Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Színpadi kényes egyensúly

Tandori Dezső verse, Az interjú illenék valamelyest magyarázataképpen az „érzésnek", amely elfog a Kényes egyensúly kisszínházbeli bemutatóján.
Idézet a versből: „ – Egy alszínház? Egy álszínház?/Egy balszínház?/Egy bálszínház? Egy belszínház?/Egy bélszínház?/Egy célszínház? Egy csalszínház?/Egy cselszínház?/ Egy delszínház? Egy délszínház?/Egy dalszínház?/Egy élszínház? Egy elszínház?/Egy falszínház?/Egy felszínház? Egy félszínház?..." Szóval: mindegy milyen, a lényeg, hogy van. Kell. Legyen. Színház.

A színpadi kényes egyensúlyt épphogy föl nem borítják az amúgy ötletesnek tetsző háttérvetítéssel kombinált képek, amelyekben a kiemelt szereplők – eltérően a standardtól – fémes mikrofonhangon beszélnek. Nevezetesen a főszereplő házaspár: Agnes-Fekete Gizi, vagy Tobias-Székhelyi József. Utóbbit a vetített képen általában a jellegzetes távol-keleti virágkoszorú övezi, elég didaktikusan mutatva, hogy aktuális kitörésvágya pont olyan fantáziátlanul sematikus, mint valóságos hétköznapjai. Ezek a mívesnek, talán szürreális jelzésnek szánt színpadi kompozíciók – Galambos Péter rendező tervezte a díszletképeket is – benyomásom szerint nem sokat bírnak hozzátenni a naturál játékhoz, inkább csak széttördelik azt.

Csarnóy Zsuzsa és Székhelyi József. Fotó: Schmidt Andrea
De nem biztos. Ez csak egyetlen benyomás az amúgy perfekt, korrekt, helyenként igazán hatásos kisszínházi Albee-bemutatóról, amelyen Csarnóy Zsuzsa színpadi jelenléte bizonyul meghatározónak. Olyan életszerű természetességgel, magával ragadó azonosulással játssza Agnes alkoholista húgának szerepét, amely teljesítmény lenyűgözi a nézőt. Az afféle „színészek álma" karakterszerepben szerencsésen elkerüli a kínálkozó ripacskodásokat, így is ezer színe marad az akohololdott, gátlásoktól részlegesen szabadult, az egész őszintétlen társaságban önmagával leginkább azonos ember ábrázolására.

Claire-je a darab emblematikus figurájává erősödik és különös módon a játék mai, itteni, napi aktualitását, érvényességét erősíti-közvetíti. Mély megértést indukál a magatartással, melynek neve alkoholizmus, egyszersmind elvisz a kétségbeejtő felismerésig: mintha
Claire-é lenne az egyedüli tisztességgel vállalható út az egytől egyig magányukba zárt emberek rettenetes képmutatásokkal fenntartott látszatvilágában.

Mi más? Hiszen Agnes, a családot látszatra összetartó, látszólag magabiztos erő – maga a megtestesült boldogtalanság. Fekete Gizi mozdulat-takarékos játékából csak úgy süt a visszafojtott életkeserűség. A „családfő" infantilis tétovasága, kilátástalan ábrándozása, drámaian röhögtető őszinteségi rohama Székhelyi József érzékeny ábrázolásában – maga az elrettentő érdektelenség. Cseh Zsuzsa telitalálatosan formált, a házasság-hagyomány útveszőjében felnőni képtelen gyerekként tévelygő Juliája – taszítóan szimpla, hisztérikus vergődés. Edna és Harry, a mindent befonó magányérzetnek, a kozmikus félelemnek legalább a bevallásában őszinteséget mutató házaspár is csaló: önvédelmi szkafanderük csak múló szeszélynek bizonyul.

Albee 60-as évekbeli Amerikájának a Kényes egyensúlyba transzponált életérzése most érkezett meg mihozzánk – mondják. A soha nem tapasztalt intenzitású „társasági élet" közepette végletesen magányukba zárt, az egyetlen életüket felszínes hazudozásokkal átvészelő egyedek boldogtalansága immár egyetemes. Mi a teendő? – kérdik sokan a letűnt népszerűségű mozgalmárral szólva. Nem tudjuk.
Addig is, menjünk a színházba és töltsünk némi időt – egy társaságban saját magunkkal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Médiabál lesz Szegeden

Médiabált rendeznek jövő héten szombaton Szegeden. Évek óta nem volt a Csongrád megyei sajtó… Tovább olvasom