Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Székhelyi-ügy: szegedi polipról beszél a Fidesz

Szeged - A Székhelyi-ügy és a szegedi polip címmel tartott tegnap sajtótájékoztatót a Fidesz két önkormányzati képviselője. Szerintük az SZDSZ politikusai igyekeznek eltussolni azokat a szabálytalanságokat, melyeket a revizori jelentés tárt fel a Szegedi Nemzeti Színház gazdálkodásában.
Az SZDSZ szegedi irodája előtt tartott tegnap sajtótájékoztatót a közgyűlés Fidesz-frakciójának képviseletében Hüvös László frakcióvezető és Póda Jenő, a pénzügyi bizottság alelnöke „a Szegedi Nemzeti Színház Székhelyi József igazgatói ideje alatt történt sorozatos jogszabálysértésekről, az intézmény gazdálkodásával kapcsolatos, súlyos problémákról". A képviselők szerint az intézményben idén június 4-én lezárult revizori vizsgálat 18 elmarasztaló megállapítást tett, többek között „feltűnő és indokolatlannak tűnő személyi kifizetésekről".

A városatyák szerint a jelentésből az is kiolvasható: Székhelyi több tízmillió forint értékben az intézmény, így a város és az adófizetők kárára tévedett. Úgy vélik, az önkormányzat pénzügyi bizottságának október 2-i ülésén az MSZP és az SZDSZ képviselői a további vizsgálatokra vonatkozó, fideszes javaslatok sorozatos leszavazásával el akarták tussolni az ügyet.

Hűvös László, a Fidesz szegedi frakcióvezetője és Póda Jenő önkormányzati képviselő az SZDSZ szegedi székháza előtt tartotta tegnap sajtájékoztatóját. Fotó: MTI/ Németh György
Hűvös László, a Fidesz szegedi frakcióvezetője és Póda Jenő önkormányzati képviselő az SZDSZ szegedi székháza előtt tartotta tegnap sajtájékoztatóját. Fotó: MTI/ Németh György

Az ellenzéki képviselők hangsúlyozták Mózes Ervin jegyzőnek, Virág Andrásnak, a pénzügyi bizottság SZDSZ-es elnökének és Kormos Tibornak, a kulturális bizottság ugyancsak SZDSZ-es elnökének a személyes felelősségét is. Sajtóközleményükben úgy fogalmaztak: „Jól láthatóan megjelenik egy szegedi polip, melynek karjai a politika, a közigazgatás, a gazdasági élet és a művészvilág jó néhány tisztességtelenül viselkedő szereplőjével mozog". Azt is közölték: a Fidesz-frakció interpellációt kíván intézni az ügy minden szereplőjéhez.

– Kérdem én a Fidesz képviselőitől, ha valóban úgy folyt volna a munka a színházban, ahogyan ők beállítják, akkor hogyan lehetett évről évre országos átlagot meghaladó saját bevételre szert tenni. Az én lelkiismeretem minden szempontból feddhetetlenül nyugodt. A revizori jelentés egy alapos, az intézmény működését minden szegmentumában elemző közgazdasági tanulmány, amelynek fő tanulsága az, hogy a szegedi színház drámaian alulfinanszírozott. A szabályzók betarthatatlansága miatt a működés és a közönség felé tett vállalások teljesítése érdekében a menedzsment valóban szabálysértésekre kényszerült – reagált a felvetésekre Székhelyi József színművész, a teátrum június végén leköszönt főigazgatója. – A képviselők legyenek szívesek megmondani, hogy kinek, mikor, mekkora összeget fizettem ki indokolatlanul! A rosszindulatú gyalázkodásnak az a célja, hogy ne a megyeházán történtekről szóljon a közbeszéd.

Kormos Tibort is kerestük, ám nem vette fel telefonját, információink szerint Németországban tölti a szabadságát.

– Amíg a tel-avivi kapcsolatot nem hozzák elő, addig nem tudok érdemben foglalkozni a kérdéssel – ironizált a „polipozáson" Virág András. – Fideszes képviselőtársaim a vizsgálat vizsgálatának a vizsgálatát szeretnék elérni. A pénzügyi bizottság kérésére végezték el korábban a színházban az ütemezett belső ellenőrzési vizsgálatot. A bizottság napirendjére tűzte a revizori jelentést, de az ellenzéki tagok közül senki sem vette a fáradságot, hogy előzetesen elolvassa a dokumentumot. Nem elegáns, hogy egy héttel később ragadnak ki belőle mondatokat, és eltussolást emlegetnek. Székhelyi József már nem intézményvezető, akit felelősségre lehetne vonni, az ügy jogi vetületét pedig a pénzügyi bizottság sohasem szokta vizsgálni.

– A revizori jelentés számomra egy cselekvési programot jelentett, nem dolgom minősíteni, nekem az előírt változtatásokat kell meglépnem. Politikától mentesen nem örülök annak, hogy egyik színészemet támadják, azt szeretném, ha a művészi munkájára koncentrálhatna – kommentálta az ügyet Gyüdi Sándor, a színház főigazgatója, aki úgy tudja, elődje idején mindig megvolt a konkrét oka a pótelőirányzatoknak. Az idei 47 milliós plusztámogatást is olyan programokkal (például a Mezzo-fesztivál) összefüggésben kapta a színház, amelyek fontosak a városnak.

Állatmese


– A belsőellenőrzési osztály vizsgálatát én rendeltem el a tényfeltárás szándékával – hangsúlyozta Mózes Ervin. Szeged főjegyzője kijelentette: a volt színházigazgató elleni fegyelmi eljárás indítása nem tartozik jogkörébe. Szerinte a színháznál feltárt problémák modellhibára vezethetők vissza. Kollégáival olyan új modell bevezetését javasolták: a teátrum nem a teljes évre tervezné a költségvetését, hanem produkciókra lebontva. Mózes hozzátette: a revizori jelentést továbbra sem hozzák nyilvánosságra, mert sok személyes adatot tartalmaz. A főjegyző irodájában azonban a közgyűlési képviselők és a pénzügyi bizottság tagjai is elolvashatják. Mózes a polipozásról azt mondta: „állatmesékkel csak a kilencéves fiával hajlandó foglalkozni".

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. macilaci 2008. október 09. 09:13
    „48. hozzászólás polgár 2008.10.08. 19:23

    ""Macilaci! Szegény igazi egy alapvetően jóindulatú, de lássuk be ostoba medve. Te azonban kifelyezetten rosszindulatú és valószínű teljesen ostoba vörös proletár. Amit írsz annak semmi köze az igazsághoz és azt pontosan tudod is. Botka-Gyurcsány félehazug fajzat vagy.""
    Ki szólított meg???
    Ha te ilyen pógár vagy,milyen lehet a többi????????Maradj a témánál,szerncsétlen.Ha önkielégítést akarsz csinálni,akkor máskor jobban cspd be az ajtót!”
  • 50. Rozsdás 2008. október 08. 20:49
    „Esetleg egy feljelentés töbet érne mint ennyi szóf@sás!Amennyiben jogos a vád!!”
  • 49. joy 2008. október 08. 20:00
    „Ha gond volt, törvénysértő a színház gazdálkodása tegyenek följelentést a képviselők, nem hazudozzanak, rágalmazzanak a vakvilágba a (m)agyar (n)áci mintájára!
    Az a szennylap arra való, de a DéMOn NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 48. polgár 2008. október 08. 19:23
    „Macilaci! Szegény igazi egy alapvetően jóindulatú, de lássuk be ostoba medve. Te azonban kifelyezetten rosszindulatú és valószínű teljesen ostoba vörös proletár. Amit írsz annak semmi köze az igazsághoz és azt pontosan tudod is. Botka-Gyurcsány félehazug fajzat vagy.”
  • 47. klj_54 2008. október 08. 19:17
    „Drukkolok azért, hogy a fidesz el ne térjen az eddigi politikától!
    Gazamberezzen, rágalmazzon és gyűlöletet keltsen nyugodtan.
    Mert akkor megint elveszítik a választásokat, a többség érdeke (szerintem) az lenne!
    Megboldogult Grósz Károly elhíresült utolsó beszédében a "fehérterrorral" riogatta hallgatóságát. Ha a fidesz kerülne (véletlenül) hatalomra, bizony retteghetne minden bérből és fizetésből élő valamint nyugdíjas. Nem is beszélve a közalkalmazottakról.
    Abból, amit idáig kommunikáltak ez derül ki.
    Lehet gondolkozni a dolgokon...”
  • 46. vonat kupét választani 2008. október 08. 19:13
    „Én most azt csinálom, abszolult nem olvasom el a cikkeket és nem érdekel , hogy ki mit mond, (még a királyi tévében sem)
    hanem mint mikor az ember a vonaton fülkét választ, hogy ki mellé üljek le holt nyugodtan, mondjuk Budapestig:
    -- Színpatikus, nem színpatikus, színpatikus nem színpatikus, megyek addig a fülkéig ameddig színpatikus embert, embereket nem találok (ELSŐ BENYOMÁSOS MEGÉRZÉS: idáig 99%-ban bejött, bejön)
    Már bocsánat, de én ugyan egy fidesz színpatizáns vagyok, de szívesebben ülnék be abba a kupéba, amelyikbe a művész Úr utazik, utazna...!
    KÖSZÖNÖM, hogy elmodhattam a véleményem!!!”
  • 45. csak a Jobbik 2008. október 08. 19:09
    „A fidesz,ujjabb ratyi politikájárol van szo. Szégyenlem magam, hogy nemzetinek v.jobboldalinak titulálják magukat. Egy rakat szarnak tartom Poda Jenö bohoccal és ezzel Hüvos hülyegyerekkel az élen a szegedi fideszt.
    Egy komoly jobboldali ember csak a Toth Péter által vezetett szegedi Jobbikot veheti komolyan. Ök nem lejáratott szarkupacként nyilvánulnak meg, hanem öszintén.

    Hajrá Jobbik!”
  • 44. realista 2008. október 08. 17:01
    „42. hozzászólás grenadle 2008.10.08. 15:13
    Na nemáááá !Nem kéne már abbahagyni a porhintést???
    Vagy ennyire "elkötelezett"?”
  • 43. hentesfi 2008. október 08. 15:36
    „Aurél "elkötött" egy bicajt, ami nem az övé volt (18 éves korában történt az esemény...)”
  • 42. grenadle 2008. október 08. 15:13
    „Kedves 41-es: Pontosan arra akartam a figyelmet felhívni, hogy egy konkrét ügy kapcsán is azonnal jön a magyarannázás, zorbánozás. Érdekes módon marhára fel vannak háborodva egyesek, ha az ő módszereiket (ld. Nykó-Ujhelyi) rajtuk alkalmazzák. ld. 26-os hozzászólásom, ettől függetlenül, azóta sem esett le a tantusz egyes hozzászólóknál.”
  • 41. FFFF 2008. október 08. 14:21
    „Realista !"az a célja ,hogy ne a Megyeházán történtekről szóljon a dolog"Ez így igaz!
    grenadle!Már a viharért is a kormány a felelős,Aki a tüntetők közzé
    keveredik ,és nem húz el onnan az megeszik a golyók.”
  • 40. Alf 2008. október 08. 14:17
    „Szabadtérin a 2009-es évadban tényleg ugyan azok az előadások lesznek, mint idén? Nééémááááá!!!!!!!
    Nincs elég sok szép, értékes darab, amit színpadra tudnának állítani? Momentán engem nem érdekel az István a király, vagy a Szentivánéji álom immáron kitudjahányadszorri színpadra állítása.......?!!”
  • 39. hekaté 2008. október 08. 14:07
    „A pénzügyi szabályszegés/eke/t nem párthovatartozás szerint,esetleg szimpátia v.unszimpátia alapján kell megítélni. Történt- e szabályszegés vagy sem, egyedül ez itt a kérdés.”
  • 38. Jung Heinrich 2008. október 08. 12:43
    „30.nak igaza lehet sokban, köztisztviselökent fejeztem be palyamat, majd ebböl a nevetseges es undorito közegböl pattantam kulföldre es azt hiszem itt is maradok örökre. Ma magyarorszagon azt vadolnak meg akit akarnak, valogatas nelkul!!! A jogszabalyokat lehetetlen betartani, egyszeruen fizikai keptelenseg!Ezt a fidesz is tudja, a jogalkotok is...... eleg legyen ebböl a szegedi fidesz szanalmas nagyon! Azert sokszor kösz nekik hogy bebetonozzak Botka urat a polgmesteri szekbe, gratula...”
  • 37. birka magyar 2008. október 08. 11:57
    „ez a pofa az a JENŐ aki 5 éven keresztül,mint elmozdíthatatlan fő
    tisztviselő havonta 580 ezer forint nettót vett fel,csak azért mert levegőt vett ebben az országban.?”
  • 36. CID 2008. október 08. 11:36
    „Ennyi barmot. Kultúra ide, kultúra oda, Szegedi Nemzeti Színház veszteséges, Szegedi Szabadtéri Játékok nyereséges ( talán ) plusz turisztikai bevétel, be kell zárni, azt a koszfészket, tele "entelektüell" köcsögökkel, oszt kész :). Ki lehetne bővíteni a Stefániát, a helyén :)”
  • 35. hekaté 2008. október 08. 10:52
    „Attól még,hogy már nem intézményvezető,azért felelősségre vonható,úgyhogy Virág András ebben téved.Nem is értem,hogy nyilatkozhat ilyen butaságot.”
  • 34. kávéház 2008. október 08. 10:44
    „Kedves Jocó!
    Hozzád méltatlan ez a védekezés.A megyeházán nem volt pofozkodás ezt a sarki hentesen kivűl mindenki tudja, igy Te is.
    A vádakkal szemben azt lehet mondani,hogy ugyan az történik Veled,mint Karikával.Kevés pénzből kellett szinházat csinálnotok és ezt jól megfizették.Karika előtt szar volt a szegedi szinház és utánad is szar lesz, tehát a dolgotokat elvégeztétek és mivel az alulfinanszirozás nem kimél szinházat,korházat,iskolát, minden vezetőt meg lehet találni valamiért.”
  • 33. Polipka 2008. október 08. 10:43
    „,,Jól láthatóan megjelenik egy szegedi polip,..."

    A kis polip visszavág a nagy polipért!

    Röhej! De, inkább siralmas!”
  • 32. tora 2008. október 08. 10:30
    „31-es,ki a töri tanár? Mert a Póda nem. Hüvös igen. Ha jól tudom, nem is sikertelen suliban ig.h. vagy mi a szösz. Így érthet a számokhoz is annyit, mint pl. Iványi Aurél, a hentesfi...:)”
51 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak az nem jutott be egyetemre, aki nem is akart

Szeged - Az idén jelentkezők 99 százalékát felvették valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe… Tovább olvasom