Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Szerencsés Tilla: Már kiskoromban is mentettem az állatokat

Szeged – Három lelkes állatvédő alapította 11 éve a Tappancs Állatvédő Alapítványt. Szerencsés Tilla volt az egyikük még egyetemistaként – azóta is ő képviseli a szervezetet minden nyilvános eseményen. A fiatal anyuka már gyerekkorában is lelkes állatvédő volt, és erre tanítja négyéves kislányát is. Vele beszélgettünk – természetesen elsősorban az állatvédelemről.
Szerencsés Tilla a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítvány arca – a szónak abban az értelmében, hogy mindig ő áll kamerák elé, ő nyilatkozik az újságíróknak, vagyis ő képviseli a szervezetet a nyilvánosságban. Látva a mindig mosolygós fiatal nőt azt gondolhatnánk, hogy a kóbor kutyák pátyolgatása amolyan cuki hobbi: látunk egy gazdátlan állatot, bevisszük, megetetjük, keresünk neki új gazdát, és húzunk egy strigulát jótetteink listáján. Aztán amikor nehezen sikerül időpontot egyeztetni vele, mert mindig rohan valahova, majd a beszélgetés elején szándékosan lehalkítja telefonját, mert tudja, hogy az folyamatosan csörögni fog, már látszik, hogy ez bizony kemény munka – ráadásul nem is 8 órás.

– Mi késztette arra, hogy állatvédő legyen?

– Állatbarát családban nőttem fel, már kiskoromban mentettem az állatokat. Kezdtem azzal, hogy a bodobácsokat kiszedtem a vízből, aztán jöttek a madárfiókák. A kóbor kutyákat pedig mindig begyűjtöttük – persze csak átmenetileg. Megetettük, pihenhetett nálunk egy kicsit, aztán útjára engedtük, vagy barátoknál kerestünk nekik helyet. Volt, hogy kullancsokat szedegettünk szemöldökcsipesszel egy kutyából – ez volt a közös program anyukámmal. A magam módján tehát mindig is állatvédő voltam. Aztán már egyetemistaként olvastam egyszer egy felhívást a Délmagyar Csörög rovatában. Olyanok jelentkezését várták, akik szeretnének közreműködni egy menhely létrehozásában. Mint kiderült, Farkas Gabriella, a Tappancs jelenlegi elnöke adta ezt fel. Rajtam kívül még egy jelentkező volt.

Szerencsés Tilla: Már kiskoromban is mentettem az állatokat. Fotó: Schmidt Adnrea (galéria)

– Meglehetősen reménytelen helyzetnek tűnhetett.

– Nagyon rögös út vezetett a mostani állapotig. Pénz nélkül három lelkes állatvédő megpróbálta megváltani a világot. De azért haladtunk a cél felé. A Tappancs alapítvány az egyetlen Magyarországon, amelynek lakossági összefogással sikerült menhelyet létrehoznia: adományokból tudtuk megvásárolni 2002-ben a telephelyet. Az építkezés főtámogatója a Délmagyarország volt. De szereztünk állatbarát ügyvédet és állatorvost, így tudtunk 35 kutyával elindulni 2003 októberében.

– Mostanra van, hogy egyszerre 300 kutyát is gondoznak a menhelyen. Iskolai pedagógiai programot dolgoztak ki, idősek otthonába járnak terápiás kutyákkal, hajléktalanok kutyáit gondozzák, és állatvédelmi őrszolgálatot működtetnek. Mindezt az egyszázalékos adófelajánlásokból, amely kapcsán sok támadás éri az alapítványt. Azt mondják, szomorú, hogy a kóbor kutyák több támogatást kapnak, mint az elesett vagy a beteg emberek. Mit gondol erről?

– Az alapítványok ma már nagyon nehéz helyzetben vannak. Civilszervezetként is gazdasági módon kell ezeket működtetni, máskülönben elvesznek. Jelen kell lenni a médiában, a rendezvényeken, illetve a civil szektorban is pozicionálni kell magunkat. Azt gondolom, mi erre nagyon figyeltünk az elmúlt időszakban, ez látszik meg a bevételeinken.

Szerencsés Tilla: Már kiskoromban is mentettem az állatokat. Fotó: Schmidt Adnrea (galéria)

– Tíz év alatt sokat tett az alapítvány azért, hogy felelős állattartásra „nevelje" az embereket. Mit gondol, hol tartunk?

– Nagyon messze a kívánatostól. A legnagyobb baj az ivartalanítás hiánya. Sajnos még mindig él az a tévhit, hogy legalább egyszer kell, hogy elljen egy kutya. Pedig ez nem igaz, ráadásul az ivartalanítással különböző súlyos betegségek is megelőzhetők. Nem beszélve a nemkívánatos szaporulatról. Extrém esetben egy kutyának élete során akár 160 kölyke is születhet – ebbe kell belegondolni akkor, amikor elutasítjuk az ivartalanítást.

Névjegy

Szerencsés Tilla 1981. május 4-én született Szegeden. A Rókus I. Számú Általános Iskolában kezdte meg tanulmányait, majd az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban tanult tovább. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett magyar-kulturális menedzser szakos diplomát. A Tappancs Állatvédő Alapítvány kuratóriumi tagja a megalakulás, azaz 2002 óta.

– Sokat beszéltünk már az állatvédelemről, de természetesen nem csak az alapítványról szól az élete. Évekig élt például külföldön a Tappancs megalakítása után. Miért ment el?

– Kalandvágyból. Sokáig Angliába készültem, de a nagymamám azt mondta, csak akkor mehetek, ha lediplomáztam. Aztán egy barátom egyszer azt mondta, menjek inkább Írországba, mert az „olyan jó". Úgyhogy vettem egy repülőjegyet, és nekivágtam.

– Manapság ha külföldre mennek a fiatalok, nem igazán vágynak haza. Miért döntött három év után mégis úgy, hogy hazaköltözik?

– Mert ennyi idő után már képes voltam meglátni, ami a csillogó világ mögött van. Írország sok mindenben hasonlít Magyarországra. Nekik is hányattatott sorsuk volt, csak képesek voltak megragadni a lehetőségeket. Tény, hogy ott jól éltem. Három hét alatt találtam munkát, ott ez sokkal könnyebb, mint lakáshoz jutni. Meglepő, de az albérletekért sorban állnak, és referenciákat kell bemutatni. A lakásinterjúm keményebb volt, mint amikor állásra jelentkeztem. De miután másfél hónap után ez is sikerült, és berendezkedtem, tényleg nem szenvedtem hiányt semmiben, meg tudtam venni bármit, amire szükségem volt. Ott ismertem meg a páromat – aki mellesleg szintén szegedi –, de amikor kiderült, hogy teherbe estem, úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. Azt hiszem, akkor tudjuk értékelni a magyar oktatást, egészségügyet és a szegedi közbiztonságot, ha megtapasztaljuk, máshol hogyan működnek ezek a dolgok.

– Úgy gondolta, itthon jobb környezetet tud biztosítani a kislányának?

– Mindenképpen. Amikor megállapították egy teszttel, hogy terhes vagyok, gratuláltak, és közölték, hogy várnak majd vizsgálatra a 23. héten. Akkor látott volna először orvos. Írországban nincs sem bölcsőde, sem óvoda, viszont csak fél évig lehet otthon maradni a kicsivel. Nem akartam ezek ismeretében ott gyereket nevelni. Arról nem beszélve, hogy a család is hiányzott volna mellőlünk. A javakat megtapasztaltam ugyan Írországban, de azt gondolom, az anyagi jólét nem minden, sőt másodlagos.

Szerencsés Tilla: Már kiskoromban is mentettem az állatokat. Fotó: Schmidt Adnrea (galéria)

– Különleges nevet választott kislányának: Nola. Hogyan találták ezt ki?

– A párom és az én nevem ötvözete, de ráadásul már anyakönyvezett is. Egyébként eredetileg ír gyökerű nevet szerettünk volna, de mind kimondhatatlan – a Fionát kivéve. Azt viszont a Shrek miatt nem akartuk neki. Utólag azonban kiderült, hogy a Nola egy régi ír név, úgyhogy végül ez a vágyunk is teljesült.

– A családban nem a kislánya az egyetlen, akinek különleges csengésű neve van. Önnek és testvérének is egyedi nevet adtak.

– Igen. Tudni kell, hogy művészcsaládból származom – ez szerintem mindent megmagyaráz. Ha fiú lettem volna, a Rinaldó nevet kapom. Azt hiszem, lányként jobban jártam. Bár Till Attila ismertté válása óta kaptam már olyan értetlenkedő kérdést, hogy ez tényleg lánynév-e. A Tilla nevet anyukám találta, a nagymamám Lillát akart. Így lettem Tilla Lilla. És aztán, hogy a testvérem is szenvedjen, ő Hella Bella lett.

– Alapítványi munkája mellett rendezvényszervezőként is dolgozik, időnként pedig tanít is. Gyereknevelés mellett minderre hogyan jut ideje?

– Ahogyan a dolgozó nőknek általában: Nolát viszem magammal, ahová tudom. Ő is már teljesen belenőtt az állatvédelembe, otthon is tappancsosat játszik. Három hete pedig a mindennapokban is tapasztalhatja, milyen segíteni, hiszen örökbe fogadtunk egy kölyökkutyát. Igazából csak rajtunk maradt egy rendezvény után, mert nem jött érte a kocsi, de én örültem neki. Tíz éve nem volt már saját kutyám, és nagyon hiányzott. Igaz, hogy most olyan, mintha két gyerekem lenne, mert háromóránként fel kell hozzá kelni, éjszaka ügyeletre rohanni vele, mert annyit evett, hogy végighányta a lakást, és van, hogy olyan fáradt vagyok, hogy pizsamában viszem le az utcára, de azt hiszem, megéri.

* * *

Korábbi portréink A hét embere-sorozatunkban

London felé kacsingat Sallay Dániel
Haluska Andrea, a tortaimádó háziasszony
Kovács Mónika, a forráskúti mindenes
˝Illemtant is belecsempésztem a táncba˝
Sebet akart kötözni, ápoló lett
Tóth Margit: Csak a tánc maradt ki az életemből
Tíz éve járja a tanyavilágot Zsuzsanna
Fél évszázad a vasút bűvöletében
Marton János, a juhnyírás Guinness-rekordere
Bánffi család: 106 év a szóda bűvöletében
Sindely Pál: Képzeletben örökre tanár maradok!
Jógázik, táncol és focizik a 70 éves órásmester
A szike és a csavar mögött van egy ember
Marta Dorin, Vásárhely császára
Akit Jimi Hendrix juttatott rendőrkézre
Keserves gyönyörűség a sebészet

A hét embere: Ribizsár Péter, az autószerelő lovag
Bojtos Ferenc a természet szerelmese
Lelkes, a vásárhelyi polihisztor
Aki mindig színesben látja a világot
Harminc év a törvény szolgálatában
Aki az aszfalton éli mindennapjait
Az örök érdekvédő és a józan paraszti ész
Élet a rács másik oldalán
Egy régi vágású kocsmáros a Diófa árnyéka alatt

Olvasóink írták

  • 13. l3xi 2013. november 19. 11:50
    „Én meg a tényekből fakadó valóságnak hiszek, Andersent meg mesekönyvből olvasgatok!”
  • 12. Poppy 2013. november 18. 22:37
    „8.
    Akkor nem kell nezni a kepet.Az allatok igy fejezik ki halajukat.Akinek nem tetszik ne hagyja magat nyalatni.
    Aki meg allatbarat es megszokta ezt a "gesztust",nem talaja visszataszitonak.
    Egyebkent nem ertem az embereket; ha valaki kulfoldre megy es ott marad - aaaa lesza....ja Magyarorszagot, ha meg hazamegy - aaaa nem jott be neki, mi is jok vagyunk most.
    Azert mert sokan nem mennek sehova,az meg nem jelenti azt,hogy aki utazik- menekul.
    En 17-18 evet nem toltottem otthon,de tudom hazamegyek es otthon teleszek le, de nem azert mert savanyu a szolo.Mert igy dontok.
    A Tappancsnak meg tovabbi kitartast es sikert,ha ilyen szervezetek nem lennenek a sok szaz megunt allat az utcan koborolna amig valami el nem uti.Remelem sikerul uj szereto otthonra talaniuk.”
  • 11. gesztikis 2013. november 18. 20:25
    „Engem sem zavar, ha a kutyám megnyal, de az ilyen l3xi féléket bottal sem piszkálnám meg és a környezetembe sem engedem. Csak mérgezik a levegőt a "jóindulatukkal".”
  • 10. vári 2013. november 18. 17:19
    „agytröszt
    Úgy nőttem fel, hogy a kutyánk gyakran összenyaldosott. Unokatestvéremnek egyszer játék közben belenyalt a kutya a szájába.
    Túléltük :)”
  • 9. Tatter 2013. november 18. 17:15
    „Erre van pénz!
    Gyerekre,nyugdíjjasra nincs!
    Hoztak egy törvényt be kellene tartatni,nem lenne szükség erre!”
  • 8. agytröszt 2013. november 18. 16:38
    „Csinos, kedves, és szép. Minden elismerésem az övé, de a véleményemet akkor is fenntartom. Engem taszít, hogy egy állat - aki előtte a bokor aljába turkált, vagy éppen "tisztálkodott"- az arcomat nyalogassa.
    A személyeskedés- kedves dongó,- pedig Téged minősít.”
  • 7. mugli 2013. november 18. 07:32
    „Az állatok őszinték, hálásak, az emberek egy része pedig kegyetlenül bánik velük. Vannak olyan emberek, akik tevékenyen részt vesznek az állatok megmentésében. Aki emiatt fanyalog, hát...
    A magyar embernek minden baj, ha valaki jót cselekszik, az is, ha valaki lopja a napot, ingyenélő, az is. Szánalmas némelyik hozzászólás. Persze egyszerűbb a másikat ekézni, mintsem tükörbe nézni.”
  • 6. comment 2013. november 18. 06:26
    „Tényleg, őszintén mondom, egyik-másik embernek sem nevezhető hozzászólót tennék olyan helyzetbe, amilyenbe ezek a négylábúak. Be a kennelbe, vizet-tápot csak naponta egyszer nekik, aztán fröcsöghetnének kedvükre.
    Ezek az állatkák minden jó szándékú gondolatért is hálájukat fejezik ki, olyan embereknek mint Tilla és társai.
    Mindezért a tevékenységükért, hozzáállásukért mélyen meghajlok, tisztelet érte.
    2.agytröszt és 5. l3xi : nektek meg ennél a hozzászólásnál nagyobb örömet nem kívánok, ha ennyire korlátolt a gondolkozásotok, és még csak rosszat sem kívántam!
    Szép napot!.....”
  • 5. l3xi 2013. november 17. 20:22
    „Nem jött be neki a külföld, így maradt az állatoknál. Hát igen, kint drága az orvos, a jenkiknek meg főleg!!!”
  • 4. dondongó 2013. november 17. 18:51
    „2. agytröszt 2013.11.17. 17:08
    Ez a helyzet a te nyelveddel is... :-)”
  • 3. queenmargareth1 2013. november 17. 17:52
    „Aranyos:)hajrá.”
  • 2. agytröszt 2013. november 17. 17:08
    „Bocsánat, de undorító, hogy engedi az arcát nyalni. Ki tudja előtte mit nyaldosott....”
  • 1. KamuNeni 2013. november 17. 16:53
    „Hajra Tilla. Vedd azokat az aranyos kutyakat. Jo munka!! (good job!)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ExperiDance és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái Szegeden! Nyerjen jegyet!

Az ExperiDance és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak látványos produkciója Sisivel és Andrássy gróffal november 18-án Szegedre érkezik. Tovább olvasom