Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Szigorúan ellenőrzött fesztiválozók

A Tisza-parton az első vendégek már belakták a fesztiválvárost – tegnap délután óta folyamatosan érkeznek. Megkezdődött a Szegedi Ifjúsági Napok rendezvényeinek sora. Ételt, italt nem lehet bevinni a Partfürdőre, a látogatók vendéglátásáról melegkonyhák, büfék és egy élelmiszerbolt gondoskodik.
Jáksó László, a SZIN arca akklimatizálódik. Fotó: Schmidt Andrea
Nyolcezer forintba kerül a helyszínen váltott hetijegy, négyezerbe a napijegy a Szegedi Ifjúsági Napokra. Forinttal – és idén először – euróval és üdülési csekkel is lehet fizetni. Mivel a szervezők legalább 30 ezer emberre számítanak, a biztonságuk érdekében már a beléptetéskor szigorral szembesülnek a látogatók. A biztonságiak átvizsgálhatják a csomagokat, egyebek mellett tilos bevinni fegyvert, esernyőt, üveget, kábítószert, ételt, italt. Nem maradnak azonban sem éhen, sem szomjan a fesztiválozók: az Ízutcában egy magyaros és egy szerb ételeket kínáló konyha, pizzás, kürtőskalácsos, kukorica árus várja a vendégeket.

Az idei SZIN szervezői több újdonsággal is előrukkoltak: a 4500 négyzetméteres Globe Party sátorban például afrikai testfestő és masszőr várja a vendégeket. Az Esélyegyenlőségi Parkban kétméteres magasságban fut körbe az az „akadálypálya", amit a vállalkozó kedvűek kerekes székben ülve próbálhatnak ki. Idén a melegek is állítanak sátrat. A civilek főutcáján a „Magyar Parlament Sátorba" is betérhetnek az érdeklődők. Akik nem tudnak elszakadni a világhálótól, egy kamionban internetezhetnek, ingyenesen.

A látogatókat kordon tartja távol a folyótól, biztonsági őrök és cirkáló hajók vigyáznak, nehogy valaki belemenjen a Tiszába. A sátorozók a strand Bertalan híd felőli végén, valamint a termálmedencével szemben, a Tisza-parton verhetnek tábort. Azok a diákok, akik nem vágynak a sátorozás romantikájára, az újszegedi Móra-kollégiumban akár 1450 forintért foglalhatnak szállást, felnőtteknek 2025 forintot kell fizetniük éjszakánként.

A fővárosi hétvégi katasztrófán okulva idén még inkább figyelik a szervezők az időjárás-előrejelzést. Mint eddig minden évben, idén is készült úgynevezett kimenekítési terv, szükség esetén 2-3 óra alatt lehet kiüríteni a területet. A szervezők a katasztrófavédelemmel és a meteorológiai szolgálattal tartják a kapcsolatot.

A tegnap délután megkezdődött fesztivál koncert- és egyéb programjairól honlapunk programajánlójában is tájékozódhatnak.


Étel, ital, ár

A csapolt sörből egy korsó 270-350 forint, a pohár 170-210. Vehetünk dobozost is, a félliteres 310-390 forint. A presszókávé 150 forintba, a hosszúkávé 190-be kerül. A félliteres ásványvízért 190, az üdítőért 300-320 forintot kérnek. Egy deci üdítőt 80 forintért ihatunk. Egy szelet pizzáért – ízesítéstől függően – 350-400 forintot kell fizetni, a perec 250-be kerül. A gyrost pitában 650-ért árulják, a gyrostál 1200 forint. Sima lángost 200, sajtos-tejfölöst 350 forintért vásárolhatunk az Ízutcában. A teherportánál található bolt reggel 8 órától este 10-ig tart nyitva, a félliteres tej 110, a kakaó pedig 120 forint. Egy liter tejet 200-ért, egy zsemlét 20 forintért kínálnak. Egy kilogramm kenyérért 220 forintot kell fizetni. A vákuumfóliás, 15 dkg-os zalai 260, a szalámi 280 forintba kerül. A kimért bor – minőségtől függően – decinkét 80-210 forint. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeptembertől drágább lesz a kenyér és a húsféle

Szinte minden drágább lesz szeptembertől. Az alapvető élelmiszerek közül már most többe kerül a… Tovább olvasom