Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Színidirektori pályázatok az utolsó pillanatban

Szeged - A szegedi színház főigazgatói posztjára kiírt pályázat beadási határideje tegnap zárult, de még nem lehet biztosan tudni, hogy hányan indulnak. Egyelőre Herczeg Tamás és Maczelka Noémi pályázata futott be, de meg kell várni az esetleg postán feladott jelentkezések beérkezését is – legalább további kettő várható.
Solymos László alpolgármester tegnap este arról tájékoztatott: egyelőre két pályázat érkezett meg az önkormányzathoz a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára. A tegnapi postabélyegzővel feladott küldemények éppúgy határidőre beadottnak tekinthetők, mint azok, amelyeket személyesen vittek be, így további pályázati anyagokat várnak.

Az eddig megismerteken kívül egy új pályázó is akadt: Maczelka Noémi zongoraművész, az SZTE JGYPK ének-zene tanszékének vezetője, aki személyesen adta be jelentkezését. – Felelősséget érzek azért, hogy igazi városi színháza legyen Szegednek, amely megfelelően működik, operát, operettet, musicalt és prózát is színvonalasan játszik a közönség megelégedésére. Alkalmasnak érzem magam a feladatra – mondta a zeneakadémiai diplomával rendelkező tanszékvezető, aki tanári munkája mellett szeretné irányítani a teátrumot, ha erre lehetőséget kap.


Herczeg Tamás, a szabadtéri igazgatóhelyettese – korábban az Operaház kommunikációs igazgatója – elmondta: ő a másik, aki személyesen vitte be az önkormányzathoz a mellékletekkel együtt mintegy kilencvenoldalas pályázatát.

Dolgozatából kiderül: főiskolai nevelőtanári diplomával, felsőfokú kulturális, marketing- és reklámmenedzseri végzettséggel is rendelkezik, jelenleg a Színház és Filmművészeti Egyetem végzős drámapedagógia szakos hallgatója. Elképzelései dióhéjban: „népszínház repertoár rendszerű működéssel, amelynek rövidesen védjegye lesz a nemzetközileg elismert Szegedi Opera, a feltörekvő prózai társulat, és a velük együttműködő, önálló Kortárs Balett. Erős közönségnevelő küldetés, különös tekintettel az ifjúság színházba szoktatására".


Herczeg Tamás pályázatában egy szociológiai vizsgálatra hivatkozva megállapítja: a felnőtt szegedi lakosság nagy többsége nem jár színházba, ráadásul a bérletesek száma és aránya az utóbbi években drasztikusan csökkent. A színháznak jelenleg nem tapintható ki az intézményi stratégiája. Műsorterve nyilvánvalóan ad hoc jellegű, nincsenek világosan megfogalmazott művészi, szervezeti-működési, közönségkapcsolati célok, így nem is lehet ezek szervezett végrehajtásáról beszélni. Herczeg évadonként 10-12 bemutatóval számol, és az előadásszám csökkentésével: a 2006/2007-es évad 358 előadásáról 300 körülire. Ez alacsonyabb költségszint mellett nominálisan változatlan jegybevételt jelentene.


Korcsmáros György rendező, a győri teátrum volt igazgatója tegnap délután még nem tudott biztos választ adni arra a kérdésre, hogy pályázik-e. – Az történt, hogy véletlenül kitöröltem a számítógépemből a kész pályázatomat. Először azt gondoltam, ez biztosan nemcsak az ügyetlenségem miatt történt, hanem jeladás is a sorstól. Végül azonban úgy döntöttem, ha már felröppent pályázóként a nevem, megpróbálom emlékezetből újra megírni a pályázatot. Ha estig elkészülök vele, akkor postára adom.


– Mivel elég későn döntöttem el, hogy indulok, csak az utolsó pillanatban készül el a pályázatom. Az elmúlt három napban két zenekari próbát és öt ifjúsági koncertet kellett dirigálnom, így most írom a pályázat utolsó oldalait. Legkésőbb 21 órára befejezem, hogy elérjem a legtovább nyitva tartó szegedi postát a Tescóban. Annyit elárulhatok: kulcsemberként számítok Juronics Tamásra, aki az utóbbi években nemcsak koreográfusként, rendezőként is bizonyította, hogy nagy formátumú színházi alkotóművész – mondta a negyedik ismert pályázó, Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagya.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. Agathacristie 2008. január 14. 11:21
    „Németh Éva: És Ön, mire költi az én pénzemet? Ugyanis én is adózom! De ha csak rossz szájízzel tud a színházról szólni, menjen moziba, vagy maradjon otthon tévézni. Ezek is az Ön pénzéből működnek, és még rengeteg adófizetőéből!!!”
  • 25. szihazbajaro 2008. január 13. 18:02
    „Akkor Nyugat-Európában ezekbe a logikai buktatók által működtetett intézményekbe járnak a nézők! Szegények! A színházak élén producerek van, lásd az erről szóló musicalt! ("de most nem kezdem el magyarázni") Művészettel foglalkozó emberek nem szívesen pazarolnak energiát a szervezettel járó dolgokra, Zsámbéki Gábortól-Jordán Tamásig, ügyvezető igazgatót alkalmaznak, és ők a művészeti kérdésekkel foglalkoznak! (Lehet, hogy ez nem köztudott?) Gyüdi nem annyira jobb, amennyire Botka bal! A szakma, csak remélhetem, hogy nem lesz kirekesztve, de nem számít, Szolnokon hiába "ugattak", nem hallatszott el a közgyűlésig! Sajna! Lehet, hogy Szegeden nem süketen a képviselők, de az is lehet, hogy Gyüdinek nem véletlen üzent a polg.m., tessen pályázni, karnagy úr! Isten hozta, őrnagy úr!:)”
  • 24. asdasd 2008. január 13. 17:13
    „Hát ebben van egy pár logikai buktató, de most nem kezdem el magyarázni...
    Még egyszer: Európában sincs nullszaldós színház. A pénzügyeket a legtöbb esetben nem lehet szétválasztani a művészettől.
    Még egyszer: Gyüdi jobboldali, Botka bal. Nem is igen kedvelik egymást ahogy hallottam...
    Nem tudom honnan szeded, hogy a szakma ki lesz rekesztve amúgy.”
  • 23. szinhazbajaro 2008. január 12. 17:43
    „Éppen egy menedzser tudja összefogni a pénz és akultúra kérdését, szemben egy kedves karmesterre! Legalábbis Európában ezt így csinálják, lásd.: Németország, Franciaország, Anglia színházait, a művészeti vezető mindenütt második ember, a pénzügyekkel nem foglalkozik! De talán ez is mindegy, ilyenkor nem szokták az európai példákat nézni, a mai magyar színházi közélet ennél sekélyesebb és pártosabb. Botka László kiszemelte Gyüdi Sándort, meghívta, a Délmagyar megágyazta, a közgyűlés megszavazza, a szakmát kirekesztik(!), a néző meg ül, mint a moziban! Vagy színházban, de nem a színvonalasat tekintve! Hanem a megrendelőt! Kár, hogy a város vezetője sajátjának tekinte az intézményt, miközben közpénzből tartja el, nem zsebből, azt!”
  • 22. asdasd 2008. január 11. 21:46
    „Éva, az első felével abszolút egyetértek.
    A második fele viszont csak részben állja meg a helyét. Egy színház nem egyszerű állami intézmény. Egy színház vezetésénél a gyakorlati kérdésekhez hozzátartoznak a művészeti kérdések is. Nem lehet egy marketing-menedzser egy művészeti intézmény vezetője, azért mert gazdasági kérdésekről is szól a dolog! Ja, és azt nem ért tudni, hogy nincs olyan színház Magyarországon, de Európában is csak elvétve akad, amelyik ne lenne veszteséges. A kultúra olyan szolgáltatás, mint az oktatás, vagy az egészségügy: nem lehet üzleti kérdést csinálni belőle.
    Ha a döntéshozók érzelmi alapon döntenének egyébként, akkor nem merülne fel ez a kettő mostanában oly´ sokszor. Amikor "haveri alapon" osztanak pozíciót, csak a pénz érdekli őket ("családban marad").
    Egyébként mi más lenne az érzelmi kérdés, ha nem a kultúránk?”
  • 21. Németh Éva 2008. január 11. 21:07
    „Tisztelt színházi dolgozó!Nem gondolja, hogy a mi (azt hiszem, nem ismer meg, ezért bemutatkozom: a publikum) pénzéből játszogat és érzi jól magát a színházban?! Engedje már meg, hogy ne tartsuk másodlagosnak, hogy mire költik az adónkat, és mivel "művelik" a gyerekeinket!És jó lenne, ha nem tévedne senki a szerepeket illetően:
    a büfés főzzön kávét, a színész játsszon, a karnagy vezényeljen, a rendező művészkedjen és értsen az emberek nyelvén, az igazgató meg hozzon felelős döntéseket és vezesse az intézményt, értsen a színház mellett a pénzügyekhez és a marketinghez, csináljon koncepciót, szakmai és üzleti tervet - tehát legyen vezető.Pont azért tart ott az ország, ahol, mert az emberek mindenből érzelmi kérdést csinálnak, a döntéshozók haveri alapon osztják a pozíciókat, az alkalmasságot meg kiöntöttük a fürdővízzel.”
  • 20. ftft 2008. január 11. 20:43
    „színházi dolgozó: Kóka Jánost szeretném idézni: "A mocsár lecsapolásáról nem a békákat kérdezik meg"”
  • 19. Mese 2008. január 11. 20:32
    „színházi dolgozó: Teljesen igazad van,az ott dolgozóknak fontos,hogy kit választanak,mert mégiscsak az új főnök lessz. A politikát már én is unom :P”
  • 18. asdasd 2008. január 11. 16:30
    „Szerintem a legfontosabb, hogy az alatta dolgozó emberek hitelesnek tartsák az igazgatót. Te úgy látod, hogy ebből a szempontból egységes a vélemény a színházben?”
  • 17. színházi dolgozó, Agathachristie álnéven 2008. január 11. 16:26
    „Nem gondolja a tisztelt publikum, hogy a direktorválasztás nekünk, színháziaknak a legfontosabb? Ugyanis a mi bőrünkre megy a játék! Ugye, ugye? Mindenki másnak legyen másodlagos a téma. Rendben? Tehát: hajrá Gyüdi Sándor! hajrá színház! Politika ide, oda, amoda!”
  • 16. asdasd 2008. január 11. 16:24
    „Akárki is lesz az igazgató, azt a kuplerájt ami a színházban van, fel kell számolnia. És ez egy hálátlan feladat lesz.

    A Délmagyartól nem kell semmi hitelességet elvárni. Ki tudja, hogy mi megy a háttérben? Ki tudja, hogy el van-e már döntve az igazgatóság sorsa? A DM csak egy szócső, ami ráadásul nem is tudja ezt leplezni.
    Nem mintha annyira ismerném bármelyik pályázót, de arra emlékeztetnék mindenkit, aki politikai döntésre gyanakszik, hogy például Gy.S. köztudottan egy jobboldali beállítottságú ember. Őszintén szólva nem tudom, h. ő miért adja be a pályázatát, hisz ott van neki a zenekar. Nem hinném, hogy azért hogy dúsgazdag legyen...

    Amúgy talán vele járna a legjobban a szegedi kultúra.”
  • 15. Mese 2008. január 11. 16:13
    „szinhazbajaro: Mi a bajod Gyüdi Sándorral? Ismered személyesen vagy csak úgy írogatsz össze-vissza? Nagyon korrekt ember,közvetlen. Miért kell minden cikknél felhozni a politikát?”
  • 14. szinhazbajaro 2008. január 11. 00:52
    „Alig várom, hogy végre egy független, Gyüdit nem éltető, a pályázatokat legalább részben ismertető cikke olvashassak, de lehet, hogy erre a Délmagyar képtelen, mert a polgármesteri póráz túl rövid, s ott lóg kis táblán a kutya neve: Gyüdi kutyus.”
  • 13. TerryBlack 2008. január 10. 22:10
    „Orbán Viktort akarjuk!”
  • 12. lárifári 2008. január 10. 20:43
    „A lényeg, hogy himnuszgyalázó Székhelyi nem !
    Hajrá Maczelka Noémi !”
  • 11. futone 2008. január 10. 19:43
    „Minden tiszteletem Gyüdi Sándor karnagyé, de úgy gondolom komoly pályázatot nem lehet pár nap alatt elkészíteni. Jó lenne, ha egy olyan pályázót választanának aki "csak" igazgató szeretne lenni, hisz egy ilyen poszt teljes embert kíván. Tegnapi cikküket olvasva eszembe jutott, hogy valakinek meg kellene mondani a művészeknek, hogy nem elég ha ők jól érzik magukat, a közönséget is be kell csalogatni.”
  • 10. maci52 2008. január 10. 18:01
    „A régit kellene elszámoltatni,néhány év alatt palotát épített Újszegeden,mostmeg visszamegy rabbinak.”
  • 9. lelketlen 2008. január 10. 17:17
    „na most nem midegy ki lesz a góré.a pénz el lesz költve,az előadások meg lesznek tartva,a közönség egyik fele hurrázik,a másik anyázik.függöny.”
  • 8. El Nyomottka 2008. január 10. 14:41
    „Nekem Gyüdi Sándor a leghitelesebb.

    A balfék Korcsmárostól Isten mentse meg Szegedet, Maczelkának túl sok lenne két intézmény, Herczeg meg inkább gazdasági szakember. Mondom ezt úgy, hogy igazából egyiket sem ismerem... :-)”
  • 7. madártej 2008. január 10. 14:20
    „Érdekes. Ezek a szadesz-közeliek hogy eltudják mondani, hogy tartsák el a tagjaik az egyházakat, pártokat, de a színházakra, ahol ők parádéznak, adakozzon a köz milliárdos értékben. Elég furcsa a kettős mérce a durva életbe!”
26 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiment a divatból az Algopyrin

Szeged - Egy évvel a szegedi felvásárlási láz után már egyáltalán nem tülekednek a patikákban az évtizedekig népszerű fájdalomcsillapítókért. Tovább olvasom