Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Szimpátiaszavazás a Ságváriért

Szeged - Noha nem tartozik a hatáskörébe, a közgyűlés kulturális bizottsága is állást foglalt szerdán a közvéleményt élénken foglalkoztató Ságvári-ügyben.
Dombi Gábor, a kulturális bizottság baloldali külső tagja a szerdai ülésen azt javasolta, a testület foglaljon állást a Ságvári-gimnázium átnevezésének ügyében. Felidézte, Ságvári Endre többszörösen hátrányos helyzetben volt 1944 júliusi halálakor. A németek megszállták az országot, üldözték a zsidókat és kommunistákat. Az MTA intézményi névlistáján Ságvári a nem ajánlottak között szerepel, de nem a saját hibájából, hanem mert a múlt rendszerben a kommunista áldozatvállalás szimbóluma lett. 1950-ben nevezték el róla a szegedi gimnáziumot, többször próbálták átkeresztelni, sikertelenül. A törvény, ami szerint most meg kellene változtatni az elnevezést, hézagos, vitatható. A név mára elfogadott brand, a diákok ragaszodnak hozzá, és ennél jóval súlyosabb problémák is vannak.

Haág Zalán (KDNP) pontosított: 1956-1957-ben Hunyadi János Gimnáziumra változtatták az intézmény nevét. Ságváriról hozzátette, olyan rendszer szimbólumává vált, amivel nem tud azonosulni. A nyilatkozatokból az látszik, az öregdiákok nem az iskola nevéhez, hanem hagyományaihoz ragaszkodnak. 25 év alatt a helyzet megérett a változtatásra, valamilyen elismert szegedi személyiséget ajánlott névadónak. Az ugyancsak KDNP-s Hüvös László azt fűzte hozzá, hogy a Ságvárit halálosan megsebesítő csendőrt 1959-ben ugyan elítéltek, de 2006-ben felmentették, mondván eltúlzott volt Ságvári fegyverhasználata.

Dombi Gábor visszavéve a szót hangsúlyozta: Ságvári a letartóztatásakor úgy keveredett tűzharcba, hogy ha nem védi magát, akkor nyilván a saját halálos ítéletét írja alá. Kozma József szocialista bizottsági elnök - régi ságvárista - arra is kitért, hogy változhatott az egyetem autonómiája, ha most nem szólal meg. A közelmúltban kétszer is megpróbálták ugyanis átnevezni az általa fenntartott iskolát, de akkor szót emelt az önállósága védelmében. Az átnevezések, úgy látja, mindig pótcselekvések. Holott bőven lenne mivel foglalkozni, hiszen ennél az ügynél fontosabb, hogy nincs önálló tornaterme az iskolának, nincs elég pénz a felújítására. Végül - hatáskör híján - az elnök szimpátiaszavazást kért, melyen hat képviselő elítélte az átnevezést. Hüvös László és Haág Zalán nem szavazott.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kommunizmus áldozataira emlékeztek

Kedden a megyeházán filmvetítéssel egybekötött visszaemlékezést, szerdán a szegedi, Glattfelder téri emlékműnél koszorúzást és gyertyagyújtást tartottak. Tovább olvasom