Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Szinte minden drágul, ami drágulhat 2008-ban

Azt hittük, a gáz árával kapcsolatban a legnagyobb megrázkódtatást 2007-ben szenvedtük el. Kiderülhet azonban, hogy 2008 is tartogat számunkra meglepetéseket. Az élelmiszerárak 10 százalékos drágulását pedig szinte már természetesnek vesszük.
Az áram egységesen 9-10 százalékkal drágul januártól a lakosság és a nagyon kis fogyasztók számára a teljes egészében liberalizált magyar árampiacon. A háztartások eddig közel 38 forintot fizettek egy kilowattért, a jövőben viszont csaknem 42 forinttal kell számolniuk.

Ennél sokkal nagyobb terhet jelent majd az emberek számára az, hogy januártól 5 százalékkal drágul a gáz, ráadásul már most tudni, hogy áprilistól újabb áremelés várható. A mostani emeléssel 101-ről 106 forintra nő a gáz köbméterenkénti alapára, ennyit fizetnek azok, akik nem részesülnek ártámogatásban. Áprilisban pedig újabb 7,5 százalékkal már 114 forintra is emelkedhet a gázár. A további drágulás a kőolajpiac alakulásának függvénye: ha megint nőnek az olajárak – ez a rosszabb forgatókönyv –, júliustól az alaptarifa 119 forint is lehet. Az egész éves gázáremelés elérheti az idei, 17 százalékos mértéket.

Fotó: Frank Yvette

Az új év elejétől a nagyon kicsi, illetve a relatíve nagy jövedelemmel rendelkezők „járnak jól", pontosabban inkább kevésbé rosszul a gázáremelés kapcsán. Január elsejétől ugyanis a 71 ezer 150 forintnál kisebb, illetve a 99 ezer 611 forintnál nagyobb egy főre eső havi jövedelmű háztartásoknál köbméterenként 5 forinttal emelkedik a földgáz ára: ők a köbméterenként 106 forintos gázért január elsejétől is „csak" 66, illetve 73 forintot fizetnek majd. A „közbülső" jövedelmi sávban lévőket érinti kedvezőtlenebbül az emelés, hiszen számukra csaknem tíz forinttal drágul a gáz jövő év elejétől.

Nem változik

Van jó hírünk is: január 1-jétől nem emelkedik az autóbusz- és vonaljegyek, illetve a bérletek ára a helyközi közlekedésben, és nem drágul az úthasználat a sztrádákon. Újdonság – mint ahogy arról lapunkban már beszámoltunk –, hogy megszűnik a matrica, az útdíj megváltásakor kapott bizonylatot viszont egy évig őrizni kell. Áprilisig a személygépkocsik négynapos útdíja tehát továbbra is 1170 forintba kerül.

Januártól emelkednek a postai szolgáltatások díjai, az átlagos drágulás 7 százalék lesz. A szabványlevél és a képeslap feladási díja 30 grammos súlyhatárig 62 forintról 70 forintra emelkedik, az elsőbbségi levelekért minimum 5 forinttal többet, vagyis 100-at fizetünk. Az európai országokba címzett, 20 grammos szabványlevélért a jelenlegi 180 forint helyett 200 forintot kérnek majd el a postákon.

Csaknem 10 százalékkal drágulnak jövőre az élelmiszerek – derül ki a Gazdaságkutató Zrt. előrejelzéséből, amely nem okozott meglepetéseket a vevők számára. Ez a mérték szinte eltörpül a 2007-es dráguláshullámhoz képest: a mögöttünk álló esztendőben például olyan sokkokat éltünk túl, mint a liszt 60 és az étolaj 30 százalékos drágulása. A tojás, a száraztészta, a kenyér, a péksütemények árai is több mint 20 százalékkal emelkedtek, a baromfihúsért 17 százalékkal kellett többet fizetnünk. A 2008-ra prognosztizált átlagos 10 százalékos drágulást részint az energiaköltségek emelkedése okozza, a hús és a tej árának emelkedésében pedig a még mindig magas takarmányárak játszanak majd szerepet.

Egészségügy

400-nál is több gyógyszer ára csökken mától, átlagosan 10,6 százalékkal, 31 készítménynél azonban az 50 százalékot is meghaladja az árzuhanás mértéke. A vérnyomáscsökkentők, a depresszió elleni szerek és az antipszichotikumok lettek olcsóbbak. A korábban nem támogatott korai analóg inzulinkezelést mostantól 50 százalékban a tb állja. Többet kell fizetni viszont a gépjármű-engedélyhez és a lőfegyvertartáshoz szükséges orvosi vizsgálatokért. A 40 év alattiaknak 6300, a 40 és 60 év közöttieknek pedig 4200 forintba kerül mindez. A kórházakban mostantól biztosítani kell a napi háromszori étkezést, az ebédnek kétfajta választható menüből, továbbá napi egyszer friss gyümölcsből kell állnia.

Olvasóink írták

  • 9. wt 2008. január 04. 08:36
    „Nem értem miért vagytok úgy oda.Hiszen el lehet innen menni, TESSÉK...”
  • 8. nyugdíjas 2008. január 02. 19:07
    „Ugyan miért ez a morgolódás! Ellensúlyzza az áremeléseket az általam felsorolt dolgok, szolgáltatások árainak nagymértékű csökkentése:”
  • 7. Cc 2008. január 02. 17:33
    „Nana! Az ény vérnyomáscsökkentőim ára úgy leesettt, hogy 1 év alatt a 8 rugóról 12-re tornázta fel magát. Lehet, hoggy arra spekulálnak, hogy az okvetetlenkedőket megüti a guta.”
  • 6. Naca 2008. január 02. 17:26
    „Nem érdekes, hogy éppen a vérnyomáscsökkentők és depresszió elleni gyógyszerek árai csökkentek? Így legalább lesz mivel kezelni az intézkedések hatására fellépő problémákat!”
  • 5. nana 2008. január 02. 15:44
    „mondasz valamit. a normálisan dolgozó emberfiáról mindent le akar a kormány nyúzni! ha havonta 90.000 ft a bevételed, akkor 120.000,-ft-ot akar vissza!
    tudjátok elmehet a kormány minden egyes tagja a büdös pi---ába!!!!
    jah és e melllett takarékoskodj és esetleg élj is valahogy!!! de hogy oldja meg a pornép ezt? amit ők elkú---ak azt mi szolidalitásból fizessük meg helyettük.
    szóhoz sem jutok mérgembe!!!!!!!
    nekem több rokonom és barátom is fogta az utibatyuját el elment mo-ról!”
  • 4. El Nyomottka 2008. január 02. 15:30
    „Mi lenne, ha a qrva megszorítások egyszer az államilag monopol helyzetbe hozott szolgáltatókra is kihatnának? :-(( Rohadtul elegem van már belőle, hogy a kormány csak rajtam tud "megszorítani", a külföldi szolgáltatók pedig minden évben a KSH-ban kikozmetikázott infláció többszörösét dobják rá az árakra! :-/”
  • 3. nana 2008. január 02. 14:25
    „sajnálattal olvasom az emelések mértéket! valyon a fizetésem is ilyen mértékben fog emelkedni???:)
    kétlem!!
    viszont: örüljünk, hogy a mi kis politikusaink jól vannak és jól élnek.”
  • 2. Kolompár Rómeó 2008. január 02. 12:51
    „alibaba: ugyanúgy nincs drágulás, ahogyan nincs, nem volt és nem is lesz cúslág-ügy :-)”
  • 1. alibaba 2008. január 02. 10:25
    „Már hogy ne drágulna a az autóbusz- és vonaljegyek most reggel 270 forintot fizettem a jegyért a villamoson tavály mégcsak 250 forint volt, akkor van drágulás vagy nincs?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újrakezdők: akik a börtön után más életet akarnak élni

Szeged - Akad olyan analfabéta, aki a börtönben sajátította el az írás-olvasás tudományát, és… Tovább olvasom