Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Szenvedély és kávébiznisz: Frei Tamás nem néz magyar tévécsatornát

Frei Tamás 13 éven át készítette Magyarország egyik legsikeresebb riportfilmsorozatát, a Frei Dossziét. Itthon sokan még így gondolnak rá, miközben ő ezt már régen maga mögött hagyta, és világpolgárként éli az életét. Róla elnevezett nemzetközi kávéházlánc igazgatásában bontakoztatja üzleti érzékét, és a negyedik, történelmi témájú regényén gondolkodik.
Fotó: Frank Yvette
Fotó: Frank Yvette
– Az elmúlt két hetet Magyarországon töltötte. Milyen gyakran látogat haza?
– A kávéházak miatt havonta-kéthavonta járok Magyarországon. A téli időszakban három-négy hónapot töltök Amerikában, de még onnan is hazajövök egyszer. A privát életem most egy kicsit zűrösebb, bután hangzik, de valamelyest röghöz vagyok kötve, mert a gyerekeim a gimnázium utolsó két évét járják. Nemzetközi érettségit adó középiskolában végeznek majd, hogy klassz egyetemre mehessenek, és a fiam, Balázs velem él Dublinban, a kislányom, Zsófi Koppenhágában jár iskolába. Hozzájuk is alkalmazkodom.

– Nizza, Miami, Dublin és Budapest – mindenhol otthon érzi magát?
– Mert mindegyik tud valamit. Az év bizonyos időszakait ezekben a városokban töltöm. Dublinban inkább a munka miatt vagyok, ott van a Global Café Frei központja, és a befektetők. Magamtól nem választanám az ír fővárost, hiszen még az esőt is vízszintesen fújja a szél. Ha választanom kellene, vannak pillanatok, amikor a Riviéra világa – Nizza, Provence, San Remo, Monaco – mellett döntenék, mert fantasztikus a dél-francia, olaszos multikulti, de mégis rendkívül nyugodt, kifinomult élet. Másrészt imádom Amerika ingergazdagságát is. Nyers, durva, mégis iszonyatosan pörgő – rengeteg impulzust kapok. A gyökereim pedig Magyarországon vannak, jó hazajönni.


– Sokat utazik együtt a gyerekeivel?
– Felnőttek, így a hármas – elvált ember vagyok –, illetve a párommal a négyes közös utazások már nincsenek, de régen sok ilyet szerveztünk. Én mint apa azt tudom adni, hogy megmutatom nekik a világot, hogy lássák, értsék. Néhány éve úgy működik nálunk, hogy nyáron kérhetnek egy utazást. Külön-külön elmegyek velük oda, ahová szeretnék. A fiammal tavaly például Japánban voltunk. Jövőre mindketten Amerikába tervezik az utazást. Balázs megnézné Bostonban a Harvardot, mert oda szeretne járni. Így hát lehet, hogy lesz egy közös utunk!

Miamiban, a Wynwood negyed faliképénél. Telente 3-4 hónapot tölt Amerikában.
Miamiban, a Wynwood negyed faliképénél. Telente 3-4 hónapot tölt Amerikában.


Dinoszauruszcsontok és kínai nyomor

Frei Tamás mesélt arról, hogy még televíziós munkája során került olyan konfliktusokba, amelyek miatt azóta sem célszerű egy-egy országba ellátogatnia. Például amikor egy itthoni nyilatkozatában a Dél-afrikai Köztársaság rendszerét érintő tapasztalatairól mesélt, ezzel megsértette őket, ezért kitiltották az országból, de Kínában sem látják szívesen. A Dossziénak forgattak ásatások során előkerült dinoszauruszcsontokról. Útjukon tapasztalták, hogy a Peking felé megépített modern amerikai autópálya mögött milyen nyomorban élnek az emberek. Megbeszélték operatőr kollégájával, hogy miután lerázták az információs minisztérium által delegált embert – kontrollálta, hogy mit filmezhetnek –, visszamennek forgatni. Meg is tették, csak éppen, amikor vicceket meséltek másnap az autóban, és a kínai megbízott is nevetett a csattanón, rájöttek, hogy olyan embert kaptak maguk mellé, aki értett magyarul. És mivel előtte beszéltek a forgatásról, lebuktak. Miután mégis kihozták az országból a filmet – nem adták le a protokoll szerinti ellenőrzésre a kínai katonaság embereinek –, nem valószínű, hogy konfliktusmentesen beléphetne Kínába.

– A KSH adatai szerint eddig 350 ezer magyar vándorolt ki az országból. A megkérdezett fiatalok csaknem fele mondja azt, hogy szívesen dolgozna más országban. Mit mondana nekik?

– Nehéz erre bölcsen válaszolni. Rettentő jót tesz az embernek, ha valamennyit más kultúrákban él, nyelveket ismer meg. Képes lesz újabb kisajtókon bemenni. Ettől többek, komplexebbek leszünk, és az életünk is érdekesebb lesz, ami jó hatással van akár a párkapcsolatunkra is, mindenre. Jobban tudunk értékelni, élvezni dolgokat. Én azt mondanám, hogy élje mindenki az életét, de ne ezen a 93 ezer négyzetkilométeren. Csak az én életemben olyan sokat változott technológiailag a világ, hogy rendkívül egyszerű bejárni. Gondoljon csak bele, Dublin mindössze három óra, Budapest belvárosából Szegedre időben szinte ugyanennyi az út. Az ír fővárosba a fapados repülő csak alig drágább, mint oda-vissza Budapest benzinköltségben. Az élet Amerikában olcsóbb, mint Magyarországon. Olaszországban csupán alig drágább, de jobb minőségű. Csak az emberi lustaság, a kíváncsiság, és a bátorság vagy a nyelvismeret hiánya akadályoz meg bennünket abban, hogy tágabb térben izgalmasabb életet éljünk.

– Tavaly jelent meg harmadik akcióregénye 2015 – A káosz éve és a magyar elit háborúja címmel. Mikor érett meg a gondolat, hogy könyvírással szeretne foglalkozni?
– Már nagyon régen, számomra ez a tévés világ szerves folytatása. Sok olyan íróval beszéltem, aki hasonló pályát járt be, mint én. Például a New York Times egyik újságírójával, aki Afganisztán zűrös részeiről tudósított. Este a kantinban összeismerkedett CIA-s arcokkal, és persze olyan dolgokat tudott meg, ami nem jöhetett le a Times címoldalán, ezért a fikcióba „menekült". Amikor a riportfilmeket készítettem, gyakran hallottam olyan kijelentéseket, hogy „Tamás, majd ha kikapcsolta a kamerát, jöjjön el vacsorára, elmondom a tutit". Az én fikciós regényeim sokkal nagyobb százalékban tükrözik a valóságot, mint sok nem fikciós újságcikk.


– Milyen rituálékkal veszi körbe magát írás közben?
– Ezt a folyamatot szeretem a legkevésbé, mérhetetlenül melós műfaj 10-12 órát koncentrálni, viszont szeretek egy svungban írni. Akár fél-egy évig is tervezek egy könyvet, cetlikre írogatok, struktúrát-vázat építek, karaktereket találok ki. Ebben az időszakban – most egy ilyet élek át – tudok mást is csinálni. Pár órát foglalkozom vele, utána jó otthagyni, áttérni az üzleti dolgaimra. Amikor három-négy hónapot csak az írással töltök, akkor mindent kizárok, és a képzeletbeli terekben együtt élek a főhőseimmel. Ha behunyom a szemem, a szagokat is érzem. Csak sportolok, és szeretek főzni, ezért a nap közepén elmegyek a piacra bevásárolni – nagyjából ennyi. Magyarországon nem tudok írni, mert utolér minden probléma, körbevesz az ország idegbaja.

– Első könyvének, a Megmentőnek a főhőse, André ugyanazokban a kis sikátorokban menti ki motoron a barátnőjét az orosz oligarchia karmai közül, ahol ön nap mint nap sétálgat. A francia idegenlégióban is szolgált. Mennyire azonosul Andréval, próbálja ki általa azt, amit ön a való életben kihagyott?
– A fiúkat alapjában véve izgatja a háború, én is történelem iránt érdeklődő vagyok. De találkoztam olyan emberekkel, akik a francia idegenlégióban szolgáltak, láttam, hogy milyen figurák, és én nem ez vagyok. A kaland része mindig izgatott, de a veszélytől megijednék. A sztorikat, amiket ezek az emberek elmeséltek, azt, hogy milyen élethelyzetek viszik őket abba bele, hogy végül Francia Guyanában, a légió kiképzőbázisán találják magukat, érdekesnek találom, de nem végigcsinálni.


– A Global Café Frei nemzetközi céggé nőtte ki magát; 26 bolt üzemel Európa-szerte. Szegeden nemrégiben nyílt meg egy újabb üzlet. Miért éppen kávébizniszbe fogott?
– Általánosan úgy vélekedem az életről, hogy csak olyanba szabad belefogni, amit szenvedélyesen szeretünk. Én azért kezdtem a tévézésbe is, mert imádtam a világot járni, forgatni, majd az anyagot összevágni. Nem a pénzért és nem a népszerűségért. Imádok könyvet írni, és imádom ezt a kávés komplexitást. Az is számít, hogy Etiópiában hogyan válogatják a szemeket, és az is, hogy milyen enteriőr van a kávézóban, aminek kialakításában határozottan részt veszek. A pörkölőüzemért, a napi rutinért nem én felelek, a termékfejlesztés, a stratégia, a marketing, a vizualitás része fut az én kezem alatt. Fontos, hogy milyen hatás ér, amikor belépsz egy kávézóba, és ezért elmegyek Japánba kávékat kóstolgatni, vagy Kolumbiába a kávéültetvényekre a kávészemek szüreteléséről beszélgetni – nem dolgozunk viszonteladókkal. Televíziós aggyal tervezgetek, a látvánnyal szórakoztatni szeretnék. Nem csupán olasz kávéban gondolkodunk, többek között a latin, az amerikai, az arab és a japán kávékonyha is része a kínálatunknak.

– Mi a véleménye a mai magyar riportműsorokról?
– Öt éve kiköttettem a magyar tévét. Kizárólag Amerikában tévézek, illetve amikor Dublinban vagyok, a BBC-t szeretem. Inkább olvasok és filmeket nézek. Itthon nem jut olyan produkcióra pénz, amivel érdemes időt töltenem.

– Amikor egy újságíró interjúra készül, mindig megfordul a fejében, vajon hogyan fogadják. Annak idején biztosan találkozott nehéz esetekkel.
– Sok ilyen van. Andy Vajna az egész forgatás alatt problémás volt. Minél sikeresebb valaki, annál határozottabban szeretné kontrollálni az életét és a róla készülő riportfilmet. Friderikusz Sándorral is hasonlóan küzdöttünk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőtől Vántus István Kortárszenei Napok

Hétfőtől csütörtökig rendezik meg a Vántus István Kortárszenei Napokat Szegeden Tovább olvasom