

    Forrás: Ez a cikk a GNU Szabad Dokumentációs Licenc alá tartozik”
  • 114. jozko 2010. május 14. 19:22
    „113--kisbuta--Úgy gondolom Marx Kákolyt és a szociáldemokráciát /ÉS ÁLTALÁBAN A BALOLDALI, SZOCIÁLIS ÉRTÉKEKET/ azok a magukat szociáldemokratáknak valló multimilliomos, milliomos "munkásvezérek" ,vagyis MSZP vezetők járatták le, akik mostanra gyakorlatilag szétverték a szocialista pártot- de szinte kivétel nélkül bent csücsülnek a Parlamentben! Nem vagyok tagja egy pártnak sem, de megpróbálom beleérezni magam a szocik bőrébe: a pártjukat, tagságukat cserben hagyó vezetőik /akik közül többen el sem indultak a választásokon/ a párttagok bizalmát még kissé élvező szocialista képviselők töredék szavazatait összesöpörve listákon bemassíroztak a T. Házba, több mint ötvenen! Felelősségük /mármint a jövő évekre/ gyakorlatilag semmi, de a havi másfél-kétmilliós fizetés, meg ami még csurran, csöppen-az biztosított-a vele majdan járó nyugdíjjal együtt! A párttagoknak meg hallgatniuk kell a becsmérlést, mintha ők tehetnének mindenről. Az tény: ők választottak annakidején! Hát ennyit a jó hírről!”
  • 113. kisbuta 2010. május 14. 18:34
    „A 105.höz: Te nagyon nagy tudós! Hogy hasonlítod Marxot Hitlerhez, Szálasihoz? Tudod egyáltalán ki volt ő? A mai munkásokat elnyomó szarházi nagyvállalkozók, akik minimálbérért dolgoztatnak, meg zsebből-zsebbe, aztán majd nézd meg mi nyugdíjuk lesz az embereknek, ha megöregszenek! Ha Marx ma élne, ezek a tetvek ma nem lennének itt! Nem adták volna el az országot az EU-nak. Nem bontották volna le a gyárakat.Volna becsülete a kétkezi munkának! Mikor éltél te? Miből taníttatott ki apád, anyád? A mostani munkanélküli segélyből? Akkor még a munka kötelező volt és a jövő kiszámítható! Most milyen? Mutass olyan embereket Hitlerhez hasonlóan, akit Marx irtatott ki! Jól van, vegyék le a tábláját és törjék össze. Rendben. Egyetértek. Ma itt olyanok vannak, akik ezt teszik meg. De ne felejtsd el: fognak még újabb Marxok kinőni a földből, akik szívükön viselik a kétkezi ember sorsát! Nem Marxot sírom vissza, hanem ezt a káoszt kárhoztatom.”
  • 112. napfenyfurdo_mutyi 2010. május 14. 16:59
    „ha a lenin szobrot eltávolitottak akkor vigyék marxot is.”
  • 111. napfenyfurdo_mutyi 2010. május 14. 16:57
    „mszp szekhaz.”
  • 110. ifj. Nagy Gábor 2010. május 14. 13:27
    „103. louis 2010.05.13. 22:15
    "Tisztelt Uram, közvetítő segítségét kérem. A sokat vitatott és még sokáig vitatémát szolgáltató, Boldogasszony sugárúti kerékpárút és az úttest közé telepített cserje-csemeték túlélése érdekében. Kérem, kerékpározzon arra, s nézze meg, hogyan hagyják ott, hogyan rögzítik kerékpárjaikat Biciklis Társai. Lelketlenül a frissen ültetett cserjékRE ráállítva kötik ki padok háttámlájához, villanyoszlophoz, útjelző-táblához a bicikliket."

    A tapasztalt jelenség egyértelmű jele annak, hogy a tavalyi nagyarányú támasztelepítés - amely nagyobbrészt a belvárost érintette - városi szinten még nem oldotta meg a kerékpárok úticélhoz ésszerűen közeli szabályos elhelyezésének problémáját. Míg autóparkoló végig van a sugárúton, kerékpártámasz csak itt-ott. A megoldás a támasztelepítés folytatása lehet, amelyre idén is van pénzügyi kerete a városnak. A Magyar Kerékpárosklub a napokban adta le javaslatait, melyben a Boldogasszony sgt-ra az alábbi helyekre javasoltunk kerékpártámaszokat telepíteni/meglévőeket bővíteni:

    6 db. Bővítés a Juhász Gyula Gyakorló előtt, mivel a jelenlegi kapacitás nem elég.
    8 db. A Kis-Ságvári bejáratához. A korláton sem elég a kapacitás.
    6 db. Az Ortutay kollégium elé a zöld sávba.

    Kérem, hogy további konkrét igény esetén mihamarabb keresse meg az Önkormányzat közlekedési osztályán Pázmány Péter közlekedési referenst (pazmany.peter@szeged.eu) mert a jövő héten várhatóan véglegesítik az idén kitelepíthető támaszok helyszíneit.

    Köszönettel:

    ifj. Nagy Gábor
    Magyar Kerékpárosklub”
  • 109. Lugas6 2010. május 14. 11:54
    „Engem az, hogy Marx domborműve ott díszeleg a Marstér egyik kapualjában, egyáltalán nem zavar. Nem baj az ha a múltunkat nem töröljük el teljesen. Nem árt az ha tudjuk honnan jöttünk.”
  • 108. tintasbarns 2010. május 14. 08:58
    „Botkát és csapatát kell belefektetni és szeméttel betakarni.”
  • 107. ferdzso 2010. május 14. 00:07
    „Elég nagy "szégyenfolt", ha a szegedre látogató leszállva a vonatról, meglátja az Indóház tér "düledező" házait, és a piszkos, macskaköves teret, vagy a busszal érkezők a Mars téri busz végállomást, és környékét. Remélem, hogy a piac mellett, ez is megszépül egyszer! (A "Centrum gödröt", legalább palánk kerítés takarja.)”
  • 106. jozko 2010. május 13. 23:26
    „Bocs, ismét rákéredzkedek a témára! Esetleg el lehetne érni azt, hogy az örökös szemétgyüjtési akció k helyett-Uram bocsá´- ne szemeteljünk? Amíg nem megy önként és dalolva, mehetne például a MIGNON által ismertetett német módszerrel: 20 eurós rászoktatással /persze ez már a kutyaszar esetében sem vált be/. EGYÉBKÉNT A NÉMETEKRŐL: Zajos, rendetlen sátorszomszédokat /német fiatalokat/ fogtunk ki egy estére egy balatoni campingban. EGYIK TÁRSUK SZÜLINAPJÁT ÜNNEPELTÉK, NEM FOGTÁK VISSZA MAGUKAT-"takarodóig". Ahogy azt a csendrendelet előírja, ha jól emlékszem, pont 10 órakor elhallgattak, nem keltek túl korán, összepakoltak és elmentek. Egy eldobott cigarettacsikket, egy söröskupakot nem hagytak maguk után. Van mit tanulnunk....”
125 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Political Capital elvégezte a munkát

A Political Capital elvégezte a munkát, melyre a szegedi önkormányzat felkérte. Megbízása sem szakmai, sem anyagi értelemben nem kirívó. Tovább olvasom