Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Szexrabszolgaként tartotta gyerekeit a pirtói férfi - 19 év fegyházta ítélték

Szeged - Több mint 10 évig fajtalankodott saját és nevelt gyermekeivel az a férfi, akit csütörtökön jogerősen 19 év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Táblabíróság.
"Azért jöttem el a tárgyalásra, hogy végre pontot tudjak tenni magamban az ügy végére. A nevelőapám 12 évig fajtalankodott velem" – mesélte lapunknak a nevelt lánya annak a férfinek, akit csütörtök délelőtt többrendbeli szemérem elleni erőszak, erőszakos közösülés és egyéb bűncselekmények miatt jogerősen 19 év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Táblabíróság.

A 43 éves pirtói Tímár Pál a Bács-Kiskun Megyei Bíróság első fokú ítélete szerint 1994-től előbb nevelt lányát, később nevelt fiát, majd vér szerinti lányát és fiát is számtalanszor fajtalankodásra kényszerítetette. Beteges tette odáig fajult, hogy később nevelt fiát arra kényszerítette, hogy közösüljön féltestvérével, amit a férfi végignézett.

A gyerekekkel szembeni fajtalankodások 2-3 heti rendszereséggel történtek meg. A vádlott nevelt lánya 5 évig hallgatott a dologról anyja előtt, akinek ekkor beszámolt a történtekről, ám az anya csak élettársával beszéléte meg a törénteket, aki megverte őt. A rendőrséghez csak tavaly fordult, miután volt élettársát és annak új barátját egy tapétavágó szikével megpróbálta megölni abbéli dühében, hogy az asszony miért nem engedte el közös gyerekeiket láthatásra. Csak a támadás után megtörtént kihallgatáson derült fény a férfi szörnyű titkára.

19 évet kapott  a pirtói férfi. Fotó: Veréb simon
19 évet kapott a pirtói férfi.
Fotó: Veréb Simon

A büntetőtanács az ítélet mértékén végül nem változtatott, és az eredetileg 17 rendbeli bűncselekménnyel vádolt férfit kevesebb vádpontban mondta ki bűnösnek, de ez semmiféle felmentést nem jelentett a számára. Mindössze arról volt szó, hogy a táblabíróság az egyes cselekményeket nem külön, hanem a folytatólagosság egységén belül értékelte.

Olvasóink írták

65 hozzászólás
  • 65. Geniculata 2010. szeptember 24. 11:45
    „Ilyenkor sajnálom h nincs kivégzés... ennek az embernek maximum az lenne nagyobb büntetés ha a börtönben kikiáltanák bűntettét és élete végéig ő lenne bent a szexrabszolga...”
  • 64. Ányez 2010. szeptember 24. 10:26
    „19 év ennek a beteg állatnak? Nanemáááá...”
  • 63. 4Angel 2010. szeptember 24. 09:01
    „Ez a ítélet túl gyenge, Kisem szabadna engedni mert ugyan úgy fogja folytatni, az éjen beállítottakat kikéne végezni, mert selejt emberek és semmi hasznuk csak mérgezi a társadalmat !!”
  • 62. Stevvve 2010. szeptember 24. 07:57
    „remélem legalább 10szer annyi fájdalmat kap,mint amit ő okozott
    remélem nem kap külön zárkát, mint a balástyai rém”
  • 61. dabo 2010. szeptember 24. 07:37
    „19 év?! <moderálva> Jó magaviselet miatt 5 év múlva meg kiszabadul, jó magyar szokás szerint!”
  • 60. mackósajt 2010. szeptember 24. 06:34
    „Remélem a rabtársak elintézik ezt a szemetet!”
  • 59. té 2010. szeptember 23. 22:30
    „vele is ugyanazt fogják csinálni, csak kicsit durvább módon, EZ FIX! Nem lennék a helyében, de természetesen megérdemli! Visszakapja azt amit adott, nyugodjatok meg!”
  • 58. liongate 2010. szeptember 23. 21:32
    „Ha nem reagálnánk egymás hozzászólásaihoz nem sok értelme lenne,persze vannak kivételek,amikor csak együttérzést lehet kifejezni és semmi eszmefuttatásnak nincs helye”
  • 57. Nyomozo 2010. szeptember 23. 20:38
    „Tisztelt Szerkesztőség!

    Az ásotthalmi gyilkosságról nincsen hír, vagy rosszul tudom????
    Tudomásom szerint pénteken azaz 17.-én történt.
    Nagy a csend, nem tudom mi az oka!!”
  • 56. sadaskia 2010. szeptember 23. 20:36
    „beszéléte meg”
  • 55. THE 2010. szeptember 23. 19:52
    „54, ezek csak vélemények, észrevételek nem hiszem, hogy valaki is megsértődne a mások hozzászólásain, pl én is csak nagyon ritkán olvasok vissza, hogy reagáltak-e a beírásomra, vagy nem, de nem ez a cél, ez nem egy blog vagy twitter, csak mindenki megírja amit gondol, kicsit hőbőrögni is lehet, meg hümmögni, döbbenni, de ennyi, megy tovább minden a maga útján.”
  • 54. henriette.m 2010. szeptember 23. 19:33
    „53. hozzászólás THE 2010.09.23. 19:28

    Csak kérdeztem, remélem, nem haragudtál meg érte!? Mert nem kötözködni akartam.:-) Csak olyan személytelen a forum, nem könnyü mindig félreértés nélkül irni.”
  • 53. THE 2010. szeptember 23. 19:28
    „50, nem neked, a cikkben van így írva.”
  • 52. utazó81 2010. szeptember 23. 19:27
    „Az ilyen Anyának 50 évet adnék.Nem akarom elhinni,hogy ilyen esetben a hatóságok semmit nem csinálnak.”
  • 51. iratosi67 2010. szeptember 23. 19:26
    „KŐTELET ADNÉKNEKI,DE AZ ANYA IS HIÁBÁSMERT NEM MEGBESZÉLNI ,HANEM EGYBŐL FŐLJELENTENI.”
  • 50. henriette.m 2010. szeptember 23. 19:24
    „46. hozzászólás THE 2010.09.23. 18:03

    "A fajtalankodás nem ember-állat közt van? Azok a különböző fajok."

    Ha nekem szántad a kérdést, akkor annyit válaszolnék rá, hogy nem minden szót ismerek magyarul, bár igyekszem helyesen és választékosan irni, de ez sajnos nem mindig sikerül. Elnézést kérek, hogy hibázok!”
  • 49. banew 2010. szeptember 23. 19:02
    „Az a kérdés, mi a jobb, vállalni a semmittevést az anyának, vagy feljelenteni, ha szerencséje van, azonnal elviszik a gyerekeket a zaciba, őt meg agyon veri "kedves" párja. Mert nem a feljelentett disznót viszik el, hanem a gyerekeket. Ez tuti biztos. Ráadásul a zaciban is szegény újonnan bekerülő gyereket beavatják, kínozzák, megalázzák, persze ez titok, ilyen nincs. Itt egy nagyon gyors és hatékony jogszabály módosítás oldaná meg a helyzetet, a gyanúsított apukát azonnal elvinni, és majd kivizsgálni az esetet. Persze nem kiengedni addig, míg nem tisztázódik a dolog.”
  • 48. kekeczke 2010. szeptember 23. 18:29
    „szegény beteget kezelni kellene <moderálva> minden nap 19 éven keresztül . . .”
  • 47. liongate 2010. szeptember 23. 18:20
    „Te biztos jó helyen vagy és ez a lényeg Henriett,sok erőt és kitartást kívánok neked!”
  • 46. THE 2010. szeptember 23. 18:03
    „A fajtalankodás nem ember-állat közt van? Azok a különböző fajok. Szerintem tőbb ilyen család is van, csak mélyen hallgatnak az érintettek.”
65 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balesetek szemtanúit keresi a szegedi rendőrség

Nemrég történt közlekedési balesetekben kéri a szegedi rendőrkapitányság a lakosság segítségét. Két autóvezetőt keresnek. Tovább olvasom