Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Szilveszterkor már életbe lép a petárdastop

Idén szilveszterkor sem árulni sem használni nem lehet petárdát – erről hozott rendeletet a kormány. Szigorítják a tűzijátékok rendezésének szabályait is, duplájára emelik a szabálysértésekért kiszabható bírság összegét.
A rendeletmódosítás nehéz helyzetbe hozza az üzleteket. Fotó: Frank Yvette
Idén szilveszterkor – az előző két évvel ellentétben – már nem függeszti fel a petárdatilalmat a kormány. A nemrég módosított, ide vonatkozó kormányrendelet kimondja: szilveszterkor tilos petárdát árulni és használni. Más, II-es pirotechnikai osztályba sorolható termékek – például a vezetőpálcás rakéta – az év utolsó napján változatlanul engedély nélkül felhasználhatók. Újdonság az is, hogy a jövőben a tűzijátékok megrendezésére a jegyzőtől nem csupán a 22 óra és reggel nyolc óra közötti időszakra kell engedélyt kérni, hanem valamennyi napszakra.

Az egyik szegedi belvárosi üzletben bőséges a pirotechnikai eszközök választéka. Az üzlet tulajdonosa szerint a vevők nem tudják, mit és mikor szabad használni.
– A sajtó időnként félretájékoztatja az embereket – mondta Herkéné Rakonczai Viola, aki az általa árult pirotechnikai eszközök mindegyikére beszerezte korábban az engedélyeket. – A vásárlók nem tudják, hogy a pirotechnikai eszközöket két kategóriába sorolja a törvény. Az első kategóriába tartozókat egész évben árusíthatják az engedéllyel rendelkezők – így a mi üzletünk is –, és a vevők fel is használhatják. A másodikba soroltakat viszont csupán speciális engedéllyel rendelkező kereskedőknél lehet megvásárolni, azok szilveszter előtt három nappal kerülhettek ki a polcokra.

Eddig. Mert mostantól nincs petárdázás. A most módosított kormányrendelet nehéz helyzetbe hozza azokat az üzleteket, amelyek már „betáraztak" az óévbúcsúztatóra, és raktáraikban őrzik a megrendelt petárdákat. Nem örül a tilalomnak az a két szegedi fiú sem, aki havi egy-két alkalommal petárdát durrogtat a körtöltésnél. Tamás és Szabolcs szerint nagyon szórakoztató elfoglaltság a petárdázás, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy a környező házak lakóit zavarja a durrogás.

– Eddig nem hallottuk, hogy nem lehet szilveszterkor petárdázni. Ha be is tiltják, biztosan lesznek olyanok, akik Szlovákiából hozatnak, ha itthon nem lehet kapni – mondta Tamás. Szabolcs pedig hozzátette: biztos benne, hogy ez a szilveszter sem múlik el durrogtatás nélkül.

Pedig jól tenné a két szegedi tinédzser, ha komolyan venné a törvény szavát. Azokat ugyanis, akik megszegik az előírásokat – jogosulatlanul birtokolnak vagy használnak pirotechnikai terméket – most 50 ezer forintra is büntethetik. A kormány egyébként ebben is szigorítana, a honatyák szavaznak majd arról, hogy a maximálisan kiszabható büntetés összege emelkedjék a duplájára, vagyis 100 ezer forintra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autót nyerhet, aki elmegy a szűrésre

Nyereményjátékkal csábítja egy most induló kampány az érintett nőket méhnyakszűrésre. Aki februárig… Tovább olvasom