Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Szereplőválogatás: Hair a Szegedi Szabadtérin

Népszerű musicalénekesek - köztük Dolhai Attila - is előadták a Hair legismertebb dalait azon a budapesti meghallgatáson, melyen a Szegedi Szabadtéri Játékok nyári előadásának szerepeire kerestek művészeket.
A produkció rendezője Bagó Bertalan lesz, aki lelkesen válogatott a részt vevő több mint harminc jelölt között - már vizionálva a szuperprodukció látványos jeleneteit. A jegyek közel ötven százaléka már elkelt.

A Szegedi Szabadtéri saját bemutatójaként kerül színpadra nyáron a Hair. A Játékok igazgatója, Bátyai Edina a musical megrendezésére Bagó Bertalant kérte fel. A produkcióban közreműködik többek között a Szegedi Szimfonikus Zenekar és az Operettszínház művészei is. Az előkészületek már javában folynak, ezek fontos fázisa volt a tegnap Budapesten tartott meghallgatás, mely során a Hair leendő szereplőit kereste Kesselyák Gergely, a fesztivál művészeti vezetője, egyben az előadás zenei vezetője és a rendező, Bagó Bertalan.

A meghallgatáson több mint harmincan jelentek meg, köztük olyan sztárok is, mint Dolhai Attila - ő a címadó dallal készült és elképzelt óriási sörénye iránti szerelméről énekelt -, a Vígszínház fiatal művésze, a csibészes bájával és lehengerlő profizmusával hódító Szemenyei János vagy a gyönyörű Peller Anna, aki lenyűgöző orgánummal szólaltatta meg a dalokat. Az énekesek legtöbbje a jól ismert dallamokkal érkezett, a fiúk a Hair és a Manchester England England számok mellett döntöttek leginkább, a lányok választása viszont elsöprő százalékban esett az Easy To Be Hardra.

Bagó Bertalan több alkalommal kért prózát a megjelentektől, hiszen a Hair bővelkedik ebben is, majd részletesen ecsetelte egy-egy jelölt meghallgatása után, ki mennyire illik koncepciójába és ki mivel tűnne ki a monumentális tömegjelenetekből, melyeket a Hair szabadtéri előadása megkövetel. A zsűri lelki szemei előtt már körvonalazódott egy elképesztő energiákat mozgató, látványos produkció.

Az idei Szabadtérit lezáró, legtöbb előadásszámmal - összesen hat alkalommal - színre kerülő darab szereposztására tehát már formálódnak az elképzelések, közben a nézők is rendkívüli bizalmat szavaztak a Hairnek: a jegyek közel ötven százaléka már gazdára talált. A jelöltek meghallgatása és az azt követő parázs művészeti viták után nem kétséges, hogy vérprofi énekesekre és egy meghökkentő meglepetésekkel teli produkcióra számíthatnak a nézők.

A Hair augusztus 13-án, 14-én, 15-én, 20-án, 21-én és 22-én kerül színpadra.

Olvasóink írták

  • 4. Laura82 2010. augusztus 16. 08:08
    „Hogy a legrosszabbul sikerült előadás, a My fair Lady átírt szövegével éljek:
    Ez tök király volt! :)

    Komolyra véve, a Hair-nek vissza kell térnie jövőre is a szabadtéririe szerintem. Az volna tök király! :)”
  • 3. Agyi54 2010. január 17. 19:18
    „vérprofi=????????? megint született egy SZÉP magyar szó ?!”
  • 2. török 2010. január 17. 14:01
    „1. hát ja. az ember kénytelen megvenni hamar a jegyet a jó hely miatt, aztán még azt sem tudja, hogy az Operettszínház vagy a városi amatőr társulat adja elő a darabot. :) Szerintem is színvonalon aluli ezt csinálni. Akkortól lehessen csak jegyet venni, amikor már lehet tudni a rendező és a színészek személyét.”
  • 1. K.T. 2010. január 17. 12:09
    „Érdekes mutatvány olyan előadásra jegyet venni/eladni, aminek sem a rendezőjéről sem a szereposztásáról nem lehet tudni semmit.
    Ezek szerint, bármit elénk raknak azt megesszük? ...és ezt tudják is.
    Szerintem, szervezői igénytelenség ilyen helyzetbe hozni a vendégeket(nézőket).

    Igen, én is megettem, mert ahhoz, hogy jó helyünk legyen, (+ a 2009-es cafeteria felhasználása) kénytelen voltam lutrira menni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP szerint visszatartották az önkormányzati dolgozók bérét

Az MSZP szerint a Csongrád megyei önkormányzat fideszes elnöke visszatartotta a dolgozók decemberi illetményét, hogy ezzel hergelje a kormányzat ellen az embereket. Tovább olvasom