Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Szétázott Marika lakása - 5 órán át ömlött a víz

Szeged - Leszakadt a szomszéd vize egy csőtörés miatt Marika bérleményébe. Az asszony mégsem szabadul a penészes falak közül, mert az IKV nem tud rendezett lakást adni neki.
Átázott lakás – ahogy az IKV látja

Szétázott Marika lakása címmel mutattuk be az Olajbányász téri 11 emeletes önkormányzati bérházban lakó Dávid Imréné kálváriáját. Szerdán reagált az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Nagy Ferenc. Felidézte, csőtörés történt, használhatatlanná vált a lakás, helyette két tartós bérleményt, illetve egy átmeneti lakást ajánlottak fel az asszonynak, amit ő nem fogadott el. Megerősítette: a műszaki igazgató ígéretet tett, hogy ha találnak megfelelő bérlakást, és az önkormányzati költségvetésben lesz pénz a felújítására, elvégzik azt. Az átmeneti elhelyezésről valóban nyilatkoztatni akarták a bérlőt, de ő ezt nem tette meg. A novemberi lakbért nem fizette be, számára jóváíró számlát küldtek ki. A cégvezető megítélése szerint a közgyűlési rendeletben foglalt lehetőségekhez képest mindent megtettek a bérlő elhelyezése érdekében.

Korábban írtuk:

– Odalett a szép lakásom. Vége. Annyit dolgoztam érte, hogy nyugodt öregkorom legyen, és tessék. Minden hiába. 15 éve lakom ebben az Olajbányász téri, 11 emeletes önkormányzati bérházban, sokat ráköltöttem, mire teljesen fel bírtam újítani és csinosan berendezni. Kétszer már beáztam a fölöttem lévő üres lakás felől, de ezeket egy festéssel megúsztam. Három hete viszont hajnali fél 6-kor arra ébredtem, hogy ömlik a víz a plafonból – meséli könnyeivel küszködve Dávid Imréné Marika.

Szétázott Marika lakása. Fotó: Kuklis István (galéria)

A nyugdíjas asszony azonnal telefonált a házat kezelő IKV-nak, a karbantartók jöttek, elzárták a vizet, de a földszinti lakásban még délelőtt 10 órakor is ömlött a plafonból a víz. Az asszony addigra már féllábszárig gázolt a szennyes lében. Mentette, ami még menthető volt. Ismerőseivel egész nap lapátolták a vizet a 74 négyzetméterről.

A csőtöréstől szétáztak a villanyvezetékek, tönkrementek elektromos berendezések. Átvizesedtek a falak, és mostanra vastagon penészesek, dohosak is. Használhatatlan a beépített konyhaszekrény, az ülőgarnitúra, a szőnyegeket ki lehet dobni, a parkettát valószínűleg szintén cserélni kell. Az asszony az IKV-tól gyorssegélyként kapott a szomszédban egy kisebb lakást, de az annyira lelakott, hogy csak raktárnak fogadta el, ahová átmentette a bútorai egy részét.

Szétázott Marika lakása. Fotó: Kuklis István (galéria)

– Jegyzőkönyvet írtunk, hogy itt nem maradhatok. Felajánlottak három lakást, ahová költözhetnék. Egyet megnéztem a Hajlat utcában, azt teljesen fel kellene újítani, és túl kicsi. A másik a Csongrádi sugárúton volt, de látszott, az is beázott. Egyiket sem fogadtam el. Ajánlottak egy átmeneti lakást a Kemes utcában, de azért meg 298 ezer forint kauciót kellene fizetnem. Ezt törleszthetném 18 havi részletben, de a 16 ezres részlet meg a 19 ezres lakbér nekem nagyon sok együtt, ráadásul nem végleges megoldás – sírdogált Marika elkeseredetten. Úgy érzi, belebetegszik a bizonytalanságba. A beázott lakásáért havi 26 ezret fizetett. Az asszonynak az IKV egyik vezető munkatársa állítólag megígérte, hogy jövő év elején üresedik meg olyan méretű lakás, ami neki kell, a társaság felújítja, ha lesz pénze rá, és odaköltözhet. A mostani bérleti díját addig is leállítják. Kezdett megnyugodni, amikor derült égből villámcsapásként kapott az ingatlankezelőtől egy levelet, hogy 8 napon belül válasszon az ajánlott lehetőségek közül, különben maradnia kell a mostani kisebb, lepukkant bérletben.

Tudni szerettük volna Marikával együtt mi is, mikor rögzíti a cég írásban a szóban közölt ígéretet, és mikor állítja le bérleti díj beszedését. Kérdéseinket pénteken elküldtük az IKV vezérigazgatójának, Nagy Ferencnek, de mint korábban sok más kérdésünkre, most sem válaszolt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leugrott egy nő az ötödik emeletről

Felsővároson, a Kereszttöltés utcán leugrott egy nő kedd délután négy óra körül egy tízemeletes panelépület ötödik emeletéről. Tovább olvasom