Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Szeméthegyek a vonuló vendégmunkások nyomában

Röszke - A röszkei magyar–szerb határ előtt még soha nem volt olyan hosszú a kilépésre várakozó járművek sora, mint szombaton. A hazafelé tartó török vendégmunkások vonulását szemét és bűz jelzi. Mentségükre: az út szélén nincsenek szeméttartók és mobilvécék.
– Ez egy nagy szar! – fakad ki a hosszú várakozás miatt egy német rendszámú autóból kikászálódó, középkorú török férfi. Mellette egy fiatalabb áll, talán a fia. Az előbbi szemmel láthatóan nagyon ideges, a srác csak zavartan mosolyog. Amikor azzal próbálom vigasztalni, hogy húsz kilométeres sorbaállás után már nem jelenthet olyan nagy problémát ez a pár száz méter, a felnőtt férfi arca rángatózni kezd.

– Uram! Tizenkilenc órája indultunk el, ebből hat órája itt állunk! – csattan fel, közben előre, a határ felé és hátra, a végeláthatatlan kocsisor irányába mutogat. Fenti „véleményét" tucatnyiszor megismétli, majd legyint, és több ezer (!) sorstársa példáját követve elindul az ország legnagyobb nyilvános vécéje felé, az autópályát szegélyező szalagkorlát mögé.

Tíz-tizennégy órás utazás után tízezrek töltöttek még bő hat órát ácsorogva a röszkei határállomás előtt. Fotó: Segesvári Csaba
Tíz-tizennégy órás utazás után tízezrek töltöttek még bő hat órát ácsorogva a röszkei határállomás előtt. Fotó: Segesvári Csaba

Az M5-ös autópálya átadása óta még soha ilyen hosszan nem torlódtak fel a járművek a magyar–szerb határátkelőhely előtt, a magyar oldalon. Szombat este és éjjel 18 kilométeres volt a sor, napközben 20. A kilépőknek 5-7 órát kellett várakozniuk. (A belépőknek „mindössze" másfelet.) A törökök azért választják ismét a Magyarországon át vezető utat, mert Szerbia és Törökország között megszűnt a vízumkényszer, nem kerülnek Szlovénia felé.

A német, osztrák, holland, svéd, svájci rendszámú autókban főleg török vendégmunkások tartanak haza családtagjaikkal. Elvétve látunk lengyel, szerb és magyar(!) járműveket. Az összes autó zsúfolt, szülők, nagyszülők, gyerekek és kisbabák ülnek, fekszenek-alszanak bennük. Néhányukban a nyűgös, síró gyermekeket próbálják a nagyobbak vagy szüleik vigasztalni. Amikor a határtól már csak pár száz méterre araszoló autók innen 18-20 kilométerre megálltak a sor végén, az autópályán, a tűző napon, még negyven foknál is melegebb volt. Most este, éjjel, már elviselhetőbb a hőmérséklet.

Egy türelmetlen arc a  sok közül
Egy türelmetlen arc a sok közül

A járművek melletti és közötti területet üres műanyag palackok, poharak, zacskókba gyömöszölt ételmaradványok, használt pelenkák, szalvéták, papír zsebkendők, újságpapírok, üres cigarettásdobozok és csikkek borítják. Gyakorlatilag nincs szemetes, az a néhány közvetlenül a határ előtt nagyon gyorsan megtelhetett. Mobilvécé sincs, azok, akik nem bírják ki a többórás várakozást, a szalagkorlát mögé kényszerülnek. A tikkasztó meleg ellenére senki nem oszt(ott) vizet.

A határ előtt egyetlen büfé és vécé üzemel, de talán éppen a határ közelsége miatt, már csak nagyon kevesen keresik fel, ott nincs sorbaállás.

– Bár az utasok türelmetlenek, feszültek, idegesek a várakozás miatt, de nem agresszívak. Tettlegesség még nem volt. Néha dudálnak, alkalmanként több százan tenyerelnek rá a dudákra, sürgetni próbálnak, de ennél gyorsabban nem tudjuk engedni őket. Már így is könnyített ellenőrzésen esnek át – mondja Kálmán Győző főhadnagy, a határátkelőhely (egyik) csoportvezetője.

Ezúttal minden rekordot megdöntött a sor
Ezúttal minden rekordot megdöntött a sor

A főhadnagy nem tévedett, az autópályán, szemben a forgalommal a járművek között gyalogolva mi is meggyőződünk arról, hogy a várakozás alatt gyorsan fogy a türelem. A Balkán felé tartók az autóik mellett állva vagy a gépkocsijuk ablakán kihajolva is indulatos hangon ugyanarról beszélnek: meleg van, sokat kell várniuk, nincs vécé, nincs szemetes, nincs, ahol megmosakodhatnának és felfrissülhetnének.

– Ez a röszkei vész! Mohács után... – mondja egy rendőr inkább magának, mint nekünk. Amikor megjegyezzük, hogy találóan fogalmazott, kéri, nevét ne írjuk le.

Elterelési kísérlet

– Mindent megpróbálunk, hogy ne legyen ekkora torlódás. A rendőrség Bács-Kiskun megyében a tompai határátkelőhely felé tereli a forgalom egy részét, és többnyelvű szórólapot osztogatva próbáljuk felhívni a hazafelé tartó török és szerb vendégmunkások figyelmét, hogy másik határátkelőhelyet válasszanak – mondja szombat éjjel a röszkei határátkelőhelynél Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egy kis játékkal talán gyorsabban telik a várakozás...
Egy kis játékkal talán gyorsabban telik a várakozás...

Pénzhiány és vizsgálat

Tánczos Ildikó, a Katasztrófavédelem Csongrád Megyei Igazgatóságának szóvivője azt mondta, nekik a költségvetésükben nincs pénzük mobilvécéket, szeméttartókat felállítani és vizet osztani. Tombácz Zsuzsanna, az ÁNTSZ régiós járványügyi osztályvezetője – aki elöljáróban megjegyezte, hogy a tisztiorvosi szolgálatot még senki nem kereste meg ezzel a problémával – pedig arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyben Mucsi Gyula regionális tiszti főorvos a társszervekkel egyeztetve hétfőn helyszíni vizsgálatot kezdeményez.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. ZZZ 2008. július 22. 21:34
    „KISHATÁRÁTLÉPŐT ÁSOTTHALOMRA!!!”
  • 32. dosytres 2008. július 22. 19:09
    „Na,azért nemcsak a hatóságokat kellene emlegetni,ha katasztrófális a helyzet,hanem meg kellene vizsgálni,hogy milyenek a törökök szokásai(pl.nem európai módon használják a wc-t).Így hiába helyeznének ki mobil wc-ket,szokásuknak megfelelően,úgyis az árokpartot használnák.A szemetelésről nem is beszélve,hiszen nehogy már a légkondicionált nyugati márkájú kocsijukban gyűjtsék össze a szemetüket,hisz könnyebb megszabadulni tőle ott,ahol nem is a saját országukat szennyezik vele!”
  • 31. át ensz 2008. július 22. 00:50
    „Az Ántsz egy köcsög!!!! Már megint csak bírságolni mennek! Remélem föleszik a szart az út széléről!! Inkább raknának ki rengeteg wc-t! Futná nekik abból a rengeteg bírságból, amit beszednek a dolgozni akaró emberektől, a qva annyukat!!”
  • 30. k 2008. július 21. 23:10
    „26. bélabá 2008.07.21 16:24

    El vámolni való, illegális dolgok kivitele, körözés alatt levő személyek(itthon és más államokban el követtet bűncselekmény esetén) stb.., meg amit Teo írt!”
  • 29. NTK 2008. július 21. 20:28
    „Valóban nem vizet, hanem a forgalmat kellett volna szétosztani más határátkelők felé.

    Mondjuk, ha az autópálya fenntartója elhelyezne egy hatalmas mátrix táblát Szeged-Nyugatnál (55-ös út) és azon nagy torlódások esetén megjelenne egy behajtani tilos és egy kötelező haladási irány tábla, akkor rá lehetne bírni még a legbutább törököt is, hogy ugyan 50 km-es kerülővel, de csak 1 órás várakozással jusson át Szerbiába.

    A tilalmat meg csak akkor feloldani, amikor Tompára az eljutás több időt vesz időbe mint amennyi a várakozás Röszkén. Ezt még akár a határról is lehetne kezelni.”
  • 28. Oláhz 2008. július 21. 19:31
    „Tisztlt almasándor!
    Ha a véleményemre kíváncsi, én valóban komolyan gondolom, hogy vizet kellet volna osztani a hazánkon áthaladó, és a hatáátlépésre 5-7 órát várakozó járművek utasainak, ugyanis ők nem tudták, hogy Szerbia előtt 20 kilométerrel megállnak és csak araszolgatva jutnak előre. Erre nem készültek, az étel- és italkészletüket nem tudták pótolni. Talán Ön is emlékszik, hogy Budapesten a rekkenő hőégben, mint arra itt már valaki emlékeztetett, osztottak vizet. Pedig ugye Pesten minden méternél lehet pl. ásványvizet venni.
    Tisztelettel: Oláh Zoltán”
  • 27. Teo 2008. július 21. 16:46
    „26. bélabá 2008.07.21 16:24

    Azért bélabá, mert sokan a lejárt vízumuk után is kint maradtak az EU-ba és ezeket ha útközbe nem fogták meg itt még meg kell.
    Hisz jogtalanul tartózkodott az EU-ban, s ennek következményének kell lennie.”
  • 26. bélabá 2008. július 21. 16:24
    „Azt nem értem, hogy kifelé mit kell vizsgálni a törökökön. Menjenek isten hírével. Aki belép, azt kell alaposan megvizsgálni.”
  • 25. almasándor 2008. július 21. 15:59
    „Oláhz, egy kicsit cinikus.
    Miért kellett volna osztani valakinek?”
  • 24. Oláhz 2008. július 21. 15:34
    „Kedves almasándor!
    Mire tetszett gondolni? Arra, hogy a tikkasztó meleg ellenére senki nem nem oszt(ott) vizet?
    Ez tényleg komoly! senki nem osztott!
    Köszönöm, hogy elolvasta a cikket.

    Tisztelettel: Oláh Zoltán”
  • 23. európai 2008. július 21. 15:32
    „Tisztelt wécékell hozzászóló!
    Úgy gondoltam aki a 18-20 km-es sor végére beáll, még előtte elvégezte dolgát jobb helyen, aki pedig már órák óta araszol a sorban, az gyanítom közelebb is van valamelyest a határhoz. Így józan paraszti ésszel akár megkísérelhetné a cikk szerint nagyon kevesek által felkeresett határnál lévő wc-t. Vagy túl naív lennék?”
  • 22. almasándor 2008. július 21. 15:01
    „"A tikkasztó meleg ellenére senki nem oszt(ott) vizet."
    Tisztelt Oláh Zoltán!!!
    Ezt Ön sem gondolja komolyan!?”
  • 21. Raptor 2008. július 21. 13:38
    „- Ki csabitotta az utasokat? A turistakat szoktak csabitani, nem a tranzit torokot.
    - Tolem az megy nyugatra dolgozni, aki akar. Nem azt firtattam, hogy miert kell akarhova elmenni megelni, hanem azt, hogy ehhez nekunk semmi kozunk. Es miert kell ezeknek a nyavajgasat hallgatni? Miert nekunk, adofizetoknek kell kezelni az o problemajukat? Nyavajogjon otthon, vagy a nemeteknel/hollandoknal, hogy miert vannak olyan messze torokorszagtol.
    - Aki meg sajnalja oket, az menjen es osztogasson nekik asvanyvizet. A szocialis alapu osztogatasnak ugyis oriasi hagyomanyai vannak mar idehaza.

    Aki meg ismeri oket, az tudja, hogy ezek mar tobb mint 20 eve igy jarnak-kelnek, tehat mar amugy is megszoktak, csak fel van fujva ez az egesz. Egyedul magunkat kene sajnalni, hogy el kell viselnunk akarva akaratlan azt a pluszmunkat, amit ezek okoznak.”
  • 20. Emlékül 2008. július 21. 13:33
    „Szerintem a törököknek minden kilométernél kellene építeni egy WC-t, emlékül a 150 éves uralmukra. Ha már nem akarnak a megszokott szlovéniai útvonalon hazamenni. Megérdemelnék a figyelmességet, mert nagyon kulturált emberek, akik a szemetüket úgy kidobják a kocsiból, mintha a teli palackokat addig nem ők hozták volna. Egyébként örüljünk, hogy dühükben nem gyújtogattak, mint Franciaországban. A cikk írójának gratulálok a megpróbáltatásokat kiálló törökök iránti empátiájáért.”
  • 19. mohács 2008. július 21. 13:32
    „Figyeljetek! tök gáz ez az egész! Az tény, hogy nincs vécé és szemetes. Mindegy, hogy még hol nincs, az kit érdekel. Itt nincs! bezzeg Pesten, amikor meleg volt, osztottak vizet. Ott bárki bemehetett egy boltba, a pusztába hova menjenek! Segítsen valamelyik civil szervezet, még sokáig tart a törökök vonulása.”
  • 18. Mil 2008. július 21. 10:43
    „WC-témához: 2 éve Ausztriában voltunk. HEgyeshalomnál mentünk át, pályán. Gondoltuk, megállunk WC-zni. 2-nél álltunk meg a pályán, de alkalmatlan volt mindkettő. Balkáni wc-k voltak. Az egyikben nem volt víz, asszem a csap is le volt szerelve(lopva?), a másik össze-vissza szarva, na így aztán mentünk tovább. Egy benzinkútnál álltunk meg, hát itt meg pénzt szedtek a budin. NA ezen is kiakadtam.”
  • 17. egyszeru polgar 2008. július 21. 10:24
    „Meg csak annyit, hogy a magyarok kulturaltsagarol sem tul jo a nyugatiak velemenye ami a tisztasagot es higieniat illeti.
    Nem is csodalkozom rajta, ha a kozveceket, az utcak tisztasagat vagy a tomegkozlekedesi eszkozok allapotat nezzem!”
  • 16. egyszeru polgar 2008. július 21. 10:20
    „Nahat! Hogy vannak kiknek nem kepes az agyuk mukodni.
    Vegyuk mar eszre, mi csabitottuk az utasokat!!!! Igy hat szamolni kell veluk es kesobb egyre tobbre!!! Hogy ki miert megy nyugatra dolgozni? Barki rakenyszerulhet erre a sorsra. Hm...Vajon miert es mit szol majd hozza, ha igy velekednek rola?
    Szervezes kerdese a dolog megoldasa.”
  • 15. allemande 2008. július 21. 10:04
    „Mozgóvécé?? Minek?? 2-3 használó után már inkább a kukoricás!!”
  • 14. Raptor 2008. július 21. 09:42
    „Nem tudom nekunk miert kell aggodni ezert a sok balkani, de nyugateuropaban dolgozo emberert? KI mondta, hogy menjenek nyugatra, ki mondta, hogy menjenek haza, ki mondta, hogy mindezt egyszerre? Sajat maguknak okoztak azt, ami most van. Mellesleg amikor Nagylak iranyaba mentek haza, akkor is rendszeresen ez volt. 1992-93 (nem tudom pontosan) Mako-Nagylak kozt is ilyen volt a helyzet. Es minden nyaron tobboras varakozas volt ott is.

    Semmi hasznunk beloluk, csak athajtanak rajtunk, aztan meg problemat okoznak. Szerintem be kene fejezni ezt az allando "szocialis egyutterzest" mindenfele jott-ment nepcsoporttal szemben. Szemely szerint rohadtul nem tudok egyutterezni veluk. Elvileg felnott emberek, tudjak mit vallaltak, amikor elindultak. Maguknak koszonhetik.”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ugocsai: Nem adtam pénzért azt, ami ingyenes

Szeged - Nem fordult elő, hogy betegeknek pénzért adtam, adtunk volna olyan injekciót, amit az OEP… Tovább olvasom