Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Szép Ernő egyfelvonásosai Szegeden: Május és a Kávécsarnok

Szeged - A szegedi teátrum drámai társulata az évad utolsó bemutatóját tartja ma 19 órától a kisszínházban, ahol Szép Ernő két egyfelvonásos darabját, a Májust és a Kávécsarnokot láthatja a közönség a Katonából jött Bezerédi Zoltán rendezésében.
– Ha valaki nagyon szépen beszéli a magyar nyelvet, akkor az Szép Ernő. Ez a kis, szerencsétlen, zsidó ember, akinek nem volt igazán része az élet forgatagában, szinte kívülállóként nagyon pontosan és jól látta, hogyan működnek a dolgok. Izgalmas jeleneteket, parádés párbeszédeket írt. A Kávécsarnok egy kabarétréfa, míg a Május a magyar irodalom különleges, delikát darabja – mondja a kétrészes Szép Ernő-est rendezője, Bezerédi Zoltán. A budapesti Katona József Színház Kossuth-díjas színművésze kedveli a múlt századelő szerzőit; Hunyady Sándor Júliusi éjszakáját, Szomory Dezső Hagyd a nagypapát! című darabját és Molnár Ferenc örökzöldjét, az Üvegcipőt is sikerrel állította színpadra.

Fannyt Szilágyi Annamária, Alajost Pálfi Zoltán alakítja a Kávécsarnokban. Fotó: Karnok Csaba
Fannyt Szilágyi Annamária, Alajost Pálfi Zoltán alakítja a Kávécsarnokban. Fotó: Karnok Csaba

Pech a Dóm téren

Bezerédi Zoltánt 2010 nyarán komoly baleset érte a My Fair Lady Dóm téri próbáján: eltört a szárkapocscsontja. Kerekes székben hősiesen végigjátszotta az előadásokat. – Kiszedték a csavarokat, újra teljes értékű harcos vagyok, de senkinek sem kívánom azt az egy évet – mondja a színész-rendező. – Nagy Ervinnel – aki korábban a Marica grófnő próbáin járt hasonlóan – beszélgettünk arról: mindketten meg akartuk mutatni Szegeden, hogy prózai színészként is képesek vagyunk valami rafináltabb megoldást nyújtani a táncos-zenés darabokban. Erre mindkettőnket buta balszerencse ért, így épp azt nem tudtuk megcsinálni, amire készültünk. Ez majdnem fájdalmasabb volt, mint a baleset.

– Kifejezetten szeretem a századfordulós és a nyugatos irodalmat. A polgári társadalom addigra erősödött meg Magyarországon. Szép Ernő Májusában érződik a katasztrófával végződő első világháború, amely után elvesztettük az ország kétharmadát. A művészek, írók mindig jobban érezték, hogy valami baj lesz. A jó irodalom újra és újra fölhangosodik – időről időre ugyanolyan akusztikája lesz, mint amikor megírták. Csupa olyan színészkollégával dolgozom Szegeden, akik nagyon szeretnék jól megcsinálni ezt a produkciót. Leckét adtak, hogyan használjam őket rendezőként. Maximális hozzáállást és teljes nyitottságot tapasztaltam, ami nagyon jólesett – fogalmaz Bezerédi Zoltán. Azt is elárulja: a produkció plakátját is az ő ötlete nyomán tervezték Szinyei Merse Pál festménye, a Majális felhasználásával. – Mindkettő egy életérzés. Annak, aki volt egyszer igazi kamasz, meg kell hogy legyen a parkban pettingezés – a „májusérzés".

A Szép Ernő-est díszletét Menczel Róbert, jelmezeit Cselényi Nóra tervezte; a fél társulat szerepel a produkcióban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Strandmajális pancsolással, fagyival

Szombaton nyílik a strandfürdő a Napfényfürdő Aquapolisban. Tovább olvasom