Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Szigorúbb abortusztörvény lesz - királyság viszont nem

Szeged – A múlt héten megjelent alkotmánykoncepciót elemeztük egy szakértővel. Ugyanis kiderült: minket is érint.
– A ma hatályos alkotmány, az 1949. évi XX. törvény. Alaptörvényünk az 1936-os sztálini alkotmány magyarra fordítása, amiről azt tartják, hogy egy eleme még az eredeti törvény szerint él – kezdte a beszélgetést alkotmányjogász szakértőnk.

A megjelent koncepció felvázolja az új alkotmány legalapvetőbb szabályozási elveit. A kérdés azonban továbbra is foglalkoztatja a közvéleményt: mennyiben is befolyásolja az emberek életét az alkotmány, amely az állam működésének legalapvetőbb szabályait és az egyének jogait és kötelességeit határozza meg.

Kíváncsiak voltunk, hogy valóban szükség volt-e az alkotmánybírák jogkörének korlátozására? Ha az utcán megkérnénk a járókelőket, hogy idézzék alaptörvényünk első három sorát, valószínűleg kevesen lennének képesek erre. – A rendszerváltás idején az alkotmányos revízió módosította a törvényt. Ha pedig arra a kérdésre keressük a választ, hogy érinti-e mindennapjainkat az alkotmány, az alkotmány változása, a válasz: igen. Elég a mostani beszélgetésünkre gondolni, a szabad véleménynyilvánítás is alapjog – magyarázta az alkotmányban jártas szakértő. Kitért arra, is, ha nem lenne szabad véleménynyilvánítás, akkor az újságíróknak az állami cenzúrával „gyűlne meg a bajuk".


Miért lazított a saját korlátain a kormány?

Ennek okát a különadóról szóló törvény indokolásának és az AB hatáskörének módosításáról szóló törvények indokolásából lehet következtetni. Eszerint az alkotmányos rendszerváltozást követően, az elmúlt 20 évben a jogállamiság oly mértékben megszilárdult, hogy nincs szükség egy ennyire erős AB-re. A különadót elsőre alkotmányellenesnek minősített AB, a jelenlegi törvényhozási többség céljait, vagyis a társadalmi igazságosságot szolgáló 98 százalékos adót nem engedte át.
– Az alkotmánybíróság jogkörének módosítása is elér az egyén életéig. Talán kevesen követik, de az alkotmánybírák komoly ellensúlyt, féket képviseltek a törvényhozással szemben. Az előzetes és utólagos normakontrolljuk a legerősebb féket jelentette. Az alkotmánybíráknak köszönhető, hogy eltörölték a halálbüntetést – mivel a kivégzés ellentétes volt az élethez és az emberi méltósághoz fűződő jogainkkal. Az alkotmánybíróság korlátozásával a kormánytöbbség a törvényhozásban a saját maga feletti kontrollt lazította – magyarázta a tanszék munkatársa. Érveléséből kiderült, a teljhatalom egy nagyon csúszós lejtő, amire nem szabadna rálépni. – Alapvető jogelv volt, hogy visszamenőlegesen kötelezettséget nem állapíthattak meg. Ezt most felülírta a törvényhozás, ami komoly kételyeket ébreszthet az emberekben. Az aktuális célok miatt nem szabadna átírni az alkotmányt, mert ezzel magát az alkotmány fogalmát és jelentőségét, tiszteletét gyengítik – fogalmazott.

Emlékeztetőül: a Fidesz akkor módosította az alkotmánybíróság jogkörét, amikor a taláros testület megsemmisítette a 98 százalékos – visszamenőleg, 5 évig hatályos – adótörvényt. Felmerült bennünk a kérdés: vajon, 1995-ben, a Bokros-csomag idején beleavatkozott-e a törvénykezésbe az alkotmánybíróság? – Jelentősen. Sólyom László egy múlt heti konferencián is kiemelte, hogy nem volt feltétlenül szükséges az alkotmánybíróság jogkörének a korlátozása. Ugyanis ’95-ben a bírák is belementek az alkotmányos alkudozásba: az állam érdekét próbálták minél közelebb hozni az alaptörvényhez.

Vajon a Szent Korona és a kereszténység – a vallásszabadság tükrében – alkotmányba való-e? – Praktikus okait nem látjuk, ám történelmi hagyományaink tiszteletben tartása, az arra való építkezés miatt nem társadalomidegen a korona és a kereszténység. A Szent Korona tannak a 21. századi parlamentarizmusban sok értelme nincs.

Nem lesz királyság

– Akár megléphetné a kormány, hogy államformát vált, de az ismertetett tervezet szerint erről szó sincs. Ez merő fikció – magyarázta szakértőnk, aki hozzátette, hogy a nemzetközi egyezmények sem teszik lehetővé, hogy eltérjünk a demokratikus jogállamiságtól.

Nem lesz királyság Magyarországon.
Nem lesz királyság Magyarországon.
Fotó: http://vastagbor.blog.hu/2009/08/22/szvatopluk_szent_istvan_1968


Kétkamarás parlament

– A kisebb parlament, és ha megszavazzák, a kétkamarás Országgyűlés is leghamarabb a következő választások után léphet életbe. A kétkamarás rendszer lassítja, ezáltal megfontoltabbá teszi a törvénykezést. A jelenlegi tervezet szerint a társadalmi jelenlét is jobban érvényesülne, ugyanis a második kamarába a törvénynek biztosítania kell a legjelentősebb társadalmi súllyal rendelkező egyházak, a nemzeti és etnikai kisebbségek, köztestületek (Magyar Tudományos Akadémia, kamarák), egyetemek, kiemelkedő súlyú társadalmi szervezetek képviseletét, továbbá a területi érdekek megjelenítését megyei önkormányzatok reprezentációja, vagy a megyékben közvetlenül választottak útján. A törvény tegye lehetővé a tudományos, kulturális és politikai élet legkiemelkedőbb személyiségeinek a második kamarába történő korlátozott számú delegálását az államfő által. Ez szakmai kontrollt is jelenthet a törvények felett.

http://szenzor.freeblog.hu/archives/2007/07/07/Abortusz/
A képeken egy 10 és egy 12 hetes magzat látható, és mint tudjuk 12 hetes koráig lehet abortálni a magzatot...
http://szenzor.freeblog.hu/archives/2007/07/07/Abortusz/

Szigorúbb abortusz

"Alapvető emberi jogként minden ember életét, fogantatásától kezdve védelem illeti meg. Az emberi élet és méltóság sérthetetlen."
Örök kérdés, hogy mikor kezdődik és végződik az élet. A tervezet szerint az élet már a fogantatáskor kezdődik – így az alkotmány jogalanyként tekint a magzatra is. A jelenlegi gyakorlattal ellentétben az abortusz szabályozása szigorodna. Ma az anya – súlyos válsághelyzetre is hivatkozva – a magzat 12 hetes koráig kérheti a terhességmegszakítást. Senki sem vizsgálja, hogy fennáll-e a válsághelyzet. Az új alkotmánnyal a nők önrendelkezési jogát csorbítják. Aktív eutanáziát biztosan nem fogja támogatni a kormány, a passzív, önkéntes halált viszont igen. Bár utóbbit csak ügyvéd vagy közjegyző előtt tett nyilatkozat birtokában kérhetjük. A koncepció szerint tehát az emberi élet védelme a fogantatástól kezdve megillet mindenkit. Ez azt jelenti, tehát, hogy az állam feladata az emberi életet mint értéket a fogantatás pillanatától kezdve védeni. Ez a védelem ma is megvalósul, a hírek szerint ez nem feltétlenül jelentené azt, hogy az abortuszt teljesen tiltanák a törvények. Persze a törvényhozásnak a konkrét szöveg megfogalmazásakor kell eldöntenie, hogy ad-e jogalanyiságot a magzatnak. Ez jelentené, hogy tiltaná az abortusz bármely formáját.

Olvasóink írták

131 hozzászólás
  • 131. novaklaszlo56 2010. december 14. 23:24
    „Tudom, hogy nem nekem szólt a 130, de tetszik az enyhülés. Csak ennyi, és bocs, hogy kéretlenül belepofáztam! :)
    Akkor hát 5 év múlva is... :) Meg addig is. :)
    Jó éjt!”
  • 130. queenmargareth 2010. december 14. 22:56
    „Kedves CID!

    Mindenki keresztje megvan.Hú ez nem volt magyar:) Én elfogadtam.Sokkal súlyosabb betegek vannak nálam, sajnos a családomban is...

    Rosszul esett, hogy pl. a Mignon-t is kigúnyoltad. Engem lehet, én bírom.
    További szép estét!

    Üdv.

    Borsi Margit”
  • 129. novaklaszlo56 2010. december 14. 21:44
    „Javítás:
    ...akkorra...
    Elnézést!”
  • 128. novaklaszlo56 2010. december 14. 21:36
    „A 127. utolsó mondatára:
    Ámen! Úgy legyen!
    S talán akkora kiteljesedik a - láthatóan nagyon is meglévő és fejlett, csak épp most az indulatok viharfelhőibe takart - EQ és IQ is.
    Mellesleg éppen az ilyen viharfelhők kondenzálásának a nagy mestere ez a hatalom (is), és fenemód tudja dörzsölni a tenyerét az ilyen sikerek láttán...
    Bocsi! Csak büfiztem vacsi után. :)”
  • 127. CID 2010. december 14. 21:28
    „112. hozzászólás queenmargareth 2010.12.14. 10:59

    98. hozzászólás CID 2010.12.13. 22:00

    nincs ellentmondás, már hiába véded magad...Igenis, olvasd vissza, miket és milyen stílusban írtál bizonyos embereknek...nézz már magadba, vagy túl átlátszó vagy? És igen én most itt, de most csak! megsértettelek!!!

    Nos, hát végignéztem a fenti cikkhez írt hozzászólásaimat.
    Rajtad kívül senkihez nem írtam köpködő hozzászólást. viszont az általad az irányomba tett megjegyzések, hát no....

    Azt meg engedd meg már nekem, hogy nem tapsolok amikor egy élőlényt, élve szétdarabolnak.
    Leírtam már az álláspontomat abortusz ügyben, ha nem egyezünk hát, ez van.

    Édesanyámat, 12 éve temettem el, miután 5 évig kezelték daganattal. Azt a szenvedést, kínt , gyötrelmet amit átélt, senkinek nem kívánom. Nagyon nagy volt benne az élni akarás, de senki nem tudott rajta segíteni. Miután azt mondta a doki, hogy csak órái vannak hátra, még egy hétig agonizált, amennyit csak lehetett ott voltam mellette, azt viszont sokáig nem tudtam megbocsájtani magamnak, hogy amikor elment, nem én fogtam a kezét.

    Cimborámnál, diagnosztizáltak valami nyirokcsomó daganatot. Eljárt kemóra, dolgozott, szarul volt, de 5 éve gyógyultnak tekinthető.

    Nekem is vannak problémáim az egészségemmel, lehet hamarabb elpatkolok mint te, de nem reklámozom.

    EQ-m legalább annyira alacsony mint IQ-m, de bocsáss meg, nem érdekel a betegséged, viszont ha nem fogalmazol kicsit árnyaltabban, eltekintek attól az apróságtól, hogy beteg vagy ( és ez nyílván nagyon megvisel, érthetően ) , és én is elkezdek személyeskedni, s tényleg köpködni, fikázni fogok. Szerintem nem fog jól esni.

    Azt meg csak remélni tudom ( te és jómagam érdekében is), hogy 5 év múlva is itt fogjuk egymást baszogatni.”
  • 126. novaklaszlo56 2010. december 14. 20:15
    „Nemcsak a harrach, hanem a harag is rossz tanácsadó, Her Majesty! So do not be angry with Yourself! Senkire se haragudjon, felséges királynőm, kivált önmagára ne! Az senkin, senkinek sem segít. És ne is csüggedjen, mert láthatja fenséges szemével: nem veszett minden. Sem Mohácsnál, sem Szegednél, sehol, mert még pislákol az értelem olajmécsese. Mindig is csak ekkora volt a fénye, legfeljebb időnként - mint most is épp - orkán támad körülötte, s ilyenkor jobban kell féltenünk. De túléli ezt is, meglássa, felség! ne aggódjon, és ne is nehezteljen - önmagára semmiképp! ;)
    :)”
  • 125. queenmargareth 2010. december 14. 19:46
    „124. hozzászólás novaklaszlo56 2010.12.14. 19:31
    Tisztelt novaklaszló. Önnek teljesen igaza van! ezt valahol sokkal póriasabb leírtam, vagyis, amit Ön.
    A haragom abból fakad, mert magamra haragszom, hogy ilyen megtörténhet.
    A királynő nicknévrész a Queen imádatából ered:)”
  • 124. novaklaszlo56 2010. december 14. 19:31
    „Drága Queenmargaret!
    A 115-ben azt írod, hogy a férfiak ellenzik... Nem, kedves királynő, hidd el, hogy nem! Nem csak ők. Azt kell mondanom, hogy nem jó a megközelítésed: ez ugyanis nem férfi-nő probléma, hanem egy pokoli hatalmi játszma alantas része. Nem fogalmazhatok nyíltabban, még akkor se, ha egyelőre elméletileg A hír szent, a vélemény szabad", mert nem akarok óriási botrányt kavarni, azzal ugyanis ma már nem lehetne a dolgokat előbbre vinni: a sötétség kezd mindent elnyelni. De ha azt mondom, hogy egy évezredes, és eléggé vitatható (szerintem zömmel sötété és szégyenteljes múltú - és már ennyiből is óriási cirkusz lehet) szervezet hatalmi előretőrésének vagy a szemtanúja - és egyre inkább a kitettje, az talán közelebb visz a megértéshez. E közismert frázist, melyben - az eredeti formájában természetesen - sok bölcsesség vagyon, még segítségképpen megkockáztatom e mellé, mondjuk, a tréfa kedvéért (ez utóbbit pedig a moderátor kedvéért teszem hozzá;)): a harrach rossz tanácsadó...
    Most pedig eldugulok, és várom, mi lesz. Kicsit remegve, bár nem gondolom gyáva gyereknek magam. De aki rám ront ezért, annak nem sok fény jutott, azt hiszem... Vagy éppen fordítva van? Hm... Passz! :)”
  • 123. queenmargareth 2010. december 14. 16:49
    „122. hozzászólás Mignon 2010.12.14. 16:44
    Megtettem, remélem el is jutott:)”
  • 122. Mignon 2010. december 14. 16:44
    „120.

    Margitka!

    Köszönöm hozzaszolasodat, öszinten nagyon örültem neki!
    Irod, hogy en "jolelkü" vagyok.

    Ha megkerhetnelek Teged, ugyan, ird mar meg egy E-Mailben ezt a velemenyedet,
    hogy "Mignon egy jolelkü ember...", a

    szerkesztöseg@delmagyar.hu

    cimre...!

    (Ott, ugyanis nehanyan "ki vannak tölem akadva...")

    Köszönöm.

    Szia!

    Mignon”
  • 121. keiner 2010. december 14. 15:51
    „118. Szia Mignon,! :-))) Azzokra gondoltam akik még nem menntek férjhez. Jaja tudom, MOban mindenki szüszen házasodik meg.
    Úgy mint nálunk. :-))))
    Ok, ez vicc volt.”
  • 120. queenmargareth 2010. december 14. 15:50
    „Mignon 2010.12.14. 15:24

    115.köszönöm. Te vagy a jólelkű... Szívesen "megismernélek".”
  • 119. Mignon 2010. december 14. 15:48
    „Ne keresd a SZTAKi-ban...!

    gyalazatos gondolatok =" schreckliche Gedanken"

    (Lehet maskepp is forditani, de en erre gondoltam.)

    :)”
  • 118. Mignon 2010. december 14. 15:46
    „Szia Jemand!

    Miket nem irsz Te itt össze-vissza?

    Irod:
    " ha nö lennek, es ha magamhoz engednek valakit a hazassagomon kivül..."

    Milyen egy "gyalazatos" gondolatok ezek...?

    :))))”
  • 117. keiner 2010. december 14. 15:38
    „115. queenmargareth, miböl gondolsz, hogy minden nick mögé csak férfi ál? Már azzonkon, akik ellene vannak?
    :-))) Egy férfi, aki szül? 10dk és 7cm hosszú elég lenne (összehasonlitásban) és soha nem lenne több gyerek a világon.
    Nem az abortusz ellen vagyok, mert szükséges néha, de a felelötlen abortusz ellen igen.
    Jól meg kell gondolni.
    De elötte mielöbb magamhoz engedném házaságon kivül valakit (ha nö lenném) inkább gummit tenném neki ra, mert se a Hepatitisz, sem szifilisz vagy AIDS szeretném valakitöl kapni.”
  • 116. Mignon 2010. december 14. 15:24
    „115.

    Kedves Margitka!

    Ne mergeld fel magad, nem erdemes!
    Olvasva hozzaszolasodat, öszinten sajnalom ami Veled törtent.

    Tudod Te is, hogy a hozzaszolasokat nagyon különbözö emberek irjak. Ki igy, ki ugy
    all a temahoz.
    Nem vagyunk egyformak.

    Sok eröt es boldogsagot kivanok Neked, es
    erzem, hogy Te egy ertelmes asszonyka vagy, aki mesterien meg tudja oldani
    a felmerülö problemakat, es a multban törtenteket is
    esszerüen es okosan "helyere tudja tenni"!

    Szia!

    Mignon”
  • 115. queenmargareth 2010. december 14. 15:09
    „Miért van az, hogy a férfiak ellenzik a legjobban, miközben ők hagyják el általában a családokat, egy fiatalabbért, vagy, mert még nem fogyott fittre vissza a feleség, stb?????Szeretnék már egy menstruációt, szülést átélő FÉRFIT!!!Mindeközben írtam, hogy ők elköttethetik az ondóvezetéküket és vissza is, de nőknél ez végleges, mármint a petevezeték elkötése!!!

    Hát, tudjátok meg férfiak! Mi nők, átlagban 6 napot menstruálunk, vagy fáj, vagy nem, ehhez jön a mondjuk migrén, + a fogamzásgátló kedvezőtlen hormonhatása. Spirál! Igenis, tud fájdalmat okozni, de olyannal is beszéltem és láttam, aki amellett lett terhes...Méhen kívüli....

    Ja, és a vég......amikor elmarad a menstruáció és borzasztóan megkínozza a nőket! Emellett főznek, mosnak, DOLGOZNAK, gyereket nevelnek!!! Igen! egyre több lesz a fekete abortusz, egyre több gyermek lesz szülés után kidobva, mert nem tudják eltartani. Az miért jó??????????????????????????,”
  • 114. theseus 2010. december 14. 13:46
    „113. hozzászólás Aranea 2010.12.14. 13:13

    "Lehet az abortuszt nehezíteni, csak még több lesz a titokban kihordott, budibaszült gyerek."

    Az lehet, hogy valamivel több lesz, de az is biztos, hogy nem 40 000-rel, mint ahányat ma elabortálnak.

    Az is biztos, hogy szigorúbb szabályozásnál sokkal komolyabban és felelősségteljesebben állnának hozzá az emberek a szexualitáshoz és a megelőzéshez. Nyilván nem születne évente 40 ezerrel több gyerek, hanem akkor inkább másképpen "védekeznének" azok, akik közül sokan most abortuszra visszajáró "vendégek".”
  • 113. Aranea 2010. december 14. 13:13
    „Lehet az abortuszt nehezíteni, csak még több lesz a titokban kihordott, budibaszült gyerek. Így is csak a töredéke kerül napvilágra az eseteknek, kizárólag ha az anyát kórházba kell vinni utána. Ja, meg a "véletlen fejreejtés" is gyakori leszen: http://www.delmagyar.hu/bulvar/csecsemogyilkosaggal_gyanusitanak_egy_anyat/2193825/”
  • 112. queenmargareth 2010. december 14. 10:59
    „98. hozzászólás CID 2010.12.13. 22:00

    nincs ellentmondás, már hiába véded magad...Igenis, olvasd vissza, miket és milyen stílusban írtál bizonyos embereknek...nézz már magadba, vagy túl átlátszó vagy? És igen én most itt, de most csak! megsértettelek!!!
    Mert megbántottál, mint gyógyíthatatlan beteget-mert szerinted az nem ember!
    És, hogy még tudd, a kemo miatt tanácsolta az orvos, hogy vetessem el!Boldoggá tettelek?”
131 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Való Világ beszavazó show: eldől Nono és Stone sorsa

Hamarosan kiderül, hogy beköltözhet-e a szegedi házaspár a luxusbörtönbe. Tovább olvasom