Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Szilveszteri programok: hastánc és konfettiágyú

Afrikai hastáncos lányok a bevállalósabbaknak, tombola és konfettiágyú az izgalmat kedvelőknek, svédasztalos vacsora az éheseknek: Szeged szórakozóhelyei változatos programokkal várják szilveszterkor a szórakozni vágyókat. A fiatalok többsége a házibulira esküszik.
Fotó: Frank Yvette
A tizenkilenc éves Stetakovity Márió is úgy döntött: idén szilveszterkor házibulit rendez. A fiú sokat jár diszkóba a barátaival, de az előző év rossz tapasztalata miatt idén nem táncos helyre.

Negyvenen ötven négyzetméteren

– Tavaly elkövettük azt a hibát, hogy otthagytunk egy házibulit a diszkó miatt. Mire leértünk, annyian voltak, hogy alig fértünk be. Ráadásul csajokból is kevés volt – meséli Márió. Elmondta: már egy hete a szervezés lázában ég – közel negyven embert hívott meg ötven négyzetméteres lakásába. – Hatalmas buli lesz, még egy DJ-t is szereztem, aki a zenéről gondoskodik majd – mondja. Nála a szilveszteri menü a jó zene mellett whiskyből áll. – Éjfélkor pedig szendvicset szolgálok fel és jöhet a józanodás – beszél terveiről.

Szülőmentes házibuli

Motika Ágnes még nem tudja, hol szilveszterezik. Egy dologban biztos: mint minden évben, most is csak a házibuli jöhet szóba. Hogy miért nem valamelyik diszkóban koccint az új évre? Mert nem szereti a tömeget és a nagyon részeg embereket. Szerinte a házibuliban sokkal kulturáltabb a légkör, ahol az ismerőseivel lehet az ember. – Már több barátom is jelezte, szeretne házibulit rendezni, de csak 31-én derül ki, hová megyünk. Ez nagyban függ attól, hol lesz „szülőmentes" a lakás – mondja. A lány már kora délután elkezdi a készülődést az estére – barátnőivel szendvicseket készít majd, és aznap vásárolják meg a pezsgőt is.

Pörgés másnap délelőttig

Bár úgy tűnik, hogy a fiatalok többségére egy házibuliban köszönt az új esztendő, nem kell attól tartani, hogy a város szórakozóhelyei üresen maradnak. A telt ház mindenhol garantált – ki-ki megtalálhatja a pénztárcájának és zenei ízlésének megfelelő helyszínt is. A Coco Clubban már elkezdték árulni a szilveszteri belépőket. Este nyolc órától svédasztal várja a mulatozókat – tíz óra tájékán indul a szilveszteri parti. A belépő vacsorával együtt 5800, anélkül 1000-1500 forintba kerül – az ár egy pohár pezsgőt és tombolajegyet is tartalmaz.

A forró hangulatról hastáncos lányok gondoskodnak. Ennél valamivel olcsóbban a JATE-klubban úszhatjuk meg a mulatozást: az egyetemisták 900 forintos, a külsősök 1200 forintos belépője egyben tombolaként is szolgál. 2006-ot a nyolcvanas évek zenéjére is köszönthetjük a Belvárosi mozi aulájában: a 999 forintos belépők fele már elkelt elővételben. Aki azonban a gépzene szerelmese, annak a Sing-Sing, illetve a Club 911 szolgálhat megfelelő szilveszteri programmal. Előbbiben a szokásosnak mondható újévi Dance-mix, utóbbiban lemezlovaspárbaj, egy pohár ajándék pezsgő és konfettiágyú várja a bulizókat. A Sing-Singbe 2500, a Club911-be 2000 forintba kerül a belépés, ahol akár másnap délelőttig pöröghetünk a táncparketten.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új ruhát kap a régi Hági

Legkésőbb márciusig fel kell újítani a Hágit – az önkormányzat döntése értelmében. A leromlott… Tovább olvasom