Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Szeretteinkre emlékeztünk

Szeged - Ünnepi hangulat a sírok között, gumimaci, műanyag vécé és benzingőz az aszfalton. A Belvárosi temetőben mindenszentek napján sokan voltak, a szegedieken kívül kecskemétiekkel, budapestiekkel is találkoztunk.
Szinte kínos volt koszorú nélkül a 3-as villamosra szállni mindenszentek napján Szegeden. A Belvárosi temető felé tartó járaton szatyorban, kézben virágokat, mécseseket vittek. A végállomáson egy asszony felhívta a rokonait: kocsival ne próbáljanak a Fonógyári úton közlekedni – lehetetlen. Túlzott. A forgalom tényleg erős volt, de folyamatosan haladtak a járművek.

Ökrös Lászlóné: A gyerekek is tudják, hogy születünk, megöregszünk, meghalunk. Fotó: Miskolczi Róbert

A temető nyitott kapujára ez volt kiírva: a temető zárva. Bent gumicukorstandot hamarabb találtunk, mint krizantémárust. Egy házaspár azon tanakodott, ki az, aki töltött teknősbékát és gumimacit kíván ilyenkor. Ha ők nem is, mások sorban álltak. Az eladó azt mondta, szerdán is kint volt, de akkor a benzinköltség sem jött vissza. Az autók között sétáltunk befelé, sokan méltatlankodtak: miért engedik a kocsikat. A Fonógyárin lehetett behajtani, a Bajain ki. Szünet nélkül jöttek és mentek a járművek, valaki megjegyezte: morbid lenne, ha a temetőben gázolnák el. Az egyikből ránk szólt egy asszony: fényképezzük le a fekete pont rovatnak az út melletti műanyag vécét, amelynek nyitott ajtaján át bárki láthatta: bent nemrég nagy dolgok történtek.

Összefüggő volt a kocsisor a Belvárosi temetőben. Fotó: Miskolczi Róbert

A gépkocsik és mobilvécék között hiába vártuk az ünnepi hangulatot, ezért a sírok között sétáltunk tovább. Egy idős asszony gyertyát gyújtott 37 éve halott testvére fejfájánál – könnyes szemmel beszélt róla.

Virágfejekkel díszítették őseik sírját az Ökrös unokák. Ökrös Lászlóné azt mondta, a halál nem kényes téma a családban, a legfiatalabbak is tudják, hogy születünk, megöregszünk és meghalunk.

– Az utódainkat is meg kell tanítni arra, hogy megőrizzék a nagyszülők, dédszülők emlékét – fogalmazott.

Juhász Gyula sírjánál kisebb csoport állt meg, hárman tanárok, ketten könyvtárosok – egy család tagjai.

– Azt kívánjuk, hogy boldogabb sorsuk legyen a költőknek – mondták Kissné Tóth Gabriella, Csizmadia Éva, Tóth Katalin, Tóth Imre, és Tóth Imréné. Volt, aki csak megérintette a fekete márványt, más virágot hozott. – Szeretem a verseit, és büszke vagyok rá, hogy ő is szegedi volt – indokolt egy asszony.

Juhász Gyula sírjánál sokan megálltak egy percre. Fotó: Miskolczi Róbert

Találkoztunk egy kecskeméti férfival, aki havonta látogatja Szegeden eltemetett szülei sírját, és megismerkedtünk a Budapesten élő, erdélyi származású

Máthé Istvánnal, aki nagybátyja emlékére gyújtott mécsest. Felesége és fia is vele jött, és velük voltak a szegedi rokonok is. Együtt ebédelnek, majd indulnak vissza a fővárosba. Láttunk szabadkai autót, és olyat is, melynek rendszámán győri autókereskedés neve állt. A legtöbb látogató tegnap szegedi volt – sokakat megkérdeztünk.

Visszatértünk az aszfaltra, ahol az autók és a gyalogosok áradata egy pillanatra sem csökkent. A Fonógyári úton dugóra készültünk, de kellemesen csalódtunk: öt perc alatt tettük meg az utat a Bajai úttól a Dorozsmai útig.

Olvasóink írták

  • 1. jikanv 2007. november 02. 08:36
    „Az adok emelese hozta ezt magaval. Csak az adokat kell levinni es az arak kovetni fogjak. Mert mig a magas adok miatt a kereskedok nem tudnak arut tartani es beszerezni mert nem tudjak kinek eladni hisz a magas adok a vevotol is elveszik a penzt es a cegtol is ahol dolgozik egy tehat a ceg se tud tobbet fizetni az bolt nem tud arut tartani mert ha nem tudja eladni akkor nincs penze tobbet befektetni es ha a vevonek nincs penze megvenni akkor a bolt minek tartsa. Tudom-tudom az okos magyar azt mondja hogy van azert itt is penzes. Persze hogy van de abbol nem lehet megelni egy boltnak sem.
    A penz az mindig a szegenyektoll jon. Az okos magyar cslast emleget pedig nem igy van. Mig a gazdag szelektalva vasarol addig a szegenynek minden kell tehat az osszes penzuket elkoltik. Az okos magyar azt mondja -persze hogy elkolti mert nincs neki, De nem ugy van, mert a szegeny az soha nem sporol. Az akos magyar azt mondja- nincs neki mibol. Persze hogy nincs de mihez kepest nincs??? Sok uzlet ember avval kezdte hogy megvonta magatol a jobbakat csak hogy sporoljon es eltudjon valamit kezdeni. Valahogy mindegyik elkezdte- nem??
    Na az okos magyar azt mondja- ossze lopta csalta maganak. Na es?????? miert volt o ugyesebb mint te??? Hulye. Na Amen ratok es adozzatok mig a kiskiralysag osszeomlik teljesen es akkor ujra kezdhetitek.

    Bennem bizhattok en "Doktor" vagyok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Naponta százötvenen húzzák meg magukat a szegedi melegedőben

Szeged - Megkezdődött az áprilisig tartó „krízisidőszak" a hajléktalanok számára, egyre… Tovább olvasom