Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Szín 5-ös: mókás képek - sorsolás hamarosan

Szeged - 1600 kitűnő tanulót fényképeztünk idei Szín 5-ös játékunkon. A sorsolást csütörtökön tartjuk, a fődíj családi utazás Eurodisney-be.
Véget ért lapunk Szín 5-ös fotózása, idén mintegy 1600 kitűnő tanuló kisdiákról készítettünk portrét. Nyolc napon át összesen nyolc helyszínen repült a kismadár: Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Mindszenten, Csongrádon, Szentesen, Makón, Kisteleken, Mórahalmon. A tegnapi alkalom volt az utolsó, a szegedi pótfotózásra 70 általános iskolás jött el.

A hatodikos Bogáth Júlia már két táboron van túl, az egyik színházi témájú volt, a Szegedi Nemzeti Színház szervezte, a Twist Olivérrel foglalkoztak. A hatodikos kislány számára a színjátszás csak az egyik érdeklődési kör. Júliának a zene a legfontosabb, ötéves kora óta játszik hangszeren. Előbb zongorázni tanult, majd – ahogy ő mondta – pihenésképpen fuvolázni kezdett, a legújabb szerelem pedig az orgona. A szegedi diák ugyanis csak egy évvel ezelőtt lett megfelelően magas ahhoz, hogy az orgona pedáljait elérje, és kezelni tudja azokat. Kedvenc zeneszerzője Beethoven, de kedveli a romantikusokat is. Júlia mindezeken túl énekel, úszik és lovagol is. – És aludni szoktál-e? – kérdeztük az elfoglalt kislányt, aki megnyugtatott: a nyári szünetben legszívesebben csak 10 órakor ébred.

Vass Hilda, Ildikó és Henrietta. Fotók: Frank Yvette
Vass Hilda, Ildikó és Henrietta.
Fotó: Frank Yvette

Az elsős Dudás Adél kézművestáborból érkezett a fotózásra. Az üvegfestést nagyon kedveli, de nemcsak a kéznek jut munka: táncolni is jár. Megy már neki az angol keringő, a csacsacsa, a jive. A halk szavú kislány az iskolát a társaság miatt szereti, a tantárgyak közül az olvasás a kedvence.

Júliának és Adélnak, valamit a többi színötösnek csütörtökig kell várnia, hogy kiderüljön: ki nyeri a játék fődíját, a családi utazást Eurodisney-be. A sorsolást 16 órakor Szegeden a Klauzál téren, a Kárász csárda teraszán tartjuk. A második díj egy T-Mobile Domino csomag Nokia 5310-es telefonnal, a harmadik Domino csomag Samsung C3050-es készülékkel. A 4., 5. és 6. díj 15 ezer forint értékű Printker vásárlási utalvány.

Bakacsi Olivér és Bogát
Bakacsi Olivér és Bogát.
Fotó: Frank Yvette

A gyerekek fotóit mellékletekbe szerkesztve jelentetjük meg a Délmagyarországban és a Délvilágban, három részben, keddenként. Az első megjelenés napja: július 14. Ebben a mellékletben találnak részleteket a Csongrád megye legtutibb sulija SMS-játékunkról is, amelynek fődíja egy 250 ezer forint értékű sportcsomag.

Olvasóink írták

  • 4. szamika 2009. július 08. 18:40
    „Csak így tovább jövőre is !
    Gratulálok nektek.”
  • 3. ember78 2009. július 08. 14:30
    „Nem lehet megnézni a képgalériában a képeket, mert hibát jelez az oldalon? Kinek szóljak?”
  • 2. papsajt 2009. július 08. 10:31
    „Gratulálok a gyerekeknek,és köszönet a szülőknek az áldozatos hozzáállásért.”
  • 1. Lúdasmatyi 2009. július 07. 16:17
    „Ügyesek vagytok színötösök, csak így tovább!Mutassátok meg minnél többen,hogy igenis van szellemi tőke ,Szegeden, Magyarországon!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bedugul Szeged a hídfelújítás miatt

Szeged - A jövő hét végétől már csak a gyalogosokat, a bicikliseket és a tömegközlekedés járműveit engedik át a Belvárosi hídon. Tovább olvasom