Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Szerdán bekapcsolták a távfűtést Szegeden

Szeged - Négy szegedi panellakásban jártunk szerdán: kettőben volt fűtés, kettőben nem. Utóbbi egy felújított ház lakása, így ott sem fáztak. Egy hét alatt a hőszolgáltató kiszűri a hibákat és kijavítja – mondta az ügyvezető igazgató.
– Nálunk négy kazán van, egyelőre csak egy üzemel. Ez melegíti a környék 1700 lakásának radiátorait. Akkor indítjuk be a többi kazánt, ha hűvösebb lesz – magyarázta Csányi Tibor fűtő a Vág utcai kazánházban, miközben a kályha hőmérőjét figyeltük. 42 fokot mutatott, 65 fok volt a cél. A hatalmas kazánt akkor már 7 órája, vagyis reggel hat óta melegítették – csak fokozatosan szabad. Tegnap kapcsolták be Szegeden a távfűtést. Innen, a Vág utcai házból fűti a hőszolgáltató a cég ügyvezető igazgatója, Básthy Gábor irodáját is.

– Langyos – ellenőrizte a fűtőtestet az igazgató.

Ezt tapasztalta tegnap dél körül Ágyas Roland is Szamos utcai otthonában. Reggel még fázott a család, ezért örömmel vették, hogy melegszenek a radiátorok. Szerintük éppen ideje volt. Örült a fűtésnek a szomszéd is.

– Melegszik a lakás! – mondta, de azért pulóverben porszívózott.

A szemben lévő panelház egyik lakásában is ellenőriztünk: itt minden radiátor jéghideg volt.

– Még nincs fűtés, de a felújításnak köszönhetően így is 23 fok van. Azelőtt a régi ablakokat celluxszal ragasztottam körbe, mert úgy fújt be mellettük a szél, mint a rossz nehézség – fogalmazott a tulajdonos. Hozzátette: esténként fázik, ezért nem bánná, ha nála is melegítenének.
Szécsi Gábor pólóban nyitott ajtót. A helyzet az ő lakásában is ugyanaz, mint a mellette lakónál: hideg a radiátor, de egyelőre kellemes az idő. Benéztünk a ház aljában lévő szexboltba is, de nem lettünk okosabbak. Az eladó közölte: sok minden van náluk, de radiátor nincs a helyiségben.

Básthy Gábortól megtudtuk: a fűtés első napján a tavalyihoz képest kevesebb panasz érkezett hozzájuk. Az igazgató azt mondta, tegnap délutánra minden távfűtött lakásban érezni kellett a meleget. Ahol hidegek maradtak a radiátorok, ott ellenőrizni kell, hogy nincs-e elzárva a főelzáró, esetleg a fűtőtest. Ha ezek nyitva vannak, és így sincs változás, akkor a légtelenítéssel lehet gond. Az ügyvezető igazgató tapasztalatai alapján körülbelül egy hétbe telik, míg a bejelentések alapján a légmentesítéseket mindenhol elvégzik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegediek a Fashion Tv-n

Szeged - A Free Faces modellügynökség tavaszi válogatóján több szegedi tehetséget is felfedezett.… Tovább olvasom