Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Szerződtek Szegedért a kormányoldal jelöltjei

Szerződésben vállalták a jelenlegi kormányoldal jelöltjei, hogy konkrét fejlesztéseket hajtanak végre Szegeden. Botka László, Ujhelyi István és Sándor Klára szerint megvalósítható a program.
Botka László, Sándor Klára és Ujhelyi István aláírja a megállapodást. Fotó: Frank Yvette
Az MSZP és az SZDSZ közös országgyűlési képviselőjelöltjeinek választási programját ismertették tegnap Szegeden. Botka László szegedi polgármester elmondta: fontosnak tartják, hogy a helyi érdekeket jelenítsék meg a nagypolitikában. Gyurcsány Ferenc Új Magyarország programja tartalmazza mindazokat a fejlesztéseket, amelyek Szeged versenyképességét szolgálják.

Ujhelyi István az MSZP alelnöke vállalhatónak tartja a szerződésben szereplő célokat. Szerinte diplomáciai siker, hogy a Gyurcsány-kormány elérte: városi terek, alsóbbrendű utak rehabilitációjára is adható uniós támogatás. Szeged Európa egyik legmodernebb infrastruktúrával ellátott városa lesz. A kistelepülések bekötőútjait is felújítják.

Sándor Klára, az SZDSZ ügyvivője szerint Szeged vezetése olyan lehetőségeket teremtett, amellyel elégedettek az emberek. A szellemi tőke fejlesztése legalább olyan fontos, mint az infrastruktúra korszerűsítése. A fejlett tudományra épülő gazdaság megélénkülése a hivatásturizmus fellendülését hozza. Kiemelte a gyógyturizmus fejlesztését is. Tudjuk, hogy vállalásainkat képesek vagyunk megvalósítani – utalt a szerződésre, melyet a jelöltek valamennyien aláírtak.


Az MSZP–SZDSZ vállalásai

A következő ciklusban, illetve az ezt követő időszakban megépítik a határig az M43-as gyorsforgalmi utat és az északi Tisza-hidat Tápénál. Közös vasúti-közúti Tisza-hidat létesítenek Alsóvároson; befejezik a repülőtér, a logisztikai központ fejlesztését. Elkészül a nyugati elkerülő út. A Szegedi Egészségügyi Központ gazdaságos, regionális klinikai centrumként üzemel majd. Folytatják a szegedi oktatási intézmények, az úthálózat felújítását. A Szent István téren európai városközpontot hoznak létre. Megépítik a városi konferencia- és tudományos központot. Továbbfejlesztik a szegedi tömegközlekedést, kialakítják az elővárosi vasutat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felmerült a visszaélés gyanúja a zöld ajánlócéduláknál

A területi választási bizottság szerint a visszaélés gyanúja is felmerült az ajánlószelvények… Tovább olvasom